Kérdés
Miért mondható, hogy végtére minden egyes bűn Isten ellen irányul?
Válasz
A bűn gyakran embertársainknak árt, de végső soron minden egyes bűn Isten ellen irányul. A Biblia számos igehelye tartalmaz olyan személyekre vonatkozó utalásokat, akik (bűnüket) így vallották meg: “Vétkeztem az Úr ellen...” (2.Mózes 10:16; Józsué 7:20; Bírák 10:10). Mózes első könyvének 39:9 igeverse közelebbi betekintést enged ebbe a témába. Józsefet arra csábították, hogy házasságtörést kövessen el Potifár feleségével. Az asszonynak ellenállva ekképp szólt: “Senki sincs nálamnál nagyobb az ő [azaz Potifár] házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?” (betoldva). Szembetűnő, hogy József nem azt mondta, hogy ez a bűn valójában Potifár ellen irányulna. Ez persze nem azt jelenti, hogy Potifárra semmi hatást nem gyakorolt volna a dolog. József mindenek feletti hűsége viszont Isten személyéhez és az Ő törvényeihez kötődőtt. Elsősorban Isten volt az, akit nem akart megsérteni.
Dávid a Betsabéval való bűne utána maga is valami igen hasonlót mondott (2.Sámuel 11. fejezte). Szembesülve vétkével felette elszomorodva bánta azt. Dávid ekkor így emelte szavát Istenhez: “Egyedül te ellened vétkeztem...” (Zsoltárok 51:6). Nyilvánvaló, hogy mind Betsabé-, mind pedig annak férje ellen (is) vétkezett, Dávidot azonban mégis Isten törvényének megsértése bántotta a legjobban. Isten gyűlöli a bűnt, mert az az Ő jellemének szöges ellentettje, és mert nekünk, vagy valaki másnak is árt. Dávid Isten ellen való bűnével más embereknek is ártott.
Amikor egy adott személy valaki más kárára bűncselekményt követ el, akkor nem a bűn sértettje az, aki megbünteti a bűnözőt. A törvény az, ami bűnösnek vagy ártatlannak ítéli az elkövető személyt, nem pedig az áldozat, ugyanis a tettes cselekedetével törvénysértést valósított meg. Tekintet nélkül az áldozat méltóságának csorbulására, végső soron minden egyes bűncselekmény a fennálló törvények ellen irányul (a jogi paradigma keretein belül, technikai értelemben – a fordító megjegyzése). Ha valaki a szomszédja házába betörve kirabolja azt, akkor nyilvánvaló, hogy a szomszéd ellen vétett, mégsem személyesen a sértett vonja őt felelősségre, hanem az egyes állampolgárok fölött álló törvény, amelyet az elkövető áthágott tettével. Végső soron az igazságszolgáltatást terheli annak felelőssége (áttételesen pedig az ország legmagasabb törvényhozó testületét – lásd országgyűlés, és az azt többségben vezető kormányt), hogy ítéletet hozzon és megbüntesse az elkövetőt; és bár az elkövetett bűncselekmény elsődleges érintettje maga a tettes szomszédja, a fennálló jogrend alanyaként maga is az igazságszolgáltatásra ruházza át az ítélethozatalt.
Ezzel párhuzamosan az is igaz, hogy minden erkölcsi törvény Istennel kezdődik, és az Ő személyéből eredezik. Mivel Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, erkölcsi törvénye a szívünkbe van írva (1.Mózes 1:27). Amikor Ádám és Éva az Éden kertjében a tiltott fáról evett, Isten a következőket mondta: “...Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván...” (1.Mózes 3:22). Ismereteink szerint akkoriban a törvény még nem lett írásos formában átadva. Isten azonban mégis világosan kinyilvánította akaratát Ádámnak és Évának, akik így fel is fogták, hogy vétkeztek, majd futásnak eredtek, hogy elrejtőzzenek Isten elől (1.Mózes 3:10). A bűn elkövetése után intuitíve alakult ki bennük a szégyen.
Mi magunk is intuitív módon tudjuk, mikor bűnt követtünk el. A bűn nem más, mint Isten tökéletes tervének elferdítése. Mindannyian maga Isten képmását hordozzuk, amikor pedig vétkezünk, akkor ezt a (bennük lévő) képmást csúfítjuk és torzítjuk el. Arra teremtettünk, hogy Isten dicsőségének a tükörképei legyünk (Efézusbeliekhez 2:10; 4:24; Zsidókhoz 2:7). A bűn viszont egy nagy paca ezen a tükrön, így épp azt a szépséget és szentséget rontja el, amelynek visszatükrözésére meg lettünk alkotva. Amikor vétkezünk, áthágjuk rendeltetésünk határait, vagyis azt amire teremtve lettünk, és ezzel megsértjük Isten erkölcsi törvényét. Ezért a törvénysértésért pedig Neki tartozunk felelősséggel. A Rómabeliekhez 3:23 szerint: “...mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” Minden bűnnek minősül, ami nem tesz eleget Isten tervének, ami eltér attól. Akár nekünk, akár másnak árt, végső soron minden bűn a szent Isten ellen irányul.
English
Miért mondható, hogy végtére minden egyes bűn Isten ellen irányul?
