A krónikák 2. könyve



Szerző: A krónikák 2. könyve nem nevezi meg a szerzőjét, ám a hagyomány szerint A krónikák 1. és 2. könyvét egyaránt Ezsdrás írta.

Keletkezés ideje: A krónikák 2. könyve vélhetően Kr. e. 450 és 425 között íródott.

A könyv célja: A krónikák 1. és 2. könyvében javarészt ugyanazokat az információkat találjuk, mint Sámuel 1. és 2. könyvében, valamint A királyok 1. és 2. könyvében, azzal a különbséggel, hogy A krónikák könyvei a kor eseményeit inkább a papság szemszögéből közelítik meg és vizsgálják. A krónikák 2. könyve lényegét tekintve a nemzet vallási történelmének értékelése.

Kulcsigék:

2Krón 1:18 „Salamon megparancsolta, hogy az ÚR neve tiszteletére házat építsenek, neki magának pedig királyi palotát.”

2Krón 29:1-3: „Ezékiás huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Abijjá volt, Zekarjáhú leánya. Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan tett az őse, Dávid. Uralkodása első évének első hónapjában kinyittatta az ÚR háza ajtóit, és kijavíttatta azokat.”

2Krón 36:14: „A papság vezetői és a nép is egyre hűtlenebbé vált, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és tisztátalanná tették az ÚR házát, amelyet ő szentelt meg Jeruzsálemben.”

2Krón 36:23: „Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az ÚR, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az ÚR, és menjen el!”

Rövid összefoglalás: A krónikák 2. könyve Salamon uralkodásától a babiloni fogság végéig örökíti meg a déli királyság, Júda történetét. Júda hanyatlása elszomorító, a szerző azonban a lelki megújulás vezéralakjait helyezi a figyelem középpontjába, akik mindent megtesznek azért, hogy visszafordítsák a népet Istenhez. A hangsúly a jóságon van, ezzel szemben a rossz királyokról, illetve a jó királyok kudarcairól vajmi kevés szó esik a könyvben. A krónikák 2. könyve papi szemléletéből eredően ritkán említi az északi királyságot, Izráelt, melynek lakossága hamis isteneket imádott és nem ismerte el a jeruzsálemi templomot. A krónikák 2. könyvének beszámolója Jeruzsálem és a templom végleges lerombolásával ér véget.

Mit vetít előre a könyv: Ahol az Ószövetség királyokról és templomokról beszél, abból mindig kihallható az igazi Királyok Királyára, Jézus Krisztusra, valamint a Szentlélek templomára, Krisztus követőire történő utalás. Még Izráel legjobb királyai is vétkeztek, hiszen ők is csak bűnös emberek voltak, ezért nem tudták tökéletesen vezetni népüket. Ám amikor a Királyok Királya ezer esztendőre visszatér, Dávid trónjának jogos örököseként Ő uralkodik majd az egész földön. Egyedül akkor lesz majd tökéletes Királyunk, aki igazságosan és szentül uralkodik — olyan tökéletesen, amiről Izráel legkiválóbb királyai is csak álmodni mertek.

Ami pedig a templomot illeti, Isten nem szánta örökéletűnek Salamon építészeti remekét. Mindössze 150 évvel az építése után máris renoválásra szorult, mert a bálványimádáshoz visszatért későbbi nemzedékek elhanyagolták (2Kir 12). A Szentlélek temploma — a Krisztusban hívő keresztény — ezzel szemben „örökéletű”. Mi, akik Krisztushoz tartozunk, vagyunk az a templom, amelyet nem emberi kéz alkotott, hanem Isten akaratából épült (Jn 1:12-13). A bennünk lakozó Szentlélek sohasem távozik el tőlünk, és egy napon biztonságban átad majd bennünket Isten kezébe (Ef 1:13; 4:30). Ilyen ígéret egyetlen földi templomról sem szól.

Gyakorlati alkalmazás: A krónikák olvasójának értékelnie kell a korábbi generációkat és fontolóra kell vennie, hogy melyiknek miért volt része áldásban vagy éppen büntetésben az engedelmességük vagy gonoszságuk függvényében. Ugyanakkor a saját sorsunkkal is össze kell vetnünk az övékét — közösségi szinten és egyénileg egyaránt. Ha nemzetünk vagy gyülekezetünk nehéz helyzetben van, érdemes megvizsgálnunk a hitelveinket és a hitgyakorlatunkat annak tükrében, ami az izraelitákkal a különböző királyok uralkodása alatt történt. Isten gyűlöli a bűnt, ezért nem hunyhat szemet fölötte. Ám ha van a számunkra bármi mondanivalója A krónikák könyvének, akkor az az, hogy Isten szeretne megbocsátani és gyógyulást adni mindenkinek, aki alázatosan imádkozik és megtér hozzá (1Jn 1:9).

Ha Isten valóra váltaná egy kérésünket, bármi legyen is az, vajon mit kérnénk tőle? Mesés gazdagságot? Jó egészséget magunknak és szeretteinknek? Vagy talán hatalmat élet és halál fölött? Csodás lehetőség volna, ennél is csodásabb azonban, hogy Salamon egyiket sem választotta mindezek közül, amikor hasonló ajánlatot kapott Istentől. Salamon inkább bölcsességet kért és kellő tudást ahhoz, hogy jól végezhesse el az Isten által rábízott feladatait. Számunka ebből az a tanulság, hogy Isten mindnyájunknak küldetést szánt, és nincs annál nagyobb áldás, mint ha véghez tudjuk vinni az életünkre szóló akaratát. Ehhez azonban „felülről való bölcsességre” (Jk 3:17) lesz szükségünk, hogy felismerhessük akaratát, valamint Isten mélyreható ismeretére, amely arra ösztönöz bennünket, hogy magatartásunk és tetteink terén egyaránt Krisztushoz igyekezzünk hasonlítani (Jk 3:13).



Vissza a magyar oldalra



A krónikák 2. könyve