A 2. korinthusi levél



Szerző: A 2Korinthus 1:1 szerint Pál apostol és talán Timóteus volt A korinthusiakhoz írt 2. levél szerzője.

Keletkezés ideje: A 2. korinthusi levél nagy valószínűség szerint Kr. u. 55-57 körül íródott.

A könyv célja: A korinthusi gyülekezet Kr. u. 52-ben jött létre, amikor Pál második missziós útja során ellátogatott a városba, majd három és fél éven át ott is maradt. Ez volt az első alkalom, hogy addig maradhatott egy helyen, amíg szeretett volna. Erről a látogatásról és a gyülekezet alapításáról az ApCsel 18:1-18-ban olvasunk.

A korinthusiakhoz címzett második levelében Pál afeletti megkönnyebbülésének és örömének adott hangot, hogy a korinthusiak jól fogadták korábbi „súlyos” levelét, amelyet „könnyhullatással” írt nekik (és amely mostanra elveszett). Olyan témákat tárgyalt benne az apostol, amelyek megosztották a gyülekezetet – elsősorban a városba érkezett álapostolokkal (2Kor 11:13), akik támadták Pál jellemét, ellentétet szítottak a hívek között és hamis tanításokat hirdettek. Valószínűleg kétségbe vonták Pál szavahihetőségét (2Kor 1:15-17), szónoki tehetségét (2Kor 10:10; 11:6), valamint azt is helytelenítették, hogy nem fogadott el támogatást a korinthusi gyülekezettől (2Kor 11:7-9; 12:13). Olyanok is akadtak a gyülekezetben, akik nem tértek meg kicsapongó életvitelükből (2Kor 12:20-21).

Pált túláradó örömmel töltötte el a Titusztól hallott hír, miszerint a korinthusiak többsége megtért a Pál elleni lázadásból (2Kor 2:12-13; 7:5-9). Az apostol őszinte szeretettel biztatta őket erre (2Kor 7:3-16), valamint apostolságát is bizonyítani kívánta, mivel a gyülekezetből egyesek kétségbe vonhatták a tekintélyét (2Kor 13:3).

Kulcsigék: 2Korinthus 3:5: „Nem mintha önmagunktól, mintegy a magunk erejéből volnánk alkalmasak, hogy bármit is megítéljünk; ellenkezőleg, a mi alkalmasságunk az Istentől van.”

2Korinthus 3:18: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.”

2Korinthus 5:17: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.”

2Korinthus 5:21: „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”

2Korinthus 10:5: „Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre.”

2Korinthus 13:4: „Mert ha meg is feszíttetett erőtlenségből, él az Isten hatalmából, és ha mi erőtlenek vagyunk is őbenne, élni fogunk vele együtt az Isten hatalmából közöttetek.”

Rövid összefoglalás: Pál először üdvözli a korinthusi híveket és megindokolja, hogy miért nem tudta őket az eredetileg tervezett időpontban meglátogatni (1:3-2:2 versek), majd szolgálata természetéről beszél. Elmondja, hogy a gyülekezetek felé végzett szolgálatának két meghatározó jegye a Krisztuson keresztül aratott győzelem, valamint az Isten előtti őszinteség. Krisztus igazságának dicsőséges szolgálatát a „kárhoztatás szolgálatával” veti össze, amely maga a Törvény (3:9), és kijelenti, hogy annak ellenére is hisz szolgálata létjogosultságában, hogy súlyos üldözésekkel kell szembenéznie (4:8-18). Az 5. rész a keresztény hit alapjait fekteti le, vagyis az új természetről (17. vers), valamint arról beszél, hogy Isten Krisztus igazságára cseréli bűneinket (21. vers).

A 6. és a 7. részben önmagát és szolgálatát védi az apostol, ismételten őszinte szeretetéről biztosítva, továbbá megtérésre és szent életre intve a korinthusiakat. A 8. és a 9. részben arra biztatja a korinthusi híveket, hogy kövessék a macedóniai testvérek példáját, és legyenek nagyvonalúak a szükségben lévő szentek iránt. A könyörület és az adakozás alapelveire és jutalmára tanítja őket.

Levele végéhez közeledve újra a korinthusiak közti tekintélyéről (10. rész) és amiatti aggályáról beszél, hogy vajon a hamis apostolok által támasztott ellenállás dacára is hűek maradnak-e hozzá a korinthusiak. „Esztelennek” nevezi magát amiatt, hogy bár vonakodva, de mégis dicsekszik a titulusaival és a Krisztusért vállalt szenvedéseivel (11. rész). Levele végén beszámol még egy mennyei látomásról, amelyben része lehetett, majd a testében lévő „tövisről” is szól, amelyet azért adott neki Isten, hogy alázatban tartsa (12. rész). Az utolsó részben felszólítja a korinthusiakat, hogy vizsgálják meg, igaz-e a vallástételük, majd zárásképpen szeretetet és békességet kívánva mond rájuk áldást.

Kapcsolat az Ószövetséggel: Pál leveleiben gyakran utal a Mózesi törvényre, kihangsúlyozva, hogy az még csak nem is fogható Jézus Krisztus és a kegyelemből való üdvösség evangéliumához. Pál a 2Korinthus 3:4-11-ben a kegyelem új szövetségével veti össze az ószövetségi törvényt, s rámutat, hogy míg a törvény „megöl”, a Lélek életet ad. A törvény „a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata” (7. vers; 2Móz 24:12), mert pusztán feltárja az ember előtt bűnös állapotát, azután pedig elítéli miatta. A törvény dicsősége abban áll, hogy Isten dicsőségét tükrözi vissza, a Lélek szolgálata azonban sokkal dicsőségesebb a törvény szolgálatánál, mert Isten kegyelmét, irgalmát és szeretetét tükrözi, amelyet abban mutatott meg Isten, hogy elküldte Krisztust, aki betöltötte a törvényt.

Gyakorlati alkalmazás: A 2. korinthusi levél a legkevésbé tanító jellegű a Páli levelek közül, ugyanakkor ez tartalmazza a legtöbb életrajzi elemet, és az összes többi levélnél többet árul el arról, hogy milyen volt Pál mint ember és szolgálattevő. Ennek ellenére mindnyájan levonhatunk belőle olyan tanulságokat, amelyeket átültethetünk a magunk életére. Ilyen mindenekelőtt a sáfárság kérdése, azaz hogy bölcsen gazdálkodjunk a pénzünkkel és az időnkkel egyaránt. A macedóniai gyülekezetek nem csupán nagylelkűen adakoztak, hanem „először önmagukat adták az Úrnak, és aztán nekünk, az Isten akaratából” (2Kor 8:5). Nekünk is hasonlóképpen kell cselekednünk, vagyis azon túl, amink van, azt is oda kell adnunk az Úrnak, amik vagyunk. Istennek nincs szüksége a pénzünkre, hiszen mindenható! A szívünket akarja, amely kész szeretni és szolgálni. A sáfárság és az Istennek való adakozás nem merül ki a pénzben. Természetesen Istennek tetsző cselekedet, ha felajánljuk neki jövedelmünk tizedét, és megígéri, hogy megáld bennünket, ha adakozunk, ám ennél többről van szó. Isten a 100%-ot akarja – azt kéri, hogy mindent adjunk át neki, amink van, és amik vagyunk. Egész életünkkel mennyei Atyánkat kell szolgálnunk. Nem elég, ha a fizetésünkből adunk neki, hanem az egész életünknek Őt kell tükröznie. Először az Úrnak kell átadnunk magunkat, azután pedig az egyház és Jézus Krisztus szolgálatára.



Vissza a magyar oldalra



A 2. korinthusi levél