A királyok 1. könyve



Szerző: A királyok 1. könyve nem nevezi meg a szerzőjét, a hagyomány azonban Jeremiás prófétának tulajdonítja.

Keletkezés ideje: A királyok 1. könyve vélhetően Kr. e. 560 és 540 között íródott.

A könyv célja: A könyv Sámuel 1. és 2. könyvének a folytatása, és először arról számol be, hogy miként került hatalomra Salamon Dávid halála után. A történet elején a királyság még egységes, ám a végére egy két részre szakadt nemzet áll előttünk, melyeket Júda és Izráel néven ismerünk. A héber Bibliában A királyok 1. és 2. könyve egyetlen egységes könyvet alkot.

Kulcsigék:

1Kir 1:30: „…amiképpen megesküdtem neked az Úrra, Izráel Istenére, és megígértem, hogy a te fiad, Salamon lesz utánam a király, és ő ül a trónomra, úgy is cselekszem a mai napon!”

1Kir 9:3: „Ezt mondta neki az Úr: Meghallgattam imádságodat és könyörgésedet, amikor könyörögtél előttem. Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél, hogy ott legyen az én nevem mindörökké. Ott lesz a szemem és a szívem is mindenkor.”

1Kir 12:16: „Amikor látta az egész Izráel, hogy a király nem hallgat rájuk, így válaszoltak a királynak: Mi közünk nekünk Dávidhoz? Nincs közösségünk Isai fiával! Térj sátraidba, Izráel, törődj, Dávid, a magad házával!"

1Kir 12:28: „Ezért elhatározta a király, hogy készíttet két aranyborjút. Majd ezt mondta: Eleget jártatok már Jeruzsálembe! Itt vannak isteneid, ó Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból!”

1Kir 17:1: „A Gileádban lakó tisbei Illés ezt mondta Ahábnak: Az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ezekben az esztendőkben nem lesz sem harmat, sem eső, hanem csak az én szavamra.”

Rövid összefoglalás: A királyok 1. könyve Salamonnal kezdődik és Illéssel ér véget. Már e két személy puszta összevetése is sejtet valamit a köztük eltelt időszak eseményeivel kapcsolatban. Salamon egy palotabotrányt követően született, amely Dávid és Betsabé — Salamon majdani anyjának — paráználkodása miatt robbant ki. Apjához hasonlóan Salamonnak is a nők voltak a gyengéi, és később ez okozta a vesztét. Salamon kezdetben helyesen cselekedett; bölcsességért imádkozott és mintegy hét éven át Isten templomának felépítésével foglalatoskodott, ám az ezt követő 13 évet már sajnálatos módon saját palotájának az építésével töltötte. Sok feleséget vett, akik rávették, hogy velük együtt imádja a bálványaikat, s így eltávolodott Istentől. Salamon halála után egyik király a másikat követte Izráelben, akiknek a többsége gonosz és bálványimádó volt. Hatásukra a nép is elszakadt Istentől, s még Illés prédikációjára sem voltak hajlandóak visszatérni hozzá. Az egyik leggonoszabb király Aháb volt; feleségének, Jezábelnek köszönhetően új tetőpontjára hágott Izráelben Baal kultusza. Illés mindent megtett azért, hogy visszatérítse az izraelitákat Jahve imádatához, olyannyira, hogy megmérettetésre hívta ki a bálványimádó Baal papokat a Kármel hegyre. A próbatételből természetesen Isten került ki győztesen, Jezábel királyné pedig szörnyű haragra gerjedt. Parancsba adta, hogy öljék meg Illést, mire Illés a pusztába menekült és ott bujkált. Amikor úrrá lett rajta a kimerültség és a csüggedés, azt kérte Istentől, hogy engedje meghaln. Az Úr ehelyett ételt küldött a prófétának, s „halk és szelíd hangon” bátorította, így életben maradt és folytathatta a rá bízott munkát.

Mit vetít előre a könyv: A jeruzsálemi templom, ahol a szentek szentjében Isten Szentlelke lakozott, a Krisztusban hívők előképe, akikben megtérésük pillanatától szintén lakozást vesz a Szentlélek. Ahogyan az izraelitáknak kerülniük kellett a bálványimádást, úgy kell nekünk is kivetnünk az életünkből mindent, ami elválaszthat bennünket Istentől. Az Ő népe vagyunk, az élő Isten temploma. A 2Korinthus 6:16-ban így olvassuk: „Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek.”

Illés próféta Krisztus és az újszövetségi apostolok előfutára volt. Isten csodatévő erővel ruházta fel, s így mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy csakugyan Isten embere. Feltámasztotta a sareptai özvegy halott fiát, mire az asszony így kiáltott: „Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!” Ugyanilyen nyilvánvaló jelek követték az Újszövetségben is Istennek azokat az embereit, akik erővel hirdették az igét. Jézus nem csupán Lázárt támasztotta fel a halálból, hanem a naini özvegyasszony fiát (Lk 7:14-15) és Jairus lányát is (Lk 8:52-56). Péter apostol később Dorkászt támasztotta fel (ApCsel 9:40), Pál pedig Eutikhoszt (ApCsel 20:9-12).

Gyakorlati alkalmazás: A királyok 1. könyve számos tanulságot rejt magában a hívő ember számára. Arra figyelmeztet bennünket, hogy nem mindegy, kikkel vesszük körül magunkat – különös tekintettel a közeli barátainkra és a házastársunkra. Izráel királyai, akik Salamon példáját követve idegen asszonyokat vettek feleségül, magukat és a népet egyaránt kiszolgáltatták a gonosznak. Hívő keresztényként nekünk is körültekintően kell megválogatnunk a barátainkat és üzlettársainkat, a házastársunkról nem is beszélve. „Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!” (1Kor 15:33)

Illés pusztai bujdosásából is hasznos leckét tanulhatunk meg. Elképesztő győzelme után, amelyet a Kármel-hegyen Baal 450 prófétája fölött aratott, öröme hamar bánatra fordult, amikor Jezábel üldözni kezdte, s ő menekülni kényszerült. A „csúcsélmények” után gyakran „völgyidőszakok” következnek, ami depressziót és kedvtelenséget szülhet. Keresztény életünkben nyitott szemmel kell járnunk, hogy észrevehessük az ilyen időket. Isten mindig hű marad, és a pusztában sem hagy el bennünket, hanem Illéshez hasonlóan bennünket is bátorít szelíd és csendes hangján.



Vissza a magyar oldalra



A királyok 1. könyve