Kérdés
Mit jelent, hogy az ember az Isten képmására és hasonlatosságára teremtetett (1 Mózes 1:26–27)?
Válasz
A teremtés utolsó napján Isten ezt mondta: „Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá” (1 Mózes 1:26). Így alkotó munkáját kézjegyével fejezte be. Isten porból megformálta az embert és életet lehelt belé (1 Mózes 2:7) Ezek szerint, az ember egyedülálló Isten teremtményei között, mivel mind fizikai testtel, mind anyagtalan lélekkel/szellemmel is rendelkezik.
Isten „képmásával” vagy „hasonlatosságával” bírni legegyszerűbben kifejezve azt jelenti, hogy azért lettünk megteremtve, hogy Istenre hasonlítsunk. Ádám nem abban az értelemben hasonlított Istenre, hogy hús-vér lény volt. A Szentírás azt mondja, hogy „Isten Lélek” (angolban: szellem) (János 4:24), következésképpen test nélkül létezik. Mindamellett, Ádám teste valóban tükrözte Isten életét, mivel tökéletes egészségben lett megteremtve, és nem volt halálra ítélve.
Az Isten képmása az ember anyagtalan részére utal. Elválasztja az embert az állatok világától, alkalmassá teszi arra az uralomra, amelyet Isten szánt neki a föld felett (1 Mózes 1:28), és képessé teszi a Teremtőjével való közösség gyakorlására. Ez egy mentális, erkölcsi és társadalmi hasonlóság.
Mentálisan az ember egy racionális, akarattal rendelkező személy. Más szavakkal, az ember képes érvelni és képes választani. Ez Isten értelmét és szabadságát tükrözi. Amikor valaki feltalál egy gépet, megír egy könyvet, megfest egy tájat, örömét leli egy szimfóniában, kiszámol egy összeget vagy elnevez egy házi kedvencet, akkor arról a tényről tesz tanúbizonyságot, miszerint Isten képmására lettünk megalkotva.
Erkölcsileg az ember igaznak és tökéletesen ártatlannak, Isten szentségének tükröződéseként lett megteremtve. Isten látta, hogy minden, amit alkotott (beleértve az embert is) „igen jó” (1 Mózes 1:31). A lelkiismeretünk vagy „erkölcsi iránytűnk” ennek az eredeti állapotnak a lenyomata. Amikor valaki megír egy törvényt, elfordul a gonosztól, megdicséri a jó magatartást vagy bűntudatot érez, akkor ezzel alátámasztja a tényt, miszerint Isten saját képmására lettünk megalkotva.
Társadalmi szempontból, az ember közösségre lett teremtve. Ez tükrözi Isten hármas természetét és szeretetét. Az Édenben az embernek az Istennel való kapcsolata volt a legfontosabb (az 1 Mózes 3:8 az Istennel való közösségre utal), majd Isten megalkotta az első nőt, mert „nem jó az embernek egyedül lenni” (1 Mózes 2:18). Valahányszor valaki megházasodik, barátságot köt, megölel egy gyermeket vagy gyülekezetbe megy, bizonyítja a tényt, hogy Isten hasonlatosságára lettünk megalkotva.
Ádám szabadon dönthetett, ami szintén annak tulajdonítható, hogy Isten képmására teremtetett. Habár igaz természet adatott neki, Ádám gonosz döntést hozott, hogy fellázad Teremtője ellen. Ezáltal Ádám eltorzította Isten képmását önmagában, és ezt a sérült hasonlóságot hagyta rá az összes leszármazottjára (Róma 5:12). Mi még ma is viseljük Isten képmását (Jakab 3:9), viszont a bűn sebhelyeit is. Mentális, erkölcsi, társadalmi és testi értelemben a bűn hatásait mutatjuk.
A jó hír az, hogy amikor Isten megvált egy egyént, elkezdi helyreállítani az eredeti istenképet, megteremt egy „új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett” (Efézus 4:24). Ez a bennünket Istentől elválasztó bűnökből való megváltás kizárólag az Ő kegyelméből lehetséges, mégpedig a Megváltónkba, Jézus Krisztusba vetett hit által (Efézus 2:8-9). Krisztusban újra Isten hasonlatosságára teremtettünk (2 Korinthus 5:17).
English
Mit jelent, hogy az ember az Isten képmására és hasonlatosságára teremtetett (1 Mózes 1:26–27)?
