Jeremiás siralmai



Szerző: A Jeremiás siralmai c. könyv nem nevezi meg konkrétan a szerzőjét, azonban a hagyomány szerint Jeremiás próféta írta. Ez a feltételezés nagy valószínűséggel abból ered, hogy a szerző szemtanúja volt annak, amikor a babiloniak lerombolták Jeruzsálemet, Jeremiásra pedig éppen ráillik ez a leírás (2Krón 35:25; 36:21-22).

Keletkezés ideje: Jeremiás siralmainak könyve valószínűleg Kr. e. 586 és 575 között keletkezett, azaz Jeruzsálem elestének idején vagy nem sokkal azt követően.

A könyv célja: Mivel Júda nem hagyott fel a bálványimádással és nem tért meg belőle, Isten megengedte, hogy a babiloniak megostromolják, kifosszák, felégessék és lerombolják Jeruzsálemet. Salamon templomát, amely mintegy 400 éve állt a városban, porig égették. Jeremiás próféta, aki szemtanúja volt az eseményeknek, e könyv megírásával fejezte ki a Júdával és Jeruzsálemmel történtek miatt érzett fájdalmát.

Kulcsigék: Jeremiás siralmai 2:17: „Véghezvitte az ÚR, amit eltervezett, valóra váltotta, amit megmondott, amit régóta elrendelt: rombolt, és nem kímélt, örömöt szerzett az ellenségnek, fölemelte támadóid szarvát.”

Jeremiás siralmai 3:22-23: „Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma:23minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!”

Jeremiás siralmai 5:19-22: „De te, URam, trónodon ülsz örökké, királyi széked megmarad nemzedékről nemzedékre. Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig, miért hagysz el minket oly hosszú időn át? Téríts magadhoz, URam, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! Bizonyára nem vetettél el minket végképp, nem haragszol ránk annyira!”

Rövid összefoglalás: Jeremiás siralmai öt részből áll, és az egyes részek egy-egy különálló költeménynek tekinthetők. Az eredeti héber szövegben az egyes versszakok a héber ábécé egymást követő betűivel kezdődnek. Jeremiás próféta úgy látta, hogy Isten eszközként használta a babiloniakat, és rajtuk keresztül tartott ítéletet Jeruzsálem felett (JerSir 1:12-15; 2:1-8; 4:11). Jeremiás siralmaiból világosan kiderül, hogy Isten a bűn és a lázadás miatt töltötte ki haragját az országra (1:8-9; 4:13; 5:16). A nyomorúság idején helye van a siránkozásnak, de ez nem tarthat soká, hanem bűnbánatnak és megtérésnek kell felváltania (JerSir 3:40-42; 5:21-22).

Mit vetít előre a könyv: Jeremiást a „síró prófétaként” is szokták emlegetni, mert mélyen együtt érzett népével és városával (JerSir 3:48-49). Jézus ugyanilyen szívbéli fájdalomnak adott hangot a nép bűne és istentelensége miatt, amikor Jeruzsálem felé közeledett, és előre látta, hogyan fogják elpusztítani a rómaiak (Lk 19:41-44). A zsidók elutasították a Messiást, ezért Isten római ostrommal büntette meg őket. Pedig Isten nem leli örömét gyermekei szenvedésében, hanem szívén viseli a sorsukat – ezért is küldte el Jézus Krisztust, hogy megoldást kínáljon a bűn problémájára. Isten egy napon Krisztusnak köszönhetően letöröl majd minden könnyet (Jel 7:17).

Gyakorlati alkalmazás: Isten a legszörnyűbb ítélet idején is a remény Istene marad (JerSir 3:24-25). Nem számít, milyen messzire távolodtunk el tőle, bizton remélhetjük, hogy visszatérhetünk hozzá, s nála együttérzésre és megbocsátásra találhatunk (1Jn 1:9). A mi Istenünk szerető Isten (Jer Sir 3:22), s e nagy szeretetéből és együttérzéséből elküldte Fiát, hogy ne vesszünk el a bűneink miatt, hanem örökké élhessünk vele (Jn 3:16). Isten hűsége (JerSir 3:23) és szabadítása (JerSir 3:26) óriási öröm és megnyugvás forrása lehet a számunkra. Ő nem közönyös vagy szeszélyes, hanem olyan Isten, aki mindannyiunkat megszabadít, ha hozzá fordulunk, belátjuk, hogy semmivel sem érdemelhetjük ki jóindulatát, és kegyelmét kérjük, hogy ne legyen végünk (JerSir 3:22).



Vissza a magyar oldalra



Jeremiás siralmai