Mit jelent az isteni gondviselés?




Kérdés: Mit jelent az isteni gondviselés?

Válasz:
Az isteni gondviselés azt az eszközt jelenti, amellyel Isten mindent kézben tart és irányít a világmindenségben. Az isteni gondviselés tana azt vallja, hogy Isten minden dolgot a kezében tart, köztük a világegyetem egészét (Zsoltárok 103:19), a fizikai világot (Máté 5:45), a nemzetek ügyét (Zsoltárok 66:7), az emberek születését és sorsát (Galata 1:15), az emberek sikereit és kudarcait (Lukács 1:52), valamint népe biztonságát is (Zsoltárok 4:8). Ez a tan szöges ellentétben áll azzal a nézettel, mely szerint a világmindenség a véletlenre vagy a sorsára lenne bízva.

Az isteni gondviselés célja vagy rendeltetése Isten akaratának a véghez vitele. Isten céljai beteljesítése érdekében kezében tartja és igazgatja az emberek életét, és a dolgok természetese rendjén keresztül munkálkodik. A természeti törvények is azt mutatják, hogy Isten munkálkodik az univerzumban. A természeti törvényekben önmaguknál fogva nem rejlik erő, és nem működnek önállóan. A természet törvényei Isten által rendelt szabályok és alapelvek, amelyek meghatározzák, hogy miként működjenek a dolgok.

Ugyanez vonatkozik az emberi döntésekre is. A szó tényleges értelmében nem dönthetünk vagy cselekedhetünk Isten akaratától függetlenül. Bármit tegyünk vagy válasszunk is, az teljes összhangban áll Isten akaratával – még bűnös döntéseink is (1Mózes 50,20). Ezt úgy kell értenünk, hogy Isten a felügyelete alatt tartja a döntéseinket és a tetteinket (1Mózes 45:5; 5Mózes 8:18; Példabeszédek 21:1), de közben meghagyja erkölcsi felelősségünket, és nem kevesbíti döntésünk súlyát.

Az isteni gondviselés tana röviden így foglalható össze: „Isten az örökkévaló múltban, saját tanácsvégzéséből mindent előre elrendelt, ami meg fog történni, mindazonáltal semmiképpen nem Isten a bűn szerzője, és az ember nem mentesül a felelősség alól.” Isten mindenekelőtt különböző másodlagos okokon (pl. természeti törvényeken, emberi döntéseken) keresztül viszi véghez akaratát. Más szóval Isten közvetett módon, e másodlagos okon keresztül munkálkodik akarata megvalósulása érdekében.

Isten néha közvetlenül is beavatkozik azért, hogy terveit véghezvigye. Ilyenkor beszélünk csodáról (azaz a természetestől eltérő, természetfeletti eseményekről). A csoda azt jelenti, hogy Isten átmenetileg felfüggeszti a dolgok természetes rendjét, hogy akarata és célja megvalósuljon. Hadd mutassam be a Cselekedetek könyvéből vett két példával, hogy miként cselekszik Isten olykor közvetlenül, máskor pedig közvetett módon. A Cselekedetek 9. részében a tárzuszi Saul megtéréséről olvasunk. Isten vakító fénnyel vette körül Sault/Pált, és egyedül a számára hallható hangon szólt hozzá, ami örökre megváltoztatta az életét. Istennek az volt az akarata, hogy Pál vigye tovább Isten tervét, és közvetlen eszközökkel térítette meg. Kérdezzünk meg bárkit, aki keresztyén hitre tért: szinte garantált, hogy nem fog ehhez hasonló átélésről beszámolni. A legtöbben egy prédikáció vagy egy könyv hatására, esetleg egy barátunk vagy családtagunk kitartó bizonyságtételének köszönhetően jöttünk Krisztushoz. Azonkívül gyakran az életkörülményeink – például munkahelyünk elvesztése, egy családtagunk halála, házasságunk kisiklása vagy egy szenvedélybetegség – is előkészítik a megtéréshez vezető utat. Pált ezzel szemben Isten közvetlen és természetfeletti beavatkozása vezette megtérésre.

A Cselekedetek 16:6-10-ben azt látjuk, hogy Isten közvetett módon viszi véghez akaratát. Erre az esetre Pál második missziós útja alkalmával került sor. Isten Troászba akarta küldeni Pált és útitársait, de amikor Pál keletnek, Ázsia felé akarta venni az irányt, amikor útra kelt a pizídiai Antiókiából. A Biblia azt mondja, hogy a Szent Szellem megtiltotta nekik, hogy Ázsiában hirdessék az igét. Azután nyugatra akartak menni Bitíniába, de Krisztus Lelke nem engedte, ezért végül Troász felé indultak el. Mindezt utólag írja le a szerző, de ott és akkor valószínűleg logikus okok merültek fel és akadályozták meg őket abban, hogy e két területre belépjenek. Később azonban felismerték, hogy Isten vezette őket abba az irányba, ahol látni akarta őket – ez az isteni gondviselés. Erről beszél a Példabeszédek 16:9 is: „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását.”

Némelyek azt állítják, hogy ha Isten – közvetlen vagy közvetett eszközökkel – mindent elrendez és megszervez, akkor egyáltalán nem beszélhetünk szabad akaratról. Hogyan hozhatnánk szabadon döntéseket, ha Isten mindent az irányítása alatt tart? Más szóval: a szabad akarat csak akkor működhet ténylegesen, ha bizonyos dolgok kívül esnek Isten szuverén irányításán – például az emberi döntések. Az érvelés kedvéért tételezzük fel, hogy mindez így igaz. Mi történne ekkor? Ha Isten nem tartananá az irányítása alatt a dolgok alakulását, vajon hogyan garantálhatná üdvösségünket? „Aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” – mondja Pál a Filippi 1:6-ban. Ha Isten nem Úr mindenek fölött, érvényét veszti nem csak ez az ígéret, de minden más bibliai ígéret is. Nem lehetnénk teljesen bizonyosak afelől, hogy befejezi-e az üdvösség jó munkáját, amelyet elkezdett bennünk.

Továbbá, ha Isten nem tart mindent a kezében, akkor nem szuverén Úr, ha pedig nem az, akkor nem is sten. Ha tehát azt állítjuk, hogy a dolgok alakulása kívül esik Isten irányításán, Isten megszűnik Isten lenni. És ha a mi „szabad” akaratunk felülírhatná az isteni gondviselést, akkor végső soron ki lenne Isten? Mi magunk. Ez az elgondolás pedig nyilvánvalóan elfogadhatatlan azok számára, akik keresztyén és bibliai világnézetet vallanak magukénak. Az isteni gondviselés nem foszt meg bennünket a szabadságunktól. Ellenkezőleg: az isteni gondviselés teszi lehetővé számunkra, hogy megfelelően élhessünk ezzel a szabadsággal.



Vissza a magyar oldalra



Mit jelent az isteni gondviselés?