Mit nevezünk református teológiának?




Kérdés: Mit nevezünk református teológiának?

Válasz:
A református teológia tágabb értelemben véve minden hitrendszert magába foglal, amely a XVI. századi protestáns reformációra vezeti vissza a gyökereit. A reformátorok természetesen a Biblia tanításából eredeztették tanaikat, amint az a „sola scriptura” hitvallásukból is kitűnik, tehát a református teológia nem egy „új”, hanem egy olyan hitrendszer, amely az apostoli tanokat kívánja továbbvinni.

Általában véve, a református teológia a Szentírás tekintélyét, Isten szuverenitását, a kegyelemből, Krisztus által elnyerhető üdvösséget és az evangélizáció szükségességét hirdeti. Időnként szövetségi teológiának is szokás nevezni, mivel nagy hangsúlyt fektet Isten Ádámmal kötött szövetségére, majd a Jézus Krisztus által később adatott újszövetségre (Lukács 22:20).

A Szentírás tekintélye. A református teológia azt tanítja, hogy a Biblia Isten ihletett és tekintéllyel bíró szava, amely a hit és a gyakorlat bármely kérdésében elegendő útmutatással szolgál.

Isten szuverenitása. A református teológia azt tanítja, hogy Isten teljes mértékben az irányítása alatt tartja a teremtett világot. Minden eseményt eleve elrendelt, ezért soha nem döbben meg a körülményeken. Ettől azonban még nem korlátozódik teremtményei szabad akarata, és nem válik Isten a bűn szerzőjévé.

Kegyelemből való üdvösség. A református teológia azt tanítja, hogy Isten az Ő kegyelméből kiválasztott egy népet magának, akiket üdvözít, megváltva őket a bűnből és a halálból. A reformáció üdvösséggel kapcsolatos tanítását a kálvinizmus öt pontjaként is szokás emlegetni:

- teljes romlottság (teljes képtelenség a jóra). Az ember bűnös állapotában tehetetlen, Isten haragja sújtja, és semmiképpen nem lehet kedves Isten előtt. A teljes romlottság azt is jelenti, hogy az ember természetéből adódóan nem fogja Istent keresni, csak ha Isten az Ő kegyelméből erre inspirálja (1Mózes 6:5; Jeremiás 17:9; Róma 3:10-18)

- feltétel nélküli kiválasztás. Isten öröktől fogva úgy döntött, hogy megmenti a bűnösök nagy seregét, akiket senki meg nem számolhat (Róma 8:29-30; 9:11; Efézus 1:4-6, 11-12).

- korlátozott engesztelés. „Részleges megváltásnak” is szokás nevezni. Krisztus magára vette a kiválasztottak bűneinek büntetését, és halálával fizetett azért, hogy ők élhessenek. Más szóval, nem egyszerűen „lehetővé tette” az üdvösséget, hanem ténylegesen meg is szerezte azoknak, akiket kiválasztott (Máté 1:21; János 10:11; 17:9; Csel 20:28; Róma 8:32; Efézus 5:25).

- ellenállhatatlan kegyelem. Az ember bukott állapotában ellenáll Isten szeretetének, de amikor Isten kegyelme a szívében munkálkodik, elkezd vágyódni azután, amit korábban elutasított. Vagyis Isten kegyelme nem vall kudarcot, hanem elvégzi üdvözítő munkáját a választottak életében (János 6:37, 44; 10:16).

- a szentek állhatatossága. Isten megőrzi szentjeit a bukástól, vagyis az elnyert üdvösség örökre az övék (János 10:27-29; Róma 8:29-30; Efézus 1:3-14).

Az evangélizáció szükségessége. A református teológia azt tanítja, hogy a keresztyének azért élnek a világban, hogy változásokat hozzanak – szellemi síkon az evangélizáció segítségével, társadalmi síkon pedig szent életvitelükkel és humanitárius cselekedeteikkel.

A református teológia további ismertetőjegyei között találjuk két szentség (a keresztség és az úrvacsora) megtartását, a lelki ajándékok szesszacionista szemléletét (mely szerint az ajándékok ma már nincsenek jelen az egyházban), valamint a nem diszpenzációs (nem korszakokon alapuló) írásmagyarázati módszert. A református gyülekezetek Kálvin János, John Knox, Ulrich Zwingly és Luther Márton írásait tartják nagyra. A református hagyomány teológiáját a Westminsteri hitvallás foglalja össze, és azt a modernkori gyülekezetek közül a presbiteránius, a kongregácionalista és egyes baptista gyülekezetek viszik tovább.



Vissza a magyar oldalra



Mit nevezünk református teológiának?