Kérdés
Isten miért teremtett engem? Isten miért hozott létre engem?
Válasz
A teremtés hatodik napján Isten olyasvalamit tett, amire korábban még nem volt példa. Amikor megteremtette a világot és mindent, ami benne van, élő Igéje, igaz szava hatalma által hívta életre a mindenséget (1.Mózes 1. fejezete). A hatodik napon azonban lehajolva, jobbját nem kímélve a sártól, lenyúlt az agyagba, és a föld porából megformálta az embert. Ekkor “...lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké” (1.Mózes 2:7). Az Ő lehelete pedig örök lelket teremtett az emberben. Isten a saját képmására teremtette az embert – Ádám és Éva tehát jobban hasonlított rá, mint bármelyik más teremtménye (1.Mózes 1:27). Az embernek örök élet adatott, éppúgy ahogy Isten napjainak se lesz soha vége. Azt mondta az első emberpárnak, hogy legyenek termékenyek és sokasodjanak, töltsék be a földet, és hajtsák azt uralmuk alá (28. igevers). Isten tehát meghatározott céllal teremtette őket, így az összes ember, aki utánuk jött és már belőlük származott, szintén rendeltetést kapott.
A Bibliában mindenfelé találunk arra vonatkozó utalásokat, hogy Isten miért hozott minket létre. Az első ilyen nyomra még az Éden kertjében lejátszódott események közt bukkanunk. Az 1.Mózes 2:15 igeverse szerint Isten fogta az általa teremtett embert, majd a kertbe helyezte őt, hogy ő viselje annak gondját. Isten földje gondozójává-, vagyis minden értékes alkotása őrizőjévé tette őt. Uralmat adott neki minden más teremtett dolog és lény felett, ezzel pedig feladatot bízott rá (1.Mózes 1:28). Az ember első feladata az volt, hogy nevet adjon az összes állatnak (1.Mózes 2:19-20). Isten nyilván maga is elnevezhette volna az állatokat, de nagy örömét lelte az Ádámmal való munkában, épp úgy, mint ahogyan egy szerető szülőnek is öröm figyelemmel kísérni, amint óvodáskorú gyermeke egy-egy készséget elsajátít. Megállapíthatjuk tehát, hogy munkára lettünk teremtve, de közel sem arra, amit az ember bukott világában munkának szokás nevezni. A munka intézménye ugyanis úgy lett megtervezve, hogy Isten megtapasztalásának és megismerésének kiteljesítő élményével hasson át minket, miközben Istennel teljes összhangban dolgozunk az Ő által kitűzött célok megvalósításán.
A Zsoltárok könyvének 139:13-16 igerészéből megtudjuk, hogy mindnyájunkat Isten formált, mikor édesanyánk méhében rejtve voltunk. Mindannyian olyan remekművei vagyunk, akiket Ő teremtett egyedi céljai elérésére (Efézusbeliekhez 2:10). Isten bensőséges módon vonódott be teremtésünkbe: “Szóla pedig az Úr nékem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé” (Jeremiás 1:4-5). Már csupán ez a kijelentés is csodálattal kell eltöltsön minket. A Mindenható Úristen, a világmindenség Teremtője, egyenként, személyesen hív minket életre, és pontosan olyanná teremt, amilyennek Ő akar látni. A Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy Isten minden embert az Ő tetszésére és az általa meghatározott rendeltetés betöltésére teremtett (Kolossébeliekhez 1:16).
Ha be akarjuk tölteni rendeltetésünk, akkor Isten Igéjét kell segítségül hívjuk. A Biblia ugyanis világosan feltárja előttünk, hogy ki Isten, hogy mi kik vagyunk, valamint hogy hogyan kell élnünk az életünk. Sokan az örömök hajhászásában, a lenge szórakozásban vagy mások tetszésének kicsikarásában (lásd pl. népszerűség) próbálják megtalálni földi létük értelmét, csak mert nem tudják, hogy Istennek messze nagyobb célja van életükkel. Ők sajnos üresen és frusztráltan végzik. Pedig erre semmi szükség. Isten azért adta nekünk Igéjét, hogy megérthessük és felérhessük, ki Ő, és kik vagyunk mi. Amikor útmutatásért a Szentíráshoz folyamodunk, azzal voltaképp már meg is nyitottuk azt a térképet, amely a célunkhoz visz minket.
Az egyik dolog, amit biztosra tudhatunk, az, hogy Isten szeret minket. Irántunk való szeretetét azzal bizonyította, hogy egyszülött Fiát, Jézus Krisztust küldte el értünk, hogy általa mutassa meg nekünk, Ő valójában milyen (János 14:9). Bár Isten szeret minket, (eredendő) bűnünk elválasztott minket tőle (Rómabeliekhez 3:23; 6:23). Jézus ezért jött el e világra, és ezért áldozta fel magát helyettünk. Halálával Ő vállalta magára a mi minden bűnünk jogos büntetést (2.Korinthusbeliekhez 5:21). Az Atyaisten azonban három nap múlva feltámasztotta Őt a halálból, ezzel bizonyítva, hogy Jézus mindenek felett Úr, még a halál felett is (Rómabeliekhez 10:9-10). Ezután Isten elrendelte, hogy mindenki, aki csak Jézusba veti hitét, megbocsátásban részesüljön, és élő kapcsolatra léphessen Fiával (János 3:16-18). Isten tehát mindenekelőtt azt kívánja minden egyes embernek, hogy a Fiába vetett hit által ismerjük meg Őt. Amikor ugyanis felismerjük, hogy ki Ő, akkor azt is felfedezhetjük, hogy mi valójában kik vagyunk.
Isten minden egyes gyermeke elé kitűzte azt a célt, hogy közösen minél inkább egy családhoz kezdjünk hasonlítani. Az az Ő akarata, hogy Jézushoz mind hasonlatosabbak legyünk (Rómabeliekhez 8:29). Ezért olyan lelki ajándékokat ad nekünk, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy természetfeletti módon szolgáljuk Őt (1.Péter 4:10; 1.Korinthusbeliekhez 12:7-11). Amint aztán megtanulunk egy ütemre lépni Istennel, és ajándékainkat embertársaink szolgálatába állítjuk, akkor már ténylegesen a rendeltetésünk éljük.
Isten meghatározott céllal hozott minket létre, ez a cél azonban minden ember életében másképp fog kikristályosodni, hiszen mindannyian egyediek vagyunk. Isten saját képére és hasonlatosságára teremtett minket – más szavakkal ez azt jelenti, hogy arra lettünk teremtve, hogy Isten dicsőségének tükörképei legyünk. Mindannyiunk olyan egyedi szabású, megismételhetetlen fénytörésű tükör, mely az Ő természete számos különböző aspektusát rajzolja ki. Egy tükör lényegében nem szolgál másra, mint hogy a fényforrásban megcsillanó valóságot tükrözze. Hasznavehetetlenné válik, ha sár fedi; hasonlóképp mi sem élhetjük azon rendeltetésünket, amelyre teremtettünk, ha bűn borít minket, és fejünket leszegve elfordulunk Istentől. Amikor azonban kincsként ragadjuk meg Isten üdvösségre hívó ajánlatát, és hagyjuk, hogy Szent Lelke minden szem szennyt letöröljön orczánkról, akkor Ő Teremtőnk világosságára fordítja tekintetünk, így pedig az Ő dicsőségének múlhatatlan fénye csillan meg életünkön. Nem arra vagyunk hivatottak, hogy a mi (vélt) világosságunk vagy szépségünk láttassuk a világgal, hanem egyedül az Övét (János 8:12; 9:5).
Mikeás próféta ihletett könyvének 6:8 igeverse világosan tudtunkra adja, hogy mit vár tőlünk Isten: “Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Isten arra teremtett minket, hogy az Ő oldalán haladjunk, hogy előtte öntsük ki szívünk még oly kicsi, vagy még annyira jelentős dolgait, hogy felfedezve újra és újra rácsodálkozzunk az Ő természete teljes szélességére, hosszára, mélységére és magasságára, hogy az Ő jelleme fényének visszatükrözése által legyünk áldás a világnak. Igazságosan cselekedni azt jelenti, hogy már egy messze magasabb mércéhez mérjük magunk, mint amihez régi bűnös természetünk igazodott (1.Korinthusbeliekhez 10:31). Vágyunk arra, hogy belsővé tegyük Isten parancsait, hogy engedelmeskedni tudjunk nekik. Az irgalmasság szeretete azt jelenti, hogy ugyanazon irgalom és kegyelem öntözőcsatornájává válunk, ami minket is megmentett a szellemi szomjhaláltól (Tituszhoz 3:5). Megbocsátással közeledünk azok felé, akik megbántottak minket, a végső ítéletet pedig Istenre bízzuk (1.Korinthusbeliekhez 4:5). Akkor járunk alázatosan Istenünkkel, ha a jó és rossz időkben egyaránt az Ő közelét keressük és szorosan mellette maradunk, ha minden jó ajándékunk neki köszönjük, és ha hozzá futunk, mikor fenyegetve érezzük magunk (1.Thesszalonikabeliekhez 5:18; Példabeszédek 18:10). Amikor alázatosan járunk Istenünkkel, a mennybe gyűjtünk kincseket, amint az Ő akaratát igyekszünk megismerni és követni. Ha földi életünk az Ő dicsőségére éljük, akkor egy napon annak biztos tudatában léphetünk be az Ő jelenlétébe, hogy beteljesítettük azon rendeltetésünk, amire teremtett minket (1.Timótheushoz 6:18-19; Máté 6:20; Lukács 19:17).
English
Isten miért teremtett engem? Isten miért hozott létre engem?
