Kérdés
Istennek valóban vannak érzései?
Válasz
A Szentírás számos igerésze tesz bizonyságot Isten gazdag érzésvilágáról. Felsorolásképpen álljanak itt azon érzelmi megnyilvánulások, melyeket az Ige közvetlenül Isten személyéhez köt:
• Düh – Zsoltárok 7:11; 5.Mózes 9:22; Rómabeliekhez 1:18
• Együttérzés – Zsoltárok 135:14; Bírák 2:18; 5.Mózes 32:36
• Szomorúság – 1.Mózes 6:6; Zsoltárok 78:40
• Szeretet – 1.Példabeszédek 4:8; János 3:16; Jeremiás 31:3
• Utálat – Példabeszédek 6:16; Zsoltárok 5:5; Zsoltárok 11:5
• Féltékenység – 2.Mózes 20:5; 2.Mózes 34:14; Józsué 24:19
• Öröm – Sofóniás 3:17; Ézsaiás 62:5; Jeremiás 32:41
Ennek ismeretében tényleg elmondható azonban, hogy Isten érzésvilága épp olyan, mint az emberé? Helyes Istenre úgy tekinteni, mint egy érzelmes-, esetleg érzelgős, lobbanékony-, vagy éppen szeszélyes emberre? Teológusok körében a személyiséget egy olyan egyéniséggel rendelkező létező egyik ismérveként határozzák meg, aki értelemmel, érzelemmel, és saját akarattal bír. Ezen definíció szerint Isten nagyon is személynek tekintedő, hiszen értelem, érzelem és akarat jellemzi Őt. Ha tehát azt vitatjuk, hogy Isten egy érző lény, akkor egyben azt is kétségbe vonjuk, hogy Ő egy személyiséggel rendelkező Isten.
Emberként nyilván fizikai módon is kapcsolatba kerülünk a világgal, de persze lelki és szellemi módon is reagálunk környezetünkre. Lelkünk megnyilvánulásait a köznyelv "érzésnek" nevezi. Az emberi érzések létezése maga az egyik bizonyítéka annak, hogy Isten is egy érző lény, hiszen mi az Ő képére lettünk teremtve (1.Mózes 1:27). A másik bizonyítékot Isten emberként való eljövetelében találjuk. Mikor Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia, ezen a világon járt, akkor nem valami érzések nélküli robotként szolgálta az embereket sőt, épp ellenkezőleg. Kivette részét az emberek mindennapi életéből, együtt sírt a sírókkal (János 11:35), együttérzett a pásztor nélküli juhok módjára tévelygő tömeggel (Márk 6:34), és többször is bánatos volt az emberek szívének keménysége-, gondolataik gonoszsága miatt (Máté 26:38). Mindezen érzelmi megnyilvánulásokon keresztül az Atya vonásait is felfedte előttünk (János 14:9).
Bár Isten az egész teremtése felett álló teljhatalmú Úr, mi mégis olyan személyként ismerhetjük Őt, Aki belsőséges kapcsolatban áll teremtményeivel és a teljes teremtett világgal. Annyira szeret minket, hogy arról csak halvány fogalmaink vannak (Jeremiás 31:3; Rómabeliekhez 5:8; 8:35, 38–39), és kimondhatatlanul bántja Őt, ha lázadozunk ellene és bűnt követünk el (Zsoltárok 1:5; 5:4–5; Példabeszédek 6:16–19).
Fel kell ismerjük, hogy csupán azért, mert Isten szabadon kifejezi érzelmeit, nem egy szeszélyes és érzelmileg labilis perszóna, akarata és ígéretei változhatatlanok és maradandóak. Isten tehát nem változik (Malakiás 3:6; 4.Mózes 23:19; 1.Sámuel 15:29), Ő nem ember, hogy hazudjon vagy meggondolja magát, hangulata sosem ingadozik. Az Isten egész teremtésére irányuló minden érzése és tette, ítélete és feloldozása, igazsága és kegyelme szoros összhangban van lényének teljességével (Jakab 1:17). Isten a jóra és rosszra adott minden reakciója és válasza ugyanebből a megváltozhatatlan isteni akaratából fakad. Isten határozata szerint a bűnösök egy dicső napon megítéltetnek és büntetésben részesülnek, hogy ezáltal is érvényre jusson és öregbüljön az igazság. Mindaddig azonban tárva nyitva áll a bűnös előtt a megtérés útja, hiszen Istennek az az egyik leghőbb vágya, hogy minden egyes ember megtérjen Hozzá (1.Timótheushoz 2:4). Urunkat érző lényként sőt, mi több, személyiségként ismerjük, így bölcsen tesszük, ha ennek megfelelően viszonyulunk hozzá. Olyasvalaki Ő, Aki szeret és utál, Aki nevet és szomorkodik, Aki módfelett együttérző, és időnként haragot érez. Az igazságot és az igazság emberét a végsőkig szereti, felsegíti és hordozza, a bűnt és a gonoszt viszont elnéző hosszútűrésének ideje beteltével végleg elveti (Zsoltárok 11:5-7; 5:4–5; 21:8).
Azt persze semmiképp sem állíthatjuk, hogy érzéseink teljesen azonosak volnának Isten érzéseivel. Emberként néha sikerül tudatosan figyelembe vennünk azt is, hogy érzéseink miképp befolyásolják és torzítják ún. "tárgyilagos" értékítéletünket. Az érzéseink csak az eredendő bűn rombolása által váltak lelki szemeinket elhomályosító torz lencsévé. Isten azonban nem ismer bűnt, érzelmei megtéveszthetetlenek. Példaként vizsgáljuk meg, hogy milyen tág szakadék tátong Isten jogos haragja, és a halandó ember haragja között. Az ember haragja legjobb esetben is szubjektív természetű, ugyanakkor néha szándékos is, továbbá túláradó természete miatt túlkapásokkal teljes (Példabeszédek 14:29; 15:18; Jakab 1:20). Isten haragja mélyen a megváltozhatatlan isteni igazságban gyökerezik, mindig teljesen jogos és arányos, az előzetesen adott szavával tökéletes összhangban van, sosem önkényes vagy rosszindulatú. Isten haragjában sem vétkezik soha.
Isten minden egyes érzelmi megnyilvánulása szent természetének talajából sarjad ki, és annak minden kifejezése bűn vagy vétek elkövetése nélkül megy végbe. Isten együttérző lénye, az Ő teljes öröme, és idő szerint való szomorúsága, mind tökéletességének egy-egy mély karcolata. Mikor Jézus Krisztus nagy felindulással megtisztította a templomot a zsinagóga elöljárói szemei előtt (Márk 3:5), vagy mikor szeretetteljes és bátorító szavakat intézett a gazdag ifjúhoz (Márk 10:21), akkor egyaránt tökéletes isteni jelleme nyilvánult meg.
A Biblia emberek számára is felfogható formában ismerteti meg velünk Isten útját, hogy képesek legyünk szívünkbe befogadni azt, és helyesen viszonyulni hozzá. Isten a bűn ellen felgerjedt haragja és dühe nagyon is valós (Példabeszédek 8:13; 15:9), azonban a bűnös emberek iránt tanúsított együttérzése őszinte, kitartó és legalább ennyire valós (2.Péter 3:9; Prédikátor 8:11; Ézsaiás 30:18). Isten minden műve könyörületes szívéről és nagy kegyelméről tanúskodik. Gyermekei iránt való szeretete végtelen (Jeremiás 31:3) és megingathatatlan (Rómabeliekhez 8:35; 38-39). Istennek tehát nem csak nagy ívű gondolatai, tervei és tökélyre vitt munkássága-, hanem tiszta érzései és vágyai is vannak. A bűn által beszennyezett emberi érzéseink megbízhatatlanságával és ingatagságával szemben Isten érzései — lényéhez hasonlóan — megváltoztathatatlanok és teljesen megbízhatóak.
Zárásképp álljon itt még két ámulatbaejtő felismerés Isten érzéseit illetően: először is, az Úr teljesen érti és átérzi minden egyes értelmi és érzelmi rezdülésünket (hiszen Ő teremtett minket éppen olyanná, amilyenek vagyunk). Továbbá Isten minden érzelme folyamatosan és folytonosan az Ő szentsége tökéletességéből fakad. Istennek sosem volt, soha sincs-, és sosem lesz rossz napja, a megváltottjai iránt való érzései pedig soha-örökké meg nem változnak.
English
Istennek valóban vannak érzései?
