Kérdés
Isten tényleg szeret engem?
Válasz
Az a kérdés, hogy Isten szeret-e minket, mind egyéni-, mind pedig személyes szinten is felmerülhet bennünk. Mivel mi — véges emberként — túlnyomórészt csak feltételes szeretetet adunk és kapunk, így csak igen nehezen tudunk arról valós képet alkotni, hogy Isten milyen mély szeretettel szeret minket. Ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, ami alapja annak, hogy embertársaink felé is azok lehessünk, akkor (f)elismerjük hibáinkat, tehát tudjuk, hogy bűnös emberek vagyunk. Ezzel szemben azonban azt is tudjuk, hogy Isten tökéletes és bűntelen. Mikor nem feledékeny hallgatóként tekintünk bele Isten tükrébe, élő és ható Igéjébe, akkor torzítás nélkül észlelve magunkat belátjuk, hogy mi igen messze vagyunk az Ő tökéletességétől. Emberi értelmünk szerint tehát felmerül az a kérdés, hogy a végtelenül szent Isten vajon miért szeret bűnös, halandó lényeket. Már azonban magában kérdésfelvetésben is felismerjük emberi korlátainkat, avagy miért kéne Istennek bármilyen oka legyen arra, hogy szeressen minket? Az evangéliumok, de az egész Szentírás, arról az alapvető igazságról tesznek bizonyságot, hogy Isten maga a szeretet. Jó tehát minden nap keresni Vele Igéjében és imában az élő kapcsolatot, hogy Isten Szent Lelke és a Szentírás emódon is emlékeinkbe idézhesse Isten irántunk való változhatatlan szeretetének tényét.
Meg van írva, hogy Isten saját képére teremtette az embert. Gondoskodó kegyelme, féltő szeretete már ekkor körülölelt minket. Az Ige így tanít minket a régmúlt eseményeiről: "És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké... Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez" (1.Mózes 2:7, 21-22). Nehéz nem észrevenni azt a belsőséges szálát, melyen keresztül a Teremtő Isten teremtményeihez kapcsolódik. A teremtés összes többi szereplőjét Isten, a "logosszal", azaz a Tőle kimenő Igével hívta életre. Nem így az embert! Isten feltűrte ingujjait, és saját kezét sározta be, hogy azzal formálhassa és alakíthassa őt. Mivel Isten a teljes teremtése felett Úr, az ember pedig az Ő képére teremtetett, így Isten korlátlan uraságot adott az embernek az egész Föld felett (1.Mózes 1:28). Isten közvetlen kapcsolatban állt Ádámmal és Évával, ők még színről-színre láthatták és ismerhették Őt. A bűneset következtében azonban, mikor az ember felismerte azt a lekicsinyítő rombolást, amit maga a bűn vitt véghez benne, egyszer csak arra érzett késztetést, hogy elrejtse magát Isten nagysága elől. Így mikor Isten "hűvös alkonyatkor a kertben jár vala" (1.Mózes 3:8), szólította Ádámot és Évát, kívánkozott az Ő kezének alkotása után (Jób 14:15), az ember azonban nem felelt. A megszokott bensőséges kapcsolat helyét félelembűzös rejtőzködés vette át, míg a párbeszéd helyét a halál hallgatása.
Az ember Istennel való élő kapcsolata tehát derékba tört a bűneset után, Isten emberrel való kapcsolatáról ugyanez azonban már nem mondható el. Az Ő szeretete mind máig változatlanul hordoz minket. Isten a sajnálatos eset után belehasított a bűn káoszába, rendet teremtett, és határt szabott annak, hogy az csak irányított és fokozatos módon szabadulhasson az emberiségre. Ezt olvassuk úgy, hogy Isten megátkozza az embert, a Földet és az asszonyt. Az átok azonban nem Tőle jött, hanem a mi bűneink következménye volt. Mikor azonban az Úr mégis beleáll ebbe a helyzetbe, és Ő maga vállalja fel a "büntető" Isten szerepét, akkor valójában az történik, hogy már ekkor felelősséget vállal teremtményei minden bűnéért. Gondoljunk csak bele: ha nem Tőle menne ki az átok, akkor joggal lehetne mondani, hogy az Úr nem mindenható, hogy teremtményei bűneinek következménye nem volt irányítása alatt. Isten azonban mindenható, így bevállalja a büntető Atya szerepét is, holott az ember élt vissza a neki adott szabad akarattal, így igazából csak őt kéne illesse a jogos gyalázat. Az Úr azonban nem csak azt vállalja fel, hogy "antipatikus szerepet ölt", hanem később az egész emberiség igazságos büntetését ártatlanként hordozza a kereszten. Az, hogy Isten valóban nem leli kedvét a büntetésben, a következő gesztusából is erőteljesen kikiált: "És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket. És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen: Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala" (1.Mózes 3:21-23). Bibliaismerők egybehangzó véleménye szerint annak a ténye, hogy Isten egy ártatlan élőlény életét adja (itt minden egyes szó hangsúlyos), hogy Ádám és Éva szégyenét, azaz bűnét elfedje, félreérthetetlenül Isten szeplő nélküli Bárányának áldozatára-, vagyis a teljes üdvtörténet betetőzésére mutat előre. Kegyelme tehát már Mózes első könyvének első fejezeteiben kitöltetik! Isten irántunk való szeretetének ékes bizonyítékául szolgál ez mind a mai napig. Isten ítéletének második fele legalább ennyire mély jelentéssel bír. Ha az ember ugyanis bukott állapotában szakíthatott volna az örök élet gyümölcséből, akkor a szeretetlenség, a hitetlenség, a reményvesztettség (azaz a teljes istentelenség — lásd 1.Korinthusbeliekhez 13:13) sírással, testi és lelki fájdalommal teljes állapotában élt volna örökre anélkül, hogy valaha is lehetősége lett volna az abból való szabadulásra. Ez a mondat akár a pokol definíciójaként is állhatna itt. Ennek tükrében világossá válik, hogy az emberi szemszögből "gonosz Isten" képe, aki Örökkévaló létére féltékenyen "még" az örök életet is "megtagadja" teremtményeitől, nem hogy hibás, hanem egyenesen sátáni. Ebből a példából is láthatjuk tehát, hogy ami korlátolt emberi szemszögünkből retorziónak, megtorlásnak, átoknak tűnt, az valójában Isten kegyelmének és szeretetének megnyilvánulása.
Fontos leszögeznünk, hogy Isten a végsőkig reméli, hogy az ember jó útra tér (illetve, hogy megmarad azon) — ezt azon tény fényében is láthatjuk, hogy egy rablógyilkos, vagy bármely bűnös ember, életének legutolsó leheletével is megtérhet Istenhez, és még aznap a mennyek országában lesz az Úrral (Lukács 23:39-43). Szóval, annak ellenére, hogy Isten a legvégsőkig a jót reméli, mégsem lepi meg a bűn! Ez Ádám és Éva igaz történetéből is világosan kitűnik, hiszen meg van írva, hogy a Bárány a "világ megalapítása előtt" el volt rendelve, hogy az Isten által meghatározott időben helyettesítő áldozatként jelenjen meg értünk (1.Péter 1:20). Isten annyira szereti az emberiséget, hogy annak ellenére, hogy már formáltatásunk előtt pontosan tudta, hogy saját életét kell értünk áldozza, mégis felvállalta ezt.
Számos olyan igeverset lehet felsorolni, amelyek mind Isten irántunk való elévülhetetlen szeretetét tükrözik. Ki nem érdemelt figyelme és jósága az Ószövetség és az Újszövetség hasábjairól egyaránt személyesen hangnemben szól hozzánk. Dávid király és más zsoltárírók Isten Szent Lelke által különösen szépen fejezték ki Isten eme végére mehetetlen szeretetét, így érdemes a 139. zsoltárt közelebbről is szemügyre vennünk. Ézsaiás ihletett könyvének második felében található ígéretek legalább annyira páratlanok, mint amennyire az Énekek Éneke ihletett sorai szívetgyönyörködtetőek. Isten emberiség iránti szeretete talán a zsidók történelmén keresztül válik a legvilágosabbá. Ismételt engedetlenségük ellenére mindig megtartotta őket, és egy szempillantásnál tovább sosem fordult el tőlük (Ézsaiás 54:8), sőt, számos prófétáján keresztül sírva kérlelte-, és fennhangon intette őket, hogy válasszák az Élet Útját, a Neki való engedelmességet, hogy éljenek és bővölködjenek.
Az Úr Jézus Krisztus maga Az Igazság (János 14:6), így Isten igazságosságához kétség sem fér. Isten egyben maga A Szeretet (1.János 4:8), tehát kegyelme nagysága szintén minden kétség felett áll. Bársonykesztyűvel ér lelkünk finom szövetéhez, de külső fenyegetettség esetén olyan féltő szeretettel védelmezi egyházát (Jézus Krisztus teste), mint az ígérete mellett elkötelezett férfi a neki eljegyzett jövőbeli feleségét (Efézusbeliekhez 5:28-32). Károli erre reflektál a "féltékenyen szerető"-, vagy "féltőn szerető" Isten kifejezéssel.
Az Ószövetséget tanulmányozva emberként az a benyomásunk támadhat, hogy Isten csak egy teljes nemzetre árasztja ki szeretét, de az egyén szintjén már nem. Mikor azonban ez a szubjektív benyomás árnyékot vet csalárd szívünk múló örömére, akkor érdemes gyorsan emlékeinkbe idéznünk, hogy Ábrahám, Hágár, Ismáel, Mózes, Dávid, a "Siriából való Naámán", Ruth és Jeremiás, vagy éppen Pál apostol mind egyes személyek voltak. Isten mindegyikük életében személyesen fedte fel és jelentette ki magát, személy szerint szerette és áldotta őket. Ez a minden egyes ember felé külön odaforduló szeretet az Úr Jézus Krisztusban ölt nyilvánvaló módon testet.
A mindenható Isten annyira szeret minket, hogy hajlandó volt egy magatehetetlen csecsemő alakjában megszületni közénk (lásd Filippibeliekhez 2:5-11). Isten értünk tett áldozata tehát messze nem a kereszten kezdődött. Ezen minden bizonnyal érdemes kicsit elgondolkoznunk. Szela. Nem csak arról van szó, hogy egy szegény család első gyermekeként egy jászolba, állatok közé, jött a világra, hogy már apró gyermekként halálos veszélynek volt kitéve, vagy hogy szüleivel évekig arra kényszerült, hogy menekültként éljenek egy olyan birodalom területén, ahol kutyába se vették az ő "fajtájukat": Jézus Krisztus értünk tett áldozata messze nagyobb ennél. Tény, hogy emberi létünk bármelyik részletét lehetne említeni, hogy meglássuk Isten milyen szinten alázta meg magát értünk, vagyis hogy mekkora az irántunk való szeretete. Isten nem egy mennyei trónon ülő fehérszakállas fazon, Aki az örök öröm és béke szellemi elefántcsonttornyából osztja az eszet a halál árnyéka völgyében élő, bűnben megtört, szenvedő teremtményeinek. Nem. Isten Jézus Krisztusban izzadó, sebezhető, testi és lelki fájdalmat érző emberré lett, aki az összes kísértésnek ki volt téve, amin ember csak keresztül mehet, de mégis bűntelen maradt. Mindezt pedig azért tette, hogy megválthasson minket. Isten maga a makulátlan tisztaság, a felérhetetlen szentség, és mégis a "tisztátlannak" bélyegezett leprásokat és más lelki-leprásokat karolt keblére. Olyannyira azonosult a társadalom megvetettjeivel, betegeivel, és minden bűnös emberrel, hogy betegségü(n)ket szó szerint magára vette, hogy mi az Ő sebei által gyógyulhassunk meg. Mikor tehát azt olvassuk, hogy Isten "meggyógyította" a testi-lelki bajokat, akkor az valójában azt jelenti, hogy Ő nem el-, hanem átvette magára azokat! Így talán már az is jobban érthető, hogy miért mondja az Úr a vérfolyásos asszony meggyógyulásánál, hogy érezte, hogy "erő származék ki tőle" (Lukács 8:43-47). Ami a betegnek nyereség volt, az az Ő vesztesége lett, hogy a halott életet nyerhessen, Ő annak halálát szenvedte el!
Jézus Krisztusnak mindig volt ideje az emberekre, mindig volt hozzájuk egy szeretetteljes szava (még ha a szeretet nem is mindig szükségszerűen kedélyes szavakban nyilvánul meg — lásd Jelenések 3:19), mindenkit megáldott, aki hajlandó volt leszállni saját önelégültsége magas lováról, továbbá minden tettével és szavával Isten szeretetét tanította. Lukács evangelista így jegyzi fel Jézus Krisztus szavait: "Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok" (Lukács 13:34). Hogyan lehetne ennél még érthetőbben kifejezni, hogy Isten legmélyebb vágya, hogy senki — egyetlen ember se — kerüljön a tüzes tóba. Ő azt szeretné, hogy mindenki megtérjen Hozzá. Szavakkal nehezen mondható el, hogy mennyire vágyódik utánunk. Nem büntetni, hanem szeretni akar minket. Legyen meg mindenkor a Te akaratod, Uram! Ámen!
Isten irántunk érzett lángoló szeretetének legmagasztosabb kifejezése maga Jézus Krisztus irántunk való szenvedése, melynek a kereszten jött el a rendelt ideje. Ne tévelyegjünk testvérek, Jézus Krisztus életét senki sem vette el Tőle, Ő azt saját maga tette le értünk (János 10:17-18)! Egy pillanatig se higgyük, hogy holmi szögek tartották az Élet Szerzőjét a kereszten, tévedés! Az irántunk égő szenvedélyes szeretete szegezte őt oda. Isten Szent Lelke így emlékeztet minket Pál apostolon keresztül, Isten megszolgálhatatlan-, és minden emberi érdem nélkül való kegyelmére: "A mint Dávid is boldognak mondja azt az embert, a kinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. Boldogok, a kiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és a kiknek elfedeztettek az ő bűneik. Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít" (Rómabeliekhez 5:6-8). Jézus a kereszten elvégzett munkája Isten feltétel nélküli szeretetének félreérthetetlen kinyilatkoztatása. Minden ember mindaddig a lehető legrosszabb szellemi állapotban van (szellemi halál állapota), míg át nem adja életét az Úr Jézusnak. Minden költői túlzás nélkül lenyűgöző az a gondolat, hogy Isten már akkor meghalt bűneinkért, mikor mi még nem is léteztünk, de nem csak a mai bűneinkért, hanem a holnapiakért és az aztán elkövetettekért is. Erre akkor is jó emlékezni, mikor azon búslakodunk, hogy már megint ugyanabba a zsákutcába futottunk bele: "Titeket is [megelevenített,] a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt, de az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, kegyelemből tartattatok meg" (Efézusbeliekhez 2:1, 4-5).
Csak a megváltás által lehet valós és teljes életünk. Míg Isten Szent Lelke nem munkálkodik bennünk, addig valójában az e világ istene (Sátán) által egy azonos kaptafára szabott életet élünk, és homogenizált, távirányított gondolatokat gondolunk. Ennek egyik ékes példája a mindenkori divat, melynek megfelelve annak minden követője ugyebár önmagát valósítja meg, csak a végén valahogy mind arra az egy aktuális trend-külsőre hasonlít kísértetiesen, vagy mind ugyanazon divatos eszmére esküszik fel. Az, hogy e világ istene nem csupán az evangélium dicső fényére vakítja meg áldozatait (2.Korinthusbeliekhez 4:4), vagyis mindenkit, aki Jézus Krisztus hite nélkül él, abban is tettenérhető, hogy ez az ordító önellentmondás nekik fel sem tűnik. Isten örömét leli abban, hogy minden teremtménye egyedivé teremti, ezzel szemben a Sátán skatulyákba, fiókokba teszi-, és kategóriákba sorolja az embereket. A Vádló egyik görög neve maga a "kategoros" (lásd pl. Jelenések 12:10 — Strongs G2725) ahonnan a kategória szavunk is származik. Ne felejtsük, hogy "A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek" — mondja az Úr Jézus Krisztus (János 10:10). Ennek az is részét képezi, hogy a Vádló kizárólag Istenben található valódi egyéniségünket is ellopja, és holmi tucattermékké degradálja létünket.
Isten nem fukarkodik a szeretettel, Ő úgy áraszt el minket azzal, mint ahogyan Jézus vére az egész valónkat tisztára mossa. Pál apostol így tesz erről bizonyságot: "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől" (Rómabeliekhez 8:1-2).
Ne feledjük, hogy Pál régen Jézus személyes ellensége volt, és halálra kereste "az Út követőit". A törvény minden betűjét megtartotta, Isten szeretetére mégis teljesen vak maradt. Hála Istennek ez nem tartott örökké. Mikor még Saulként Isten iránta való szeretetére gondolhatott, akkor valószínűleg az járhatott ennek a korlátolt embernek a fejében — aki intelligencia hányadosát tekintve nem mellesleg zseni volt -, hogy Isten kizárólag azért szeretheti őt, mert ő olyan szorgalmasan és buzgón betartja minden rendelését. Isten kegyelméből azonban még földi életében találkozhatott Jézus Krisztussal, és miután a Szent Lélek felnyitotta szemeit az Igazságra, szabad akaratából elfogadta Isten kegyelmét. Ebből is világosan látszik, hogy Isten befogadása nem értelmi képességeink, vagy a (teológiai) műveltségünk feltétele. Az evangélium megváltó üzenete valójában olyan egyszerű, hogy szellemi fogyatékos emberek is képesek megérteni azt. Az, hogy ez így van, szintén nem véletlen, hanem kizárólag Isten kegyelmének tudható be, értünk égő szeretete számlájára írható. Nézzük hát meg kicsit jobban, hogy a Szent Lélek befogadása után hogyan nyilatkozik Isten szeretetéről az a farizeus, aki jó eséllyel kívülről tudta az összes ószövetségi írást, de önnön képességei és tálentumai mentén — amiből volt neki bőven — mégsem ismerhette fel bennük Jézus Krisztust: "Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? ... Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett, mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban" (Rómabeliekhez 8:31-32, 35-39).
A válasz tehát ennyire egyszerű, igen, Isten ennyire szeret téged! És hogy miért, hát azt emberek lévén mi sem érthetjük pontosan, de mivel Isten maga a Szeretet, ezért nem is kell rá különösebb ok. Emlékeztessük erre a tényre magunkat a nehéz napokon is, mikor Isten szeretete oly távolinak tűnik, mikor nehéz elhinnünk, hogy ez maga a színtiszta és változhatatlan igazság, és egyben a legmagasztosabb szellemi valóság.
A következőkben álljon itt még egy pár olyan igerész, amelyek Isten irántunk való szeretetére emlékeztetnek minket.
1.János 4:8 – " …az Isten szeretet"
Efézusbeliekhez 5:1-2 – "Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek: És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul."
Efézusbeliekhez 5:25-27 – "Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredõjével az íge által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen."
János 15:9-11 – "A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék."
English
Isten tényleg szeret engem?
