Kérdés
Miért a Biblia kellene erkölcsi meggyőződéseink forrása legyen?
Válasz
Ha nem a Biblia a keresztény hívő erkölcsi életének forrása, akkor jogosan merül a kérdés: “Mi legyen az?” A keresztény világnézet két alapvető axiómán alapszik: 1) Isten létezik, és 2) Isten a Biblián keresztül szól(t) hozzánk. Amennyiben nem ez a két alapvetés szolgál a keresztény világnézet fundamentumául, akkor ugyanolyanokká válunk, mint mindenki más, vagyis arra szorolunk, hogy a szubjektivitás óceánján sodródva próbáljunk meg objektivitást találni.
A Biblia világos tanítása szerint az ember Isten képmására lett teremtve. Ennek a képmásnak egy része az, ami az embert erkölcsi lénnyé teszi. Olyan erkölcsi ágensek (cselekvők) vagyunk, akik erkölcsi döntéseket hoznak, és képesek különbséget tenni jó és gonosz, a helyes és helytelen között. Az az alap, melyen lábainkat megvetve egyáltalán képessé válunk különbséget tenni jó és rossz között, maga az Isten törvényéről való tudásunk. Ez a tudás két forrásból eredhet – Isten kinyilatkoztatásból és a lelkiismeretünkből. A kinyilatkoztatás magától értetődő. Isten egy, azaz egy parancsolatot adott Ádámnak és Évának az Éden kertében. Az egyiptomi kivonulás után a Sínai-félszigeten a Tízparancsolatot adta az izraelitáknak, mellette sok egyéb más konkrét törvényt és előírást. Az Úr Jézus az ószövetségi törvényeket két alapvető parancsolatban foglalta össze, mikor arra tanított minket, hogy szeressük Istent, és szeressük felebarátunkat. Mindezek Isten törvényének kinyilatkoztatását jelentik, amely az Ő erkölcsi jellemének tükröződése (népe számára).
A Biblia azt is feltárja előttünk, hogy Isten egyenesen a szívünkbe írta be törvényét (Rómabeliekhez 2:15). Ez maga a lelkiismeretünk. Más szóval, Isten parancsolatok formájában történő kinyilatkoztatása nélkül is, minden valaha létezett, létező és születendő ember intuitíve ismeri Isten törvényét. Ennek a jelenségnek az szolgáltatja alapját, hogy valósággal az Ő képmására lettünk teremtve. A bűnbeesés (1.Mózes 3. fejezete) miatt azonban ez a képmás megrongálódott és eltorzult, beleértve a lelkiismeretünket is. Így bár a lelkiismeretünk által ismerhetjük Isten törvényét, hajlamosak vagyunk azt a saját magunk felé hajlítani. Így már érthető, hogy miért van elengedhetetlen szükségünk a kinyilatkoztatásra.
A Biblia az Isten népének szánt kinyilatkoztatása, mely törvényeiben és parancsolataiban hordozza az Ő erkölcsi útmutatását. Mint ilyen, a Biblia válik minden erkölcsi normánk forrásává, hiszen a Biblia nem más, mint maga Isten Igéjének írott formája (2.Timótheushoz 3:16; 2.Péter 1:21). Ha a hívő Isten akaratának megismerésére vágyik, akkor a Bibliához fordul, hogy megtalálja Isten iránymutatását, mely egyenesen az ő lelkébe, életébe, és abba konkrét helyzetbe is képes belészólni, amiben a hívő éppen találja magát. Ha a hívő keresztény képessé akar válni a jó és a rossz megkülönböztetésére, akkor egyenesen a Bibliához fordul, amelyben megtalálja Isten szentségének jellemzését, aminek elérésre aztán ő maga is törekszik.
Mi történik azonban akkor, ha a keresztény nem a Bibliát tekinti erkölcsi értékei forrásának, és első sorban nem annak a tanácsát keresi? Erre a kérdés több lehetséges válasz létezik, melyek közül a legkézenfevőbb az, hogy nem újjászületett hívő emberről van szó (a fordító kiegészítése). Persze mindannyian hajlamosak vagyunk a lelkiismeretünkben bízni, akár hangot adunk ennek, akár nem. Az emberi lelkiismeret egy riasztórendszerhez hasonlítható; figyelmeztet minket, ha átlépjük az erkölcsi normát. A bökkenő azonban ott van, hogy a lelkiismeretünk csak annyira működhet jól, mint azon erkölcsi normák, amelyek alapján működik. Ha tehát nem a Biblia erkölcsi normáit tápláljuk be, akkor elkerülhetetlen, hogy lelkiismeretünk más – oda nem való tartalmakkal – töltjük meg.
A bibliai erkölcs társadalmunkban jelenleg uralkodó “vetélytársa” a társadalmi konszenzus elve. Ez röviden azt jelenti, hogy erkölcsi normáinkat mindig a minket körülvevő adott kultúra alakítja és változtatja. Könnyen belátható, hogy amennyiben a társadalmi konszenzus elvét választjuk erkölcsi iránytűnkként, akkor az egész erkölcsi rendszerünket futóhomokra építettük. A társadalmi konszenzus pontosan ennyi és nem több, azaz egy közös megállapodás, vagyis egy konszenzus – a jelenkori általános társadalmi erkölcs pillanatfelvétele (hiszen holnap, vagy holnapután lehet, hogy valami teljesen mást tart majd elfogadottnak a tömeg – a fordító megjegyzése). Egy-két nemzedékkel ezelőtt a házasságtörés, a válás, a sokadik újraházasodás, a homoszexualitás társadalmilag sem volt elfogadott, sőt, adott esetben büntetőjogi felelősségrevonást vont maga után. Manapság mind a válás, mind pedig a homoszexualitás társadalmilag széles körben elfogadottnak, normálisnak számít, de maga a házasságon kívüli nemi érintkezés és a házasságtörés sem jelent olyan társadalmi stigmát, mint még nem is olyan régen. A társadalmi konszenzus korunkbeli gyakorlata alapvetően ahhoz hasonlítható, ami néhány generációval az ígéret földjének meghódítása után az izraelitákkal történt: “Ebben az időben nem volt király Izráelben, hanem kiki azt cselekedte, a mit jónak látott” (Bírák 17:6). A nép elhagyta Istent, azaz a Királyok Királyát (így mindenki a saját maga- és gyengébb embertársai királyává tette magát – a fordító megjegyzése) és két generációnyi időn át az Isten előtt gonosznak számító dolgokat cselekedték.
Mit mondhatunk tehát, miért a Biblia szolgáljon minden erkölcsiségünk alapjául? Mert nélküle olyanok vagyunk, mint a szél ingatta nádszálak, mint kiszáradt fűszál, melyet a legkisebb fuvallat is felkap és magával ránt. A hegyi beszéd záró akkordjaiban Urunk e szavakat szólta: “Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett” (Máté 7:24-25). Isten élő Igéje, a Biblia az egyetlen szikla, amelyre maradandó erkölcsi építményt építhetünk.
English
Miért a Biblia kellene erkölcsi meggyőződéseink forrása legyen?
