Kérdés
Miért van az, hogy időnként úgy tűnik, Isten semmit sem szól / nincs jelen a keresztény életében?
Válasz
E kérdés megválaszolásakor önkéntelenül is Illés próféta Jézabel királyné elől való menekülése jut eszünkbe. Illés Isten embere volt, akit Isten hatalmas dolgok véghezvitelére használt. Amikor azonban eljutott hozzá annak a híre, hogy Jézabel életére tör, futásnak eredt (1.Királyok könyve 19. fejezet). Illés szorongattatásában az Úrhoz fordult imában, és lényegében arról panaszkodott, hogy micsoda méltatlan bánásmódban van része: “Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek” (1.Királyok 19:10). Az Úr viszont ezt a felrázó választ adta Illésnek: “És monda: Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk és szelíd hang hallatszék” (1.Királyok 19:11-12).
A Szentírás ezen igeszakaszából világosan láthatjuk, hogy Illés félelmeinek nem volt igazi alapja. Illés csak azt hitte, hogy Isten hallgat, és hogy egyedül ő maradt meg (Isten prófétái közül). Isten azonban nem csupán “nem hallgatott”, hanem szárnyai árnyékába egy egész sereget gyűjtött, hogy Illés ne legyen az utolsók magányosa: “De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt” (1.Királyok 19:18).
Újjászületett hívőként való hitbéli haladásunk egyes szakaszaiban néha úgy tűnet, hogy Isten hallgat. Isten viszont sosem szótlan. Ami számunkra olykor hallgatásnak és tétlenségnek tűnik, abban Isten valójában annak a lehetőségét adja meg, hogy meghalljuk azt a bizonyos “halk és szelid” hangot, hogy felismerjük az Ő gondoskodását, amelybe hit által kapaszkodhatunk bele. Isten a hívő ember életének minden vonatkozásában érintett – Nála még a hajszálaink is számon vannak tartva (Márk 10:30; Lukács 12:7). Vannak azonban olyan időszakok, amikor azon szövétnek fényében kell előbb (végig)haladnunk, amit Isten már meggyújtott, mielőtt még több fényt vetne utunkra – a kegyelem jelenvaló (üdvtörténeti) korszakában Isten mindenekelőtt Igéjén keresztül vezet minket és szól hozzánk.
“Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál! Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem” (Ézsaiás 55:8-11).
Mikor tehát úgy tűnik, hogy Isten nem szól hozzánk, újjászületett hívőkhöz, az könnyen jelezheti azt, hogy valójában mi nem figyelünk már egy ideje az Ő hangjára, vagyis hagytuk, hogy e világ gondjai betömjék lelki füleinket, esetleg elhanyagoltuk az Ő Igéjét. Isten ma nem jeleken, csodákon, tűz által vagy a szél hangján szól hozzánk, az Ő Lelke sokkal inkább az Igén keresztül beszél hozzánk, ez az Ige pedig maga az “örök életnek beszéde”.
English
Miért van az, hogy időnként úgy tűnik, Isten semmit sem szól / nincs jelen a keresztény életében?
