Kérdés
Miért olyan fontos Jézus Krisztus testi feltámadásának valódisága?
Válasz
Jézus Krisztus testi feltámadása a történelem legfontosabb eseménye, ami által megcáfolhatatlan bizonyítékát adja, hogy Jézus az volt, akinek mondta magát: Isten Fia. A feltámadás nemcsak istenségének legnagyobb bizonyítéka volt, hanem a Szentírást is hitelesítette, amely előre jelezte eljövetelét és feltámadását. Sőt, azon krisztusi állításnak is hitelt szerzett, hogy harmadnapon feltámad (János 2:19-21, Márk 8:31, 9:31, 10:34). Ha Krisztus teste nem támadt volna fel, nem remélhetnénk, hogy a miénk fel fog (1Korinthus 15: 13, 16). Ami azt illeti, Krisztus testi feltámadását figyelmen kívül hagyva nincs sem Megváltónk, sem üdvösségünk, sem reménységünk az örök életre. Ahogy Pál apostol mondta, hitünk hasztalan volna, és az evangélium életadó ereje mindenestül odaveszne.
Mivel örök sorsunk ennek a történelmi eseménynek a valódiságán múlik, a Sátán a feltámadás kérdésével támadja leginkább az egyházat. Ennek megfelelően a századok során a tudósok, teológusok, professzorok és mások végtelen sokasága vizsgálta, kutatta és tanulmányozta Krisztus testi feltámadásának történelmiségét. Noha számos elmélet született, amely megpróbálta hitelteleníteni eme eseményt, semmilyen hiteles történelmi bizonyíték nem létezik, amely kizárná Krisztus szó szerinti testi feltámadását. Másfelől viszont a Jézus Krisztus testi feltámadására temérdek világos és meggyőző bizonyíték létezik.
Ezzel együtt az ókori Korinthus hívőitől kezdve napjainkig sok félreértés született a Megváltó feltámadásának bizonyos aspektusait illetően. Miért fontos, kérdezik sokan, hogy Krisztus feltámadt testben? Miért nem elég, hogy a feltámadása csak lelki síkon történt? Miért és hogyan biztosítja Jézus Krisztus feltámadása a hívők testi feltámadását? A feltámadott testünk ugyanolyan lesz, mint a földi testünk? Ha nem, akkor milyen lesz? A választ ezekre a kérdésekre Pálnak a korinthusi gyülekezethez címzett első levelének 15. fejezetében találjuk. Ezt a gyülekezetet az apostol évekkel korábban hozta létre, második missziós útja során.
Amellett, hogy egyre nőtt a széthúzás a fiatal korinthusi gyülekezetben, nagymértékű félreértések születtek néhány alapvető keresztyén tannal kapcsolatban, beleértve a feltámadást is. Noha a korinthusiak közül sokan elfogadták, hogy Krisztus feltámadt (1Korinthus 15:1, 11), nehezükre esett elhinni, hogy mások is fel tudnak és fel is fognak támadni. A gnoszticizmus szerint minden lelki vonatkozású dolog jó volt, minden fizikai dolog pedig, mint például a testünk, már önmagában véve rossz. Ennek a filozófiának a folyamatos befolyása volt felelős a korinthusiak önnön feltámadásukkal kapcsolatos zavaráért. Ezért annak gondolatát, hogy egy megvetendő test örök életre támadjon fel, a gyülekezetben sokan erősen ellenezték, akárcsak a korabeli görög filozófusok (ApCsel 17:32).
Ennek ellenére a legtöbb korinthusi megértette, hogy Krisztus feltámadása testben történt, nem lélekben. Végül is, a feltámadás azt jelenti, hogy valami kijön a halálból, visszatér az életbe. Megértették, hogy minden lélek halhatatlan, és a halál beálltával rögtön az Úrhoz költözik (2Korinthus 5:8). Ezért a „lelki" feltámadásnak nem volna értelme, hiszen a lélek nem hal meg, és következésképp nem tud feltámadni. Továbbá tudták, hogy a Szentírás, akárcsak Krisztus maga azt állította, hogy a teste harmadnap fel fog támadni. A Szentírásból az is világosan kitűnik, hogy Krisztus teste nem lát rothadást (Zsoltárok 16:10, ApCsel 2:27). Ez az állítás nem állna helyt, ha a teste nem támadt volna fel. Végül, Krisztus kihangsúlyozta, hogy a teste támadt fel: „Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van" (Lukács 24:39).
De mint mondtuk, a korinthusiak a saját feltámadásukkal nem voltak tisztában. Ezért Pál megpróbálta meggyőzni a korinthusiakat, hogy mivel Krisztus feltámadt a halottak közül, egy nap ők is fel fognak, és a két feltámadás – a Krisztusé és a mienk – együtt áll vagy bukik, hiszen „ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel" (1Korinthus 15:13).
„Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek" (1Korinthus 15:20-22).
Amikor Jézus Krisztus feltámadt, „első zsengéje" lett mindazoknak, akik szintén fel fognak támadni (ld. Kolossé 1:18). Az izraeliták nem takaríthatták be az összes termést, míg egy jelképes mintát el nem vittek a paphoz az Úrnak való áldozatként (3Mózes 23:10). Erre utal Pál az 1Korinthus 15:20-22-ben, amikor azt mondja, hogy Krisztus feltámadása volt az első zsengéje a hívő holtak „betakarításának", azaz feltámadásának. Az első zsenge kifejezéssel Pál azt üzeni, hogy ezt valami egyéb követni fogja, vagyis a termés többi része követni fogja. Ily módon garantálja Krisztus feltámadása a miénket. Ami azt illeti, a Krisztus feltámadása megköveteli a miénket.
Mivel a korinthusiak nem tudták összeegyeztetni a lelki dolgokat az elvetendő testtel, Pál elmagyarázta nekik a feltámadott test jellegét, és hogy miben fog különbözni a földi testtől. Pál az elhunyt földi testet egy maghoz hasonlította, és azt mondta, hogy Isten ahelyett egy másik testet fog adni (1Korinthus 15:37-38), amely olyan lesz, mint Krisztus dicsőséges feltámadott teste (1Korinthus 15:49, Filippi 3:21). Valóban, akárcsak Urunk esetében, az a test, amely most még veszendő, becstelen, gyenge és fizikai vonatkozású, egy nap feltámad, és olyan testté válik, amely romolhatatlan, dicsőséges, erős és lelki (1Korinthus 15:42-44). Lelki testünk tökéletesen alkalmas lesz a mennyei, természetfeletti életre.
English
Miért olyan fontos Jézus Krisztus testi feltámadásának valódisága?
