Kérdés
Mit tanít a Biblia a családról?
Válasz
A család koncepciója testi (értsd fizikai) és szellemi (értsd teológiai) vonatkozásában egyaránt kiemelt helyet kap a Bibliában. A család fogalma már a kezdet kezdetén megjelenik, amint azt az 1.Mózes 1:28 igerészben is láthatjuk: “És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.” Isten teremtésre vonatkozó tervében az szerepelt, hogy a férfi és a nő házasságra lépjen egymással, majd pedig gyermekeik szülessenek. A férfi és a nő a házasság által “egy testté”, egy szerves egységgé válik (1.Mózes 2:24), gyermekeikkel együtt pedig családdá, vagyis az emberi társadalom legalapvetőbb építőkövévé.
Az elbeszélésből már az is korán kibontakozik, hogy a családtagoknak vigyázniuk kellett egymásra, és gondoskodniuk kellett egymásról. Amikor Isten e szavakkal vonta kérdőre Káint: “...Hol van Ábel a te atyádfia?”, Káin foghíjról csak így válaszolt: “Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” (bővebben lásd 1. Mózes 4:9). Már maga a kérdés is azt jelzi, hogy igen, Káintól nagyon is el volt várva, hogy Ábel őrzője legyen, vagyis hogy vigyázzon testvérére, mint ahogy fordítva is. Az, hogy Káin meggyilkolta testvérét, nem csupán általános értelemben véve tekinthető emberiség elleni bűntettnek (gondoljunk csak bele, hogy milyen kevés ember élt még ekkor, illetve hogy mennyi utód származhatott volna Ábeltől – a fordító megjegyzése), hanem azért is számított különösen kirívónak, mert ez volt a testvérgyilkosság (idegen szóval fratricídium) első feljegyzett esete.
A Biblia igaz beszámolói azt közvetítik felénk, hogy a közösségi összetart(oz)ás lényegesen prezensebb volt a hasábjain említett emberek és családok életében, mint a mai nyugati kultúrák állampolgárai körében, akik egyébként sokkal inkább individualista felfogásúak, mint a mai Közel-Kelet emberei, az ókori Közel-Kelet népeinél meg még inkább. Amikor Isten megmentette Noét az özönvíz elöl, nem valami egyéni szabadítást vitt véghez, hanem vele együtt feleségét, fiait, és a fiai feleségeit is kimentette. Más szóval tehát az egész családja ki lett menekítve (1.Mózes 6:18). Amikor Isten kihívta Ábrahámot Hárán földjéről, akkor valójában őt és teljes családját hívta el (1.Mózes 12:4-5). Az ábrahámi szövetség jelét (a körülmetélést) a házában (értsd háztartásában) élő minden férfin, majd minden újonnan születő fiúgyermekecskén végre kellett hajtani, függetlenül attól, hogy azok Ábrahám véréből valók voltak, vagy a házi cselédséghez tartoztak (1.Mózes 17:12-13). Isten Ábrahámmal kötött szövetsége tehát családi, azaz kollektív-, nem pedig egyéni szintű volt.
A család kiemelt fontossága a mózesi szövetség rendeléseiben is jól kidomborítható. A Tízparancsolat közül kettő például kifejezetten a család kohéziójának folytonos fenntartására irányul. A szülők tiszteletére vonatkozó ötödik parancsolat a család egészét érintő minden ügyben a szülők tekintélyének megőrzését hivatott szavatolni, a házasságtörést tiltó hetedik parancsolat pedig magát a házasság szentségét védi. A házasság és a család védelmét célzó összes többi mózesi rendelkezés e két parancsolatból fakad. A család (szellemi és testi) egészsége annyira fontos (volt) Isten számára, hogy azt az Izráellel kötött, a nemzet egészére kiterjedő szövetségében is kőbe véste.
Ugyanakkor közel sem egy csupán ószövetségi jelenséggel állunk szemben. Az Újszövetség ezt illetően számos, a fentiekkel értelmileg rokon parancsolatot és tilalmat tartalmaz. Máté evangéliuma 19. fejezetének tanúsága szerint Jézus a házasság szentsége mellett-, és a könnyelmű válás ellen emeli fel szavát. Mikor Pál apostol az Efézusbeliekhez írt levél 6:1-4 igerészben, valamint a Kolossébeliekhez 3:20-21 passzusban arról tanít, hogy egy keresztény otthon milyen kell legyen, a következő kettős parancsot közvetíti felénk: “Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben...”, valamint a “Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.” A Korinthusbeliekhez írt első levél 7. fejezetében azt is írva találjuk, hogy a hitetlen házastárs hívő házastársa által “meg van szentelve”, ami többek között azt jelenti, hogy a hitetlen házastárs a hívő házastárs (szóval és életével való) bizonyságtétele által is üdvösségre juthat még.
A következőkben a család teológiai fogalmára fordítjuk figyelmünket. Hároméves szolgálata során Jézus sikeresen kigyomlált néhány akkoriban uralkodó elképzelést arról, hogy mit is jelent valójában egy család tagjának lenni: “Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni. És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled. Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám” (Máté 12:46-50). Először is el kell oszlassunk néhány tévhitet, ami a jelen szövegrésszel kapcsolatban gyakran felmerül. Jézus nem azt mondja, hogy a vér szerinti / biológiai értelemben vett család nem fontos; nem arról van itt szó, hogy elutasítja, vagy még el is veti édesanyját és testvéreit. Ő mindössze egy világos teológiai megállapítást tesz, mely szerint a mennyek országában a legfontosabb családi kapcsolat szellemi-, nem pedig fizikai természetű. János evangéliuma jól érthetővé teszi számunkra ezt az igazságot, mikor rajta keresztül így szól hozzánk Isten: “Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek” (János 1:12-13).
A párhuzam igen tisztán látható. Amikor fizikailag megszületünk, egy fizikai családba születünk, mikor viszont “újjászületünk”, akkor már egy szellemi családba születünk bele. Pál apostol szóhasználatával élve, Isten családtagjává fogad minket, pontosabban gyermekeként fogad minket örökbe (Rómabeliekhez 8:16). Amikor Isten szellemi családja, azaz a (minden emberi felekezetek fölötti) Egyház örökbefogadott minket, akkor Isten Atyánkká, Jézus pedig Testvérünkké válik. Ezt a szellemi családot semmiféle etnikai hovatartozás, vagy társadalmi státusz nem köti. Ahogy Pál apostol írja: “Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Galátziabeliekhez 3:26-29).
Mit tanít tehát a Biblia a családról? A fizikai értelemben vett család az emberi társadalom legfontosabb építőköve, és mint ilyet ápolni és védeni kell. Azonban még ennél is fontosabb az az új teremtés, amelyet Isten Krisztusban hoz létre, amely egy szellemi családból, vagyis az egyházból áll, amelyet újfent olyan személyek alkotnak, akik Megváltójukként hívják segítségül az Úr Jézus Krisztust. Ez a család “...minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből...” (Jelenések 7:9) elhívott emberekből tevődik össze, legmeghatározóbb jellemzője pedig a tagok közötti szeretet: “Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:34-35).
English
Mit tanít a Biblia a családról?
