Miért képmutató minden keresztyén?




Kérdés: Miért képmutató minden keresztyén?

Válasz:
Nincs talán provokatívabb vád annál, amikor „képmutatónak” neveznek valakit. Némelyek sajnos úgy érzik, hogy joggal tartanak képmutatónak minden keresztyént. A „képmutató” egyik szinonimája a „hipokrita”, amely a „szerepjátszás, színlelés” jelentésű hipokriszisz latin szóból ered. De a klasszikus és az újszövetségi görög nyelvben is előfordul, és ott is hasonló tartalommal bír.

Maga az Úr Jézus is élt ezzel a kifejezéssel. Amikor például arról tanított, hogy milyen szerepet játszik az imádság, a böjt vagy az adományosztás az Isten országához tartozó emberek életében, figyelmeztetett bennünket, hogy ne kövessük a képmutatók példáját (Máté 6:2, 5, 16). A képmutatók hosszan és mások szeme láttára imádkoztak, szélsőséges eszközökkel próbálták felhívni magukra a figyelmet, ha böjtöltek, vagy ha adományokat adtak a Templom számára vagy a szegényeknek, de ez azt bizonyította, hogy csak a külsőségek tekintetében ragaszkodnak az Úrhoz. Míg drámai szerepüket igazán hatásosan eljátszották, és a vallási erény mintáinak bizonyultak, szívükben, ahol az igazi erény lakozik, csúfos kudarcot vallottak (Máté 23:13-33; Márk 7:20-23).

Jézus a tanítványait soha nem nevezte képmutatónak. Kizárólag a tévúton járó vallásos zélótákat illette ezzel a jelzővel. Az övéit ehelyett „követőinek”, „csecsemőknek”, „juhoknak” és „egyházának” hívta. Az Újszövetség óva int bennünket a képmutatás bűnétől (1Péter 2:1), továbbá az egyházon belüli képmutatás két rendkívüli esetét is feljegyzi. A Cselekedetek 5:1-10-ben két tanítványról kiderült, hogy nagylelkűbbnek próbáltak látszani, mint amilyenek a valóságban voltak, és ez súlyos következményekkel járt. Pál pedig egy alkalommal Pétert vádolta meg azzal, hogy többekkel együtt képmutatóan viselkedett a pogány keresztyénekkel szemben (Galata 2:13).

Ennek alapján legalább két következtetést vonhatunk le az Újszövetség tanításából. Az egyik az, hogy a hitvalló keresztyének körében is előfordulnak képmutatók. Ott voltak az egyházban az első időkben, és – a búzáról és a konkolyról szóló Jézusi példázat szerint – ott lesznek egészen a végidőkig (Máté 13:18-30). Nem beszélve arról, hogy ha még egy apostol is a képmutatás bűnébe eshet, nincs okunk azt feltételezni, hogy „rendes” keresztyénekkel ez nem fordulhat elő. Szüntelenül vigyáznunk kell, nehogy mi is engedjünk ennek a kísértésnek (1Korinthus 10:12).

Természetesen nem mindenki igaz keresztyén, aki annak vallja magát. A keresztyén körökben leleplezett képmutatók többsége vagy talán mindegyike valóban szerepet játszott, és be akart csapni másokat. Mindmáig megesik, hogy ismert keresztyén vezetők szörnyű bűnökre vetemednek, s időnként pénzügyi és szexuális botrányok ütik fel a fejüket a keresztyén közösségben. Ám ahelyett, hogy néhány ember kisiklását tartanánk szem előtt és hagynánk, hogy azok az egész keresztyén egyházat befeketítsék, gondolkodjuk végig: csakugyan keresztyén-e mindenki, aki annak állítja magát. A Bibliában sok helyütt azt olvassuk, hogy az igaz Krisztus-követők életében megteremnek a Lélek gyümölcsei. A magvető példázata a Máté 13-ban világossá teszi számunkra, hogy nem mindenki őszinte, aki a Krisztusba vetett hitről tesz vallást. Szomorú, de sok magát keresztyénnek valló emberhez intézi majd Jézus e megdöbbentő szavakat: „Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Máté 7:23)

Másodszor, noha tény és való, hogy egyesek szentebbnek akarnak látszani, mint amilyenek valójában, és keresztyénnek állítják magukat, ebből még nem következtethetünk arra, hogy az egyház szinte kizárólag képmutatókból állna. Bizton kijelenthetjük, hogy mi, akik Jézus Krisztus nevéről nevezzük magunkat, valamennyien bűnös emberek maradunk azután is, hogy megbocsáttattak a bűneink. Vagyis, habár megmenekültünk bűneink örök büntetésétől (Róma 5:1; 6:23), az életünkben jelenlévő bűnöktől még meg kell szabadulnunk (1János 1:8-9), a képmutatás bűnét is beleértve. Az Úr Jézusba vetett élő hitünk által folyamatosan fölé kerekedünk a bűn erejének egészen addig, amíg végső győzelmet nem aratunk.

Egyetlen keresztyénnek sem sikerül tökéletesen megfelelnie a Biblia tanításának, és egyikünk sem lett még teljesen krisztusivá. Ugyanakkor sok keresztyén őszintén törekszik a krisztusi életvitelre, és egyre inkább ráhagyatkozik a Szent Szellemre, aki meggyőzi, átformálja és erővel ruházza fel. Megszámlálhatatlanul sok keresztyén élt és él a világon, akik soha semmilyen botrányba nem keveredtek. Egyetlen keresztyén sem tökéletes, de az, hogy hibát követ el az ember, és nem sikerül tökéletessé válnia ebben az életben, még nem jelenti azt, hogy képmutató volna.



Vissza a magyar oldalra



Miért képmutató minden keresztyén?