Kérdés
Mi a buddhizmus, és miben hisznek a buddhisták?
Válasz
A buddhizmus – a követők száma, a földrajzi elterjedés és a szocio-kulturális hatás tekintetében – a legnagyobb világvallások egyike. Noha alapvetően „keleti” vallásnak számít, a nyugati világban is növekvő népszerűségre és befolyásra tesz szert. A maga nemében egyedi világvallás, ugyanakkor számos közös vonást mutat a hinduizmussal, tudniillik mindkét tanrendszerben szerepet kap a Karma (ok-okozati etika), a Maja (a világ látszólagos volta) és a Samsara (a reinkarnáció körforgása). A buddhisták hite szerint az ember végső célja, hogy eljusson az úgynevezett „megvilágosodásra”.
A buddhizmus alapítója, Siddhartha Guatama indiai királyi család sarja volt, és Kr. e. 600 körül született. A legenda szerint fényűzően élt, és alig-alig érintkezett a külvilággal. A szülei meg akarták óvni őt a vallás befolyásától, és mindenféle szenvedéstől és fájdalomtól. Egyszer azonban három egymást követő látomásban látott egy öregembert, egy beteget, majd egy csontvázat. A negyedik látomásban azután egy békés, aszkézisben (vagyis mindennemű fényűzés és kényelem nélkül) élő szerzetes jelent meg előtte. A szerzetes békéjét látva elhatározta, hogy ő is aszkézisre adja a fejét. Hátat fordított a gazdagságnak, hogy önfegyelem révén keresse a megvilágosodást. Önsanyargatásba és intenzív meditációba kezdett, és vezetővé lett a társai között. Erőfeszítései végül egyetlen, végső eseményben csúcsosodtak ki. Megevett egy tál rizst, majd leült egy fügefa (vagy Bodhi fa) alá, hogy ott meditáljon egészen addig, amíg el nem éri a „megvilágosodást” vagy meg nem hal. A kísértések és vajúdások ellenére másnap reggelre eljutott a megvilágosodásra. Ettől fogva a „megvilágosodott”-ként vagy a „Buddha”-ként kezdték emlegetni, ő pedig tanítani kezdte az által felismert igazságokra szerzetestársait, akik között már korábban is komoly tekintélyre tett szert. Öt társa lett az első tanítványa.
Hogy mire jött rá Guatama? Arra, hogy a megvilágosodás „középúton” van, azaz nem a fényűző életmódban, de nem is az önsanyargatásban keresendő. Ezenkívül felfedezte a „négy nemes igazságot”: 1) élni annyi, mint szenvedni (Dukha), 2) a szenvedés a vágyban gyökerezik (Tanha vagy „kötődés”), 3) a szenvedést a kötődések megszakításával lehet kiküszöbölni és 4) ezt a célt a nemes nyolcas ösvényt követve lehet elérni. A „nyolcas ösvény” a helyes 1) látásmódból, 2) szándékból, 3) beszédből, 4) cselekedetből, 5) életmódból (szerzetesi életmódból), 6) törekvésből (az energiák helyes összpontosításából), 7) figyelemből (meditációból) és 8) koncentrációból (fókuszálásból) áll. Buddha tanításait az ún. Tripitakában (jelentése: „három kosár”) gyűjtötték össze.
E sajátos tanok hátterében a hinduizmusban ismert tanok húzódnak, azaz a reinkarnáció, a karma, a Maja, valamint a valóság panteista szemlélete. A buddhizmus ezenkívül a különböző istenségek és megdicsőült személyek vonatkozásában is részletes teológiával szolgál, ám – a hinduizmushoz hasonlóan – nehéz megmondani, hogy milyen is e vallási rendszer Istenről alkotott elképzelése. A buddhizmus egyes irányzatait joggal lehetne ateistának nevezni, míg mások inkább panteisták, megint mások pedig – mint például a Tiszta Föld buddhizmus – teisták. A klasszikus buddhizmus mindenestre hallgat a legfelsőbb lény létezéséről, és ezért ateistának tekinthető.
Napjainkban a buddhizmus meglehetősen sokszínű képet mutat. Alapvetően két fő kategóriáját különböztethetjük meg: a Theravadát (kis edény) és a Mahajanát (nagy edény). A Theravada a buddhizmus szerzetesi formája, mely szerint a végső megvilágosodás és a Nirvána a szerzetesek privilégiuma, a Mahajana buddhizmus azonban a szerzetesek mellet a laikusokra is kiterjeszti a megvilágosodást mint életcélt. E fő kategóriákon belül számtalan ág ismert, egyebek mellett a Tendai, a Vajrayana, a Nichiren, a Shingon, a Pure Land (Tiszta Föld), a Zen és a Ryobu. Fontos éppen ezért, hogy aki meg akarja érteni a buddhizmust, a klasszikus, történelmi buddhizmus tanulmányozása alapján ne higgye azt, hogy mindent tud valamely buddhista iskoláról.
A Buddha sohasem istennek vagy bármiféle isteni lénynek, hanem inkább „útmutatónak” tartotta magát. Egyes követői csak a halála után magasztalták fel isteni rangra, bár nem minden követője gondolkozott így róla. A kereszténység ezzel szemben világosan állítja a Bibliában, hogy Jézus Isten Fia volt (Mt 3:17): „És hang hallatszott a mennyből: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.’”(Mt 3:17) „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10:30). Senki nem nevezheti magát kereszténynek, aki nem vallja Istennek Jézust.
Jézus azt mondta magáról, hogy ő az út, vagyis nem csupán valaki, aki utat mutat másoknak. Erről olvasunk a Jn 14:6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Mire Guatama meghalt, a buddhizmus meghatározó vallássá vált Indiában, háromszáz évvel később pedig már szinte egész Ázsiát meghódította. A Buddhának tulajdonított írásokat és mondásokat halála után mintegy négyszáz évvel jegyezték le.
A buddhizmus alapvetően tudatlanságnak tartja a bűnt, és miközben a bűnt „morális hibának” nevezi, a „jót” és a „rosszat” nem erkölcsi kontextusban értelmezi. A karma a természet egyensúlyteremtő mechanizmusa, amelyet nem holmi magasabb rendű lény irányít. A természet nem nevezhető erkölcsösnek vagy erkölcstelennek, ezért a karma sem egy erkölcsi törvény, és végső soron a bűn sem erkölcstelenség. Elmondhatjuk tehát, hogy a buddhisták szerint nem erkölcsi probléma, ha hibát követünk el, mert az alapvetően egy személytelen hiba, nem pedig személyek közötti vétek. E gondolkodásmód következménye rendkívül káros. A buddhisták szerint a bűn inkább ballépés, mintsem a szent Isten természete ellen elkövetett bűn. Ez a bűnértelmezés nem felel meg azzal a belső erkölcsi lelkiismerettel, amely vádolja az embert bűne miatt a szent Isten előtt (Róm 1-2).
Mivel a bűnt személytelen és kijavítható hibának tartja, a buddhizmus nem ért egyet az ember bűnösségének tanával, amely a kereszténység egyik alapvető tantétele. A Biblia azt tanítja, hogy az ember bűne örök és végtelen következménnyel jár. A buddhizmusban nincs szükség Megváltóra, aki megmenti az embereket a bűn miatti kárhozattól. A keresztény hívő számára Jézus az egyetlen út az örök kárhozatból való megmenekülésre. A buddhisták csak az erkölcsös életben és a megdicsőült személyekhez meditáció útján történő könyörgésben reménykedhetnek, ha el akarják érni a megvilágosodást, majd végül a Nirvánát. Ráadásul a buddhizmusban szinte garantált, hogy az embernek számos reinkarnáción kell keresztülmennie ahhoz, hogy kifizethesse az idők során felgyülemlett óriási karmikus adósságát. A buddhizmus igazi követői számára a vallás tulajdonképpen egy morális és etikai filozófiát jelent, melyet önmegtagadó életvitelbe ágyaznak. A valóság a buddhizmusban nem személyes, következésképpen a szeretethez sincs köze. Nem csupán Istent tartja illúziónak, hanem azzal, hogy a bűnt nem erkölcsi hibává minősíti, és majaként („illúzióként”) elvet minden anyagi létezőt, az ember még saját „lényét” is elveszíti. Maga a személyiség is puszta illúzióvá, látszattá válik.
A Buddha állítólag nem felelt, amikor arról kérdezték, hogy hogyan kezdődött a világ, vagy ki/mi teremtette a világmindenséget, mert a buddhizmusban nincs kezdet és vég, hanem a születés és a halál végtelen körforgása van helyette. Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen Lény alkotott bennünket azért, hogy éljünk, sok fájdalomban és szenvedésben legyen részünk, majd meghaljunk, újra meg újra. Az ember elgondolkozik azon, hogy mégis mi értelme mindennek. A keresztények tudják, hogy Isten azért küldte el a Fiát, hogy meghaljon értünk, s ezzel az egyszeri áldozatával megmentsen bennünket az örök szenvedéstől. Jézus azért jött, hogy tudassa velünk: nem vagyunk magunkra hagyva, és valaki szeret bennünket. A keresztények tudják, hogy az élet nem csupán a szenvedésről és a halálról szól, hanem „most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet” (2Tim 1:10).
A buddhizmus azt tanítja, hogy a Nirvána a legmagasabb létállapot, a tiszta létezés állapota, amelyet ki-ki egyéni eszközökkel érhet el. A Nirvána szemben áll minden racionális magyarázattal és logikus rendszerrel, ezért csak felfogni lehet, tanítani, magyarázni nem. Jézus ezzel szemben nagyon is konkrétan tanított a mennyről. Azt mondta, hogy fizikai testünk meghal, de a lelkünk felmegy Hozzá a mennybe (Mk 12:25). A Buddha azt tanította, hogy az embereknek nincs saját lelkük, mert az én avagy az egó puszta illúzió. A buddhistáknak nincs kegyelmes mennyei Atyjuk, aki elküldte a Fiát, hogy meghaljon a lelkünk megmentéséért, az üdvösségünkért és azért, hogy eljuthassunk a dicsőségébe. A buddhizmust végső soron ezért kell elvetnünk.
English
Mi a buddhizmus, és miben hisznek a buddhisták?
