Miért engedte meg Isten a Bibliában a többnejűséget/kétnejűséget?




Kérdés: Miért engedte meg Isten a Bibliában a többnejűséget/kétnejűséget?

Válasz:
A többnejűség vagy poligámia kérdése azért érdekes, mert a ma élő emberek többsége erkölcstelen dolognak tartja, míg a Biblia kifejezetten sehol nem ítéli el. Többnejűségről/kétnejűségről az 1Mózes 4:19-ben olvasunk először Isten Igéjében: „Lámek két feleséget vett magának.” De számos más ismert ószövetségi személy is több feleséget tartott, köztük Ábrahám, Jákob, Dávid, Salamon és sokan mások is. A 2Sámuel 12:8-ban Isten azt mondja Dávidnak Nátán prófétán keresztül, hogy ha Dávid kevésnek találta volna a feleségei és ágyasai számát, az Úr többet is adott volna neki. Az 1Királyok 11:3 beszámolója szerint Salamonnak 700 felesége és 300 ágyasa (alacsonyabb rangú felesége) volt. Miként vélekedjünk tehát ezekről az ószövetségi esetekről? Három kérdésre szükséges választ találnunk: 1) Miért engedte meg Isten a poligámiát az Ószövetségben? 2) Ma hogyan vélekedik Isten a poligámiáról? 3) Mi a változás oka?

1) Miért engedte meg Isten a poligámiát az Ószövetségben? A Biblia nem ír konkrétan arról, hogy Isten miért engedte meg a poligámiát. Nem tudjuk pontosan, hogy miért hallgat erről Isten, de néhány kulcsfontosságú tényezőt érdemes meggondolnunk. Először is, a világon mindig is több nő élt, mint a férfi. A jelenlegi statisztikák szerint ma a világ lakosságának körülbelül az 50,5%-a nő, és 49,5%-a férfi. Ha feltesszük, hogy az ókorban is hasonlóak voltak az arányok, és beszorozzuk ezt embermilliókkal, azt kapjuk, hogy a nők száma tízezrekkel meghaladta a férfiak számát. Másodszor, az ókorban rendkívül véres háborúkat vívtak, és a halálozási ráta hihetetlenül magas volt. Ennek következtében még inkább nőtt volna a nők aránya. Harmadszor, a patriarkális társadalmakban egy egyedülálló nőnek szinte semmi esélye nem volt arra, hogy eltartsa magát. A nők többsége tanulatlan és képzelten volt, és apjuk, fivérük vagy férjük viselt róluk gondot. Azok, akik mégsem mentek férjhez, gyakran prostitúcióra vagy rabszolgasorba kényszerültek. A férfiak és a nők száma közti jelentős különbségből eredően sok-sok nő került volna ilyen nem kívánatos helyzetbe.

Úgy tűnik tehát, hogy Isten azért engedte meg a többnejűséget, hogy így biztosítson védelmet és megélhetést azon nők számára, akik másként nem mehettek volna férjhez. Ha egy férfinek több felesége volt, mindnyájukról gondoskodott, és valamennyiüket megvédte. A többnejű háztartást nyilvánvalóan nem lehetett ideális állapotnak tekinteni, de még mindig messze jobb megoldásnak számított, mint a többi alternatíva: a prostitúció, a rabszolgaság vagy az éhhalál. Ráadásul a védelem/gondoskodás tényezője mellett a többnejűségnek köszönhetően sokkal gyorsabban tudott szaporodni az emberiség, eleget téve Isten parancsának: „szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet” (1Móz 9:7). Egy férfi egyszerre több nőt is teherbe ejthetett, s így lényegesen nagyobb ütemben gyarapodott az emberiség, mint ha egy férfinak egy évben csak egyetlen gyermeke született volna.

2) Ma hogyan vélekedik Isten a poligámiáról? Még ha meg is engedte Isten a poligámiát, a Biblia tanítása szerint a monogámia, vagyis az egynejűség áll a legközelebb az ideális házasságról szóló tervéhez. Istennek az volt az eredeti szándéka, hogy egy férfinak egy felesége legyen: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez [nem feleségeihez], és lesznek egy testté [nem testekké].” (1Móz 2:24) Igaz ugyan, hogy ez az igevers a házasság mibenlétéről, nem pedig a résztvevők számáról szól, de az egyes szám következetes használata mégis figyelemreméltó. Az 5Mózes 17:14-20-ban Isten azt tanácsolja, hogy a királyok ne tartsanak sok feleséget (se sok lovat, és sok aranyat se gyűjtsenek). Bár ez önmagában nem értelmezhető a királyok többnejűségére vonatkozó tilalomnak, arra való utalásnak azonban igen, hogy a sok feleséggel sok gond is jár. Salamon példája is bizonyítékkal szolgál erre (1Kir 11:3-4).

Az Újszövetségben az 1Timóteus 3:2, 12 és a Titusz 1:6 versek a gyülekezeti vezetők tulajdonságai között említi azt is, hogy „egyfeleségű férfiak” legyenek. E kifejezés pontos jelentéstartalma vitatott, és szó szerint „feleségéhez ragaszkodó férfi”-nak is lehetne fordítani. De akár kizárólag a poligámiára utal ez a vers, akár nem, egy többnejű férfire semmiképpen nem illik a leírás. És bár e kívánalmak a gyülekezeti vezetők vonatkozásában hangoznak el, a többi keresztényre is éppúgy igazak. Hiszen nem azt várja-e Isten minden kereszténytől, hogy „legyen feddhetetlen […] megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár” (1Tim 3:2-4)? Ha szentségre lettünk elhívva (1Pt 1:16), és ha e tulajdonságokon mérhető le a vének és a diakónusok szentsége, akkor mindnyájunkkal szemben ezek az elvárások.

Az Efézus 5:22-33 a férj és a feleség kapcsolatáról szól, és amikor férjről beszél (egyes számban), mindig egy feleséget említ. „mert a férfi feje a feleségnek [E.sz.] […] Aki szereti a feleségét [E.sz.] az önmagát szereti. […] A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez [E.sz.], és lesznek ketten egy testté. […] mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét […], mint önmagát, az asszony […] pedig tisztelje a férjét […].” Igaz, hogy a fenti igerésszel bizonyos szempontból párhuzamos Kolossé 3:18-19 többes számban utal a férjekre és a feleségekre, de nyilvánvaló, hogy Pál itt a kolosséi gyülekezetbe járó összes férjhez és az összes feleséghez szól, és szó sincs arról, hogy egy férjnek több felesége lehetne. Ráadásul az Efézus 5:22-33 kifejezetten a házastársi kapcsolat természetéről beszél. Ha a poligámia megengedett volna, a férj-feleség kapcsolata nem tudná hűen tükrözni Krisztus és Krisztus teste, vagyis az Egyház kapcsolatát.

3) Mi a változás oka? Nem arról van szó, hogy Isten egyszer csak megtilt egy korábban megengedett dolgot, hanem arról, hogy helyreállítja a házasságot eredeti terve szerint. Ádámnál és Évánál is azt látjuk, hogy Isten nem gondolkodott többnejűségben. Valószínűleg azért engedte meg a poligámiát, hogy ezzel megoldódjék egy gyakorlati probléma, de akkor sem ez volt az ideális felállás. A modern társadalmak többségében semmi szükség nincs a poligámiára. A nők általában tudnak magukról gondoskodni, vagyis a többnejűség egyetlen „pozitívuma” létjogosultságát veszti. Arról nem is beszélve, hogy a modern társadalmak többségében törvény tiltja a többnejűséget. A Róma 13:1-7 arra szólít fel, hogy engedelmeskedjünk a kormányunk által alkotott törvényeknek. Az Ige kizárólag akkor mentesít bennünket e kötelezettségünk alól, ha országunk törvénye ellenkezik Isten parancsával (ApCsel 5:29). Minthogy Isten csupán megengedte a poligámiát, de parancsba nem adta, a poligámiát tiltó törvényt nekünk is be kell tartanunk.

Előfordulhat-e ma is olyan eset, amikor még mindig megengedhető lehet a többnejűség? Bár nehezen elképzelhető, de talán adódhat olyan helyzet, amelyre nincs más megoldás. Tekintettel azonban arra, hogy a házasság az „egy testté válás” intézménye, melyet az egység és a harmónia kell, hogy jellemezzen, valamint arra, hogy jelenleg nem látunk olyan valós szükséget a világban, amelyre a poligámia jelenthetne megoldást, határozott meggyőződésünk, hogy a többnejűség nem szolgál Isten dicsőségére, és nem egyezik a házassággal kapcsolatos eredeti tervével.



Vissza a magyar oldalra



Miért engedte meg Isten a Bibliában a többnejűséget/kétnejűséget?