Kérdés
A Biblia mekkora hányadát közvetítették szájhagyomány útján?
Válasz
Mai kérdésünk kibontásánál először is jó, ha különbséget teszünk a “szájhagyomány”, és a verbálisan, azaz beszéd által, közvetített “beszámolók” között. A hagyomány, így a szájhagyomány is, olyan régi hiedelem- és/vagy gyakorlategyüttes, mely nem szükségszerűen köthető konkrét tényekhez vagy bizonyítékokhoz. Egy szóbeli beszámoló, ezzel szemben, csupán az információ átadásának módját határozza meg. Egyes bibliai könyvek esetében is igaz, hogy először élőszó útján kerültek "átadásra", ugyanakkor mégsem a "szájhagyományból" erednek. Amit ugyanis közvetítenek, konkrét tényekről, hús-vér emberekről, valós helyekről és korokról szól. (Míg a Csodaszarvas története egy népi hagyomány, mely szájról szájra terjedt, míg egy napon lejegyezték, addig az Árpád-házi királyokról szóló felelet a törtélemórán az ismert tényekről szóló szóbeli beszámoló – a fordító megjegyzése). A Bibliában található igaz történetek legtöbbjét a történés idejében, vagy közvetlenül azok bekövetkezte után jegyezték le (a görög mítoszokkal szemben, melyek - igaz, már évezredek óta papírra vettettek - mégis maguk az íróik is elismerik, hogy azok eredete távoli homályba vész. A mesék “egyszer volt, hol nem volt” metaforikus kifejezése pontosan arra utal, hogy a mesélő sem ismeri meséje forrását, kurta farkú malac ólján túli helyszínét, eseményeinek pontos idejét stb. - a fordító megjegyzése).
Egy szemléletes példa maga Lukács evangéliuma, ami már közvetlenül az első fejezetben egyértelműen kimondja, hogy mindaz, amit a következőkben olvasunk, Lukács vizsgálódásainak és kutatásainak eredménye, melyet szemtanuk bizonyságai alapján állított össze. Későbbi korok történészei be is igazolták, hogy Lukács információi ismételten kiállják a hitelesség próbáját. Mivel a szóban forgó történelmi tények közül Márk evangéliuma is sokat közvetít, ezért igencsak nehézkes az az érvelés, mely szerint Lukács evangéliumának egyes részei előzetesen “szájhagyomány” útján terjedő történeteken alapulnak.
A Bibliatudósok többsége egyetért abban, hogy Márk evangéliuma valamikor Kr.u. 55 körül keletkezett, vagyis az általa közölt események túlságosan közel állnak valós megtörténésük idejéhez, mintsem hogy azokat a “szájhagyomány” kategóriájába sorolhatnánk. Érdemes arra is rávilágítanunk, hogy – a sokszor téves általános vélekedéssel szemben – az evangéliumok nem a legrégebbi újszövetségi iratok, mint ahogyan arra is, hogy az általuk közvetített tartalom nem bennük jelenik meg időben először. Pál apostol majdnem mindegyik levele hamarabb keletkezett, mint az evangéliumok. A Korinthusbeliekhez írt első levél 15. fejezete a keresztény hit legalapvetőbb vonásait körvonalazza. Maga Pál mondja, hogy ebben a tanításban megtérése után részesült, ami az Úr Jézus Krisztus feltámadását követően csupán pár évvel történt.
Az előbbi megállapítás az ószövetségi iratokra is igaz, vagyis nem egy már meglévő szájhagyományt vittek át egy másik médiumra (lásd írott szó), hanem konkrétan és célzottan írásban akarták rögzíteni az éppen bekövetkezett eseményeket, valamint az Isten Szent Lelkétől ihletett üzeneteket. Az Ószövetség könyvei tehát nem valami mesés ködből felsejlő, “egyszer volt, hol nem volt”- legendák összeírása, hanem (időben is) szorosan kapcsolódnak a történelmi eseményekhez és tényekhez, mintegy azok farvizén eveznek.
A történelmi események és az isteni üzenetek közvetlen lejegyzése egy olyan megkülönböztető jegy, mely jól elhatárolja Isten Igéjét más, ún. vallásos, irodalomtól, így az iszlám “szent” irataitól is. A Korán Mohamed 40 éves szolgálatának teljes idejében kizárólag szájról szájra terjedt (vélhetőleg nem csupán azért, mert a “Próféta” analfabéta volt – a fordító megjegyzése). Nagy vonalakban igaz, hogy a Korán kisebb terjedelmű szöveg-töredékekből áll, melyeket később fűztek össze, nem pedig egybefüggő kéziratokból. A "gyűjtésre" azonban csupán Mohamed halála után került sor, mikor mondásait kötetbe szerkesztették. Ezt az egyveleget aztán még többször revideálták és átdolgozták sőt, a szerkesztés által a szövegek legfőbb csapásvonalaként kirajzolódó kijelentéseknek ellentmondó - azaz nem koherens - kinyilatkoztatásokat, Utmán kalifa egyszerűen töröltette. Az iszlám bölcselet másik fő forrása az ún. Hadit, ami majdnem szó szerint “szájhagyományt” jelent. Az iszlám külön módszerrel rendelkezik egy adott írás vagy kijelentés igazságtartalmának megállapítására. Az eljárás neve isnad. A Hadit szellemi hamisítatlanságát jó részben arra az előfeltevésre alapozzák, mely szerint szájhagyományuk (napjainkra lekövethetetlen és visszafejthetetlen) forrásai hitelesek.
Azt, hogy a kereszténység élesen elválik a “szájhagyománytól” maga Jézus Krisztus földi szolgálata is jól példázza. A farizeusok emberi bölcsességet foganatosítottak a Mózesi törvények “helyes” értelmezésére, "fényes felismeréseiket" pedig eleinte szájhagyomány útján terjesztették. Míg Jézus azonban a Szentírást Isten Szavaként azonosította, addig megítélt a szájhagyomány útján terjedő-, az Isten kijelentésével versengő sőt, annak ellentmondó, minden tanítást és gyakorlatot (Márk 7:6-9), melyek cseppet sem Isten akaratának megvalósulását, hanem elmúló emberi teremtmények testi okoskodásait, érvényesülési kényszerét tükrözték.
Persze ha a szájhagyományt helyén kezelik, akkor nem tekinthetjük teljesen megbízhatatlan forrásnak sőt, egyszerűbb üzenetek közvetítésre kifejezetten alkalmas is lehet. Azon korokban, melyekben az embereknek csupán egy kis kiválasztott csoportja tudott írni és olvasni, a szájhagyomány igencsak fontos volt, ugyanakkor a pontos közvetítés döntő jelentőséggel bírt. Az írás egyik nagy előnye a szájhagyomány útján terjedő közlésekkel szemben az, hogy egy képi felvételhez hasonlóan pontos és hiteles betekintést enged az adott esemény pillanatába. Egy kijelentés a történelmi korok porától, az értelmező személyétől, és minden más külső tényezőtől függetlenül olyan precízen újra és újra hozzáférhető, mint lejegyzésének első napján, így arra is lehetőség nyílik, hogy tartalmát objektív vizsgálat alá vessük. (Gondoljunk csak bele, hogy egy szájhagyomány útján terjedt legenda, mítosz vagy népmese hány és hány változatban létezik! Ha tudományos igényességgel közelítünk a bennük közölt történetek tartalmához, akkor először is szükséges volna megállapítani, hogy a különböző verziók közül melyik az eredeti. Míg erre a szájról szájra szálló történetek esetében esély sincs, addig ez a probléma fel sem merül olyan írott szövegek esetében, melyek a régészet által is bizonyított módon évezredek óta teljesen változatlanok, úgy mint a Biblia – a fordító megjegyzése). Mind a belső bizonyítékok (a Biblia 66 könyvének teljes koherenciája), mind pedig a külső bizonyítékok (világi tudományok, mint történelemtudomány, régészet, antropológia, nyelvészet stb.) tanúsága szerint a Biblia közvetlenül a megtörtént események bekövetkezte után írásban lejegyzett szavai tényeket közvetítenek, nem pedig a szájhagyomány által így vagy úgy fennmaradt erősen szubjektív elbeszéléseket. Egyszerűbben kifejezve tehát, a Biblia Igéje hiteles tényközlés, nem pedig valami homályos eredetű hagyomány, mese.
English
A Biblia mekkora hányadát közvetítették szájhagyomány útján?
