Meghallja-e/meghallgatja-e Isten a bűnös/nem hívő ember imáját?




Kérdés: Meghallja-e/meghallgatja-e Isten a bűnös/nem hívő ember imáját?

Válasz:
A János 9:31 így szól: „Tudjuk, hogy az Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja.” Hallottunk már olyan véleményeket is, hogy Isten a bűnös embernek csak a bűnbánó imáját hallgatja meg. Ennek eredményeként vannak, akik abban hisznek, hogy Isten nem hallja meg és nem hallgatja meg a nem hívők imádságát. A szövegkörnyezetében azonban a János 9:31 azt állítja, hogy Isten nem tesz csodát egy nem hívő emberen keresztül. Az 1 János 5:14–15 szerint Isten akkor hallgatja meg az imádságot, ha az az ő akarat szerint való. Talán ez az alapelv vonatkozik a nem hívőkre is. Ha egy nem hívő ember egy Isten akarata szerint való dolgot kér Istentől, akkor semmi nem köti Isten kezét abban, hogy meghallgassa azt az imát, mégpedig akarat szerint.

Néhány igeversben azt látjuk, hogy Isten meghallja és meghallgatja nem hívők kérését. A legtöbb ilyen esetben mindez imádságban történt. Egy-két esetben Isten az illető szíve sóhajtására válaszolt (arról nem olvasunk, hogy a sóhajtást Istennek szánták-e vagy sem). Néhány esetben úgy tűnik, hogy az imádságban bűnbánat is volt. De egyéb esetekben az imádság valami egyszerű földi szükséggel vagy áldással volt kapcsolatos, Isten pedig válaszolt — akár könyörületből, akár az illető őszinte keresésére és hitére. Íme, néhány ilyen szövegrész, ami nem hívő ember imádságáról szól:

A niniveiek azért imádkoztak, hogy meneküljön meg a város (Jónás 3:5–10). Isten meghallgatta az imádságot, és fenyegetése ellenére nem pusztította el Ninivét.

Hágár arra kérte Istent, hogy védje meg fiát, Izmáelt (1 Mózes 21:14–19). Isten nem csak megvédte őt, hanem felettébb meg is áldotta.

Az 1 Királyok 21:17–29-ben, különösen a 27–29. versben, Aháb Illés próféciája miatt szomorkodik és böjtöl. Isten válasza az, hogy nem hozza el a veszedelmet Aháb idejében.

A Tírusz és Szidón vidékéről származó pogány asszony azért imádkozott, hogy szabadítsa meg Jézus a lányát egy démontól (Márk 7:24–30). Jézus kiűzte az asszony lányából a démont.

Kornéliusz, a Cselekedetek könyve 10. fejezetében szereplő római százados igaz ember volt, és magához hívatta Pétert. A Cselekedetek 10:2 szerint Kornéliusz „szüntelenül könyörgött Istenhez.”

Istennek vannak olyan ígéretei, amelyek mindenkire vonatkoznak (az üdvözülőkre és nem üdvözülőkre egyaránt), ilyen például a Jeremiás 29:13: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” Ide tartozott Kornéliusz esete is a Cselekedetek 10:1–6-ban. Ugyanakkor a szövegkörnyezet alapján számos ígéret kizárólag a keresztyéneknek szól. Mivel a keresztyének elfogadták Jézust megváltójukként, bátran jöhetnek a kegyelem királyi székéhez, hogy segítséget kapjanak a szükség idején (Zsidók 4:14–16). Azt olvassuk, hogy amikor Isten akarata szerint kérünk bármit, akkor ő meghallgat bennünket, és megadja, amit kérünk (1 János 5:14–15). A keresztyéneknek sok más ígérete is van az imádsággal kapcsolatban (Máté 21:22; János 14:13, 15:7). Tehát, igen, van olyan eset, amikor Isten nem hallgatja meg a nem hívő ember imádságát. Ugyanakkor, kegyelméből és irgalmából, imáikra adott válaszként Isten beavatkozhat a nem hívők életébe is.



Vissza a magyar oldalra



Meghallja-e/meghallgatja-e Isten a bűnös/nem hívő ember imáját?