Mi történt az intertestamentális korban?




Kérdés: Mi történt az intertestamentális korban?

Válasz:
A legkésőbbi ószövetségi könyvek keletkezése és a Krisztus születése közti időszak „intertestamentális” (azaz a „testamentumok közti” vagy „szövetségek közti”) kor néven ismert. Mivel ez idő alatt nem hangzott el Istentől jövő prófétai üzenet, „a hallgatás 400 éve”-ként is szokás utalni rá. Palesztina politikai, vallási és társadalmi légköre jelentős változáson ment át ez idő alatt, melyek közül Dániel próféta sok mindent megjövendölt. (Vö. a Dániel könyve 2, 7, 8. és 11. fejezetében leírtakat a történelmi eseményekkel.)

Kb. Kr. e. 532 és Kr. e. 332 között Izráel a Perzsa Birodalom uralma alatt állt. A perzsák nemigen avatkoztak be a zsidók vallási életébe, sőt azt is megengedték nekik, hogy újjáépítsék a templomot, és ott imádják Istenüket (2Kr 36:22-23; Ezsd 1:1-4). A perzsa uralom időszaka az Ószövetség utolsó 100 évét és az intertestamentális kor első 100 évét ölelte fel. Az ezen időszakot jellemző viszonylagos béke és elégedettség azonban vihar előtti csendnek bizonyult.

Nagy Sándor megtámadta és legyőzte Perzsia királyát, Dáriuszt, és görög uralom alá hajtotta a világot. Nagy Sándor Arisztotelész tanítványa volt, s így komoly jártasságra tett szert a görög filozófia és politika terén. Előírta, hogy az általa meghódított országokban mindenütt a görög kultúrát kell elterjeszteni. Ennek eredményeképp a héber Ószövetséget is átültették görög nyelvre, és ez a fordítás a Szeptuaginta néven vált ismertté. Az Újszövetségben szereplő ószövetségi hivatkozások a Szeptuaginta szövegét idézték. Nagy Sándor szabad vallásgyakorlatot engedélyezett a zsidóknak, ám ennek ellenére nagy erőkkel törekedett a görög életstílus meghonosítására. Ez nem tett jót Izráelnek, a görög kultúra ugyanis rendkívül világias, humanista és istentelen volt.

Nagy Sándor halála után utódai uralkodtak Júdeában, akik közül Antiokhosz Epifánész volt a legkirívóbb. Antiokhosz sokkal messzebb ment annál, mint hogy megfosztotta volna a zsidókat vallásszabadságuktól. Kr. e 167 körül felrúgta a papi rendet, és megszentségtelenítette a templomot, amikor pogány oltárt állíttatott fel benne, és azon tisztátalan állatokat áldozott (lásd Mk 13:14). Ez a vallási vonatkozású bűn olyan horderejűnek számított, mint az ember ellen elkövetett bűnök közül a nemi erőszak. Végül a zsidó ellenállásnak köszönhetően helyreállt a papság, és megmenekült a templom, de az ezt követő évtizedeket a háború, az erőszak és a belviszály jellemezte.

Kr. e. 63 körül a római Pompejusz foglalta el Palesztinát, és Júdea teljes területét a cézárok uralma alá hajtotta. Ezen események vezettek végül odáig, hogy a római császár és a szenátus Heródest ültette Júdea trónjára. A rómaiak adókat vetettek ki a zsidókra és elnyomás alatt tartották őket, s végül a Messiásnak is egy római kereszten kellett meghalnia. Júdeában mindezeknek köszönhetően a római, a görög és a héber kultúra különös egyvelege alakult ki.

A görög és a római megszállás ideje alatt két fontos politikai/vallási csoport jött létre Palesztinában: a farizeusok és a szadduceusok. A farizeusok a szóbeli hagyományt is hozzátették Mózes Törvényéhez, és többre tartották a saját törvényeiket Istenén törvényénél (lásd Mk 7:1-23). Noha Krisztus tanítása gyakran megegyezett a farizeusokéval, Jézus elhatárolta magát üres legalizmusuktól és a könyörületesség hiányától. A szadduceusok az arisztokratákat és a gazdagokat képviselték. A Nagytanácson, azaz a Szanhedrinen keresztül fejtették ki hatalmukat, és egyedül Mózes öt könyvét fogadták el az ószövetségi iratok közül. Nem hittek a feltámadásban, és úgy általában nagyra tartották és utánozták a görögöket.

Ezek a zsidóságot mélyen érintő és nagyban befolyásoló események készítették elő a terepet Krisztus eljöveteléhez. Ekkorra a zsidók és a más nemzetekből származó pogányok is kiábrándultak a vallásból. A pogányok kezdték megkérdőjelezni a politeizmus létjogosultságát. A rómaiak és a görögök mitológiáiktól egyre inkább a zsidó Szentírás felé fordultak, amelyet immár görög vagy latin nyelven is olvashattak. A zsidók azonban csüggedtek voltak. hiszen újfent leigázták, elnyomták és más népekkel vegyítették őket. Nem sok reményük maradt, hitük pedig annál is kevesebb. Meg voltak győződve afelől, hogy csakis a Messiás eljövetele mentheti meg őket és a hitüket.

Az Újszövetségben olvashatunk arról, hogy miként ragyogott fel a remény nem csupán a zsidóság, hanem az egész világ számára. Sok istenkereső ember várta a próféciák beteljesedését és értette meg, hogy Krisztus valamennyit betöltötte. A római százados, a bölcsek vagy a farizeus Nikodémus története mind arról szólnak, hogy miként ismerték fel a Messiást a korabeli emberek. A „hallgatás 400 éve” után a világ valaha hallott legnagyszerűbb története: Jézus Krisztus örömüzenete törte meg a csöndet!



Vissza a magyar oldalra



Mi történt az intertestamentális korban?