Az örök biztonság biblikus?




Kérdés: Az örök biztonság biblikus?

Válasz:
Amikor az emberek megismerik Krisztust mint Megváltójukat, akkor kapcsolatba kerülnek Istennel, ami örök biztonságot jelent számukra. Júdás 1,24 – “Annak pedig, aki megőrizhet titeket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel”. Isten hatalma képes megvédeni egy hívőt az elbukástól. Rajta múlik, nem pedig rajtunk, hogy megjelenhessük dicsőséges színe előtt. Örök biztonságunk Isten védelmének köszönhető, nem annak, hogy megtartjuk az üdvösségünket.

Jézus Krisztus azt mondta: “Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (János 10:28-29) Jézus és az Atya is szilárdan tartanak a kezükben. Ki vehetne ki minket kettejük szorításától?

Az Efézus 4:30 azt mondja, hogy a hívők el vannak “pecsételve a megváltás napjára.” Ha a hívőknek nem lenne örök biztonsága, akkor a pecsét nem a megváltás napjára szólna, csak a bűnig, hitetlenségig. A János 3:15-16-ból tudhatjuk, hogy aki Jézus Krisztusban hisz, “annak örök élete legyen őbenne.” Ha valakinek örök életet ígérnek, de ezt később elveszíti, akkor az már az elején sem volt “örök”. Ha az örök biztonság nem lenne igaz, akkor a bibliai ígéretek az örök életről hibásak lennének.

Az örök biztonság melletti legnagyobb érv a Róma 8:38-39: “Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” Bocsánatot nyerésünk óta örök biztonságunk Isten szeretetén alapul, Krisztus vette meg az Atya által és pecsételte meg a Szentlélekkel.



Vissza a magyar oldalra



Az örök biztonság biblikus?