Milyen a biblikus különválás?




Kérdés: Milyen a biblikus különválás?

Válasz:
A biblikus különválás annak az elismerése, hogy Isten kihívta a hívő keresztyéneket a világból, hogy a bűnös kultúrák közepette megőrizzék tisztaságukat személyes és közösségi szinten. Bibliai értelembe vett különválásról általában két területen beszélünk: személyes és egyházi.

A személyes különválás alatt azt értjük, amikor az egyén az Isten mércéje szerinti viselkedés mellett kötelezi el magát. Dániel a személyes különválást gyakorolta, amikor „elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével és azzal a borral, amit ő szokott inni” (Dániel 1:8). Elkülönülése biblikus volt, mert mércéjét a mózesi törvényben adott isteni kinyilatkoztatásra alapozta.

A személyes elkülönülés modernkori példája az, amikor valaki nem fogad el meghívást olyan rendezvényre, ahol alkoholt fogyasztanak. Ilyen döntés születhet a kísértés elkerülése (Róma 13:14) vagy „a gonosz minden fajtájától” való tartózkodás (1 Thesszalonika 5:22) céljából, vagy egyszerűen a személyes meggyőződés iránti következetességből (Róma 14:5).

A Biblia egyértelműen azt tanítja, hogy Isten gyermeke váljék külön a világtól. „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában. Mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak? Vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: ’Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr” (2 Korinthus 6:14–17; lásd még 1 Péter 1:14–16).

Az egyházi elkülönülés az, amikor teológiai vagy gyakorlati okokból egy gyülekezet egy másik szervezettel való kapcsolatáról dönt. A különválás magában az „gyülekezet” szóban is megjelenik, ami a görög ’ekklészia’ szóból származik, ami „kihívottak gyűlését” jelent. A pergamoni gyülekezetnek írt levelében Jézus a hamis tanítók megtűrése ellen szól (Jelenések 2:14–15). A gyülekezetnek el kellett különülnie a tévtanítástól. Az egyházi elkülönülés egy modernkori formája lehet például az, amikor egy felekezet a hitehagyókkal való közösségvállalással egyenértékű ökumenikus szövetségekkel ellentétes álláspontot képvisel.

A biblikus elkülönülés nem igényli, hogy a hívő keresztyének ne tartsanak kapcsolatot a nem hívőkkel. Jézushoz hasonlóan nekünk is a bűnös emberek barátainak kellene lennünk, anélkül, hogy részesek lennénk bűneikben (Lukács 7:34). Pál elkülönülésről vallott nézete kiegyensúlyozott: „Levelemben már megírtam nektek, hogy nem szabad kapcsolatot tartani paráznákkal. De nem általában e világ paráznáival vagy nyerészkedőivel, harácsolóival vagy bálványimádóival, hiszen akkor ki kellene mennetek a világból” (1 Korinthus 5:9–10). Tehát a világban vagyunk, de vagyunk evilágiak.

A világ világosságának kell lennünk, de anélkül, hogy a világ elhomályosítaná fényünket. „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:14–16).



Vissza a magyar oldalra



Milyen a biblikus különválás?