Kérdés
Isten valóban életünk legkisebb dolgaival is törődik?
Válasz
Isten az életünket érintő legkisebb dolgokkal is foglalkozik. Természetesen igen! De, hogy miért? Egyszerűen azért, mert Istenhez képest minden apró és teljesen jelentéktelen. Isten Szent Lelke így tesz bizonyságot az Úr gondoskodásának és jóvoltának valós "szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága": "De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok" (Efézusbeliekhez 3:18; Lukács 12:7). Isten számunkra olyan jelentéktelen részletnek tűnő dolgokkal is foglalkozik, mint hogy hány hajszál fedi fejünk és testünk. Minden joggal mondhatjuk tehát, hogy Isten szótárában nem létezik az a fogalom, hogy "jelentéktelen részlet", minden szava, tette, és alkotása aranymérlegre van téve.
A Szentírás lépten-nyomon bizonyságot tesz arról, hogy Isten nem csak életünk napos szakaszaiban marad gyermekeivel, Őt messze nem csak sikereink érdeklik, sőt! Életünk és személyünk minden tekintetben foglalkoztatja Őt, hiszen mi mindnyájan az Ő keze munkái vagyunk, akik az Ő képét viselik (lásd 1.Mózes 1:27). Istennek minden teremtményére-, így a növényekre, az állatokra, és az egész környezetre is gondja van, a saját képére teremtett emberek azonban mindig különleges helyet foglalnak el szívében. Máté evangéliumának 6:26 igerésze ma is így szól hozzánk: "Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?". Ha tehát Isten még a kis verebekről, a hollófiakról, de a Föld legjelentéktelenebb is férgecskéiről is így gondoskodik, amelyek nem az Ő képmását viselik, és amelyek szabad akarat híján nem is tudnak Isten mellett dönteni, vagy Őt éppen elutasítani, akkor mennyivel inkább törődik mindazokkal, akik szabad akaratuk gyakorlása mellett nem csupán a jóra-, de a rosszra is szabadok, vagyis annak helytelen használata mellett örök veszedelembe keveredhetnek. Mivel Isten gondoskodó Isten, aki sosem örül az elvesző halálának, de az ember utolsó leheletéig a megtérésre való lehetőség óriási kegyelmével veszi őt körül, okkal bízhatunk Őbenne: "Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle" (Máté 6:8).
Jézus Krisztus teljes földi szolgálata jól tükrözi, hogy az emberek életének legapróbb részletei is mennyire érdekelték Őt. Mindig igyekezett minőségi időt együtt tölteni mindenkivel, akivel csak találkozott. Jézus a világ elveszettjeiért küldetett, hogy áthidalja azt az ember számára átléphetetlen szakadékot, amit az eredendő bűn okozott Isten és az emberiség kapcsolatában. Ez a magasztosnak minden joggal nevezhető cél azonban nem tartotta vissza attól, hogy az emberek sürgető szükségeit is enyhítse. Máté evangéliumának 14:18-21 igehelyén láthatjuk, hogy Jézus mély együttérzést tanúsít az Őt követő éhes tömeg iránt. Mivel a férfiak, asszonyok és gyermekeik, már napok óta követték Őt, fennállt a veszélye, hogy ha éhesen indulnak haza, akkor egyszerűen kidőlnek az úton. Könnyen lehetne amellett érvelni, hogy az akkori kor embere sokkal jobban hozzá volt szokva az éhséghez, hogy összehasonlíthatatlanul szívósabb volt, mint a mai nyugati világ embere, aki ha 4-, de legfeljebb 5 órán belül nem nyomhatja fel vércukorszintjét, felnőtt ember létére is valami bömbölő csecsemővé változik. Lehetne azt mondani, hogy akkoriban könnyebben viselték egy, vagy akár több étkezés kiesését is, így az Úr éppen üres gyomorral is hazaengedhette volna őket. Jézus Krisztus azonban nem így tett, hanem egyenesen mennyből való eledellel elégítette ki az 5000 férfit, és népes családjaik szükségét.
Mikor az emberek kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy az Úr illetvén őket áldását adja rájuk, a tanítványok dorgálni kezdték a szülőket. Ekkorra ugyanis már kirajzolódott előttük Jézus grandiózus küldetése, így annak nagyságától elszédülve sokszor nem voltak képesek másra összpontosítani. Nem így Jézus! Neki e legkisebbek legkisebbjeire is volt gondja, szeretetét rájuk éppúgy kiárasztotta, mint más követőire. Mindenkori tanítványait pedig e picinyek által is fontos tanításban részesítette: "Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa" (Márk 10:14). Jézus — mint ahogyan akkor — ma sem túl elfoglalt vagy túl fenséges ahhoz, hogy rögtön oda ne fordítsa fülét világunk legmegvetettebbjei vagy legkisebbjei sírására, és hogy áldó kegyelmével ölelje őket körül.
Isten tehát világunk legkisebbjeivel, és életünk legjelentéktelenebbnek tűnő dolgaival is törődik, mert Neki gondja van reánk (1.Péter 5:7). Bár racionálisan szemlélve az Ő nagyságához és dicsőségéhez képest az egész lényünk, de a puszta létezésünk is, a jelentéktelenség ködjébe vész. Mégsem telik el egyetlen szívverésnyi idő sem életünkból, hogy Isten irgalmas óvó kezei ne vennének minket körül. Az, hogy a világmindenség Teremtője legkisebb rezzenésünkre is aggódó atyaként figyel, valóban lenyűgöző bizonysága emberi értelmünkkel meg nem ragadható szeretetének. A zsoltáros is beleszédült ebbe a gondolatba, mikor Isten végéremehetetlen bölcsességén töprengett. A feltétel nélküli szeretetnél nagyobb bölcsesség pedig nem létezik: "És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája! Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok" (Zsoltárok 139:17-18).
English
Isten valóban életünk legkisebb dolgaival is törődik?
