Kérdés
Miért árulta el Júdás Jézust?
Válasz
Egészen biztosan ugyan nem tudhatjuk, hogy miért árulta el Júdás Jézust, néhány dolgot mégis határozottan leszögezhetünk. Az egyik, hogy habár Júdás egyike volt a Tizenkettőnek (Jn 6:64), minden igei bizonyíték arra utal, hogy sosem tartotta Istennek Jézust. Talán még afelől sem volt meggyőződve, hogy Jézus a Messiás (a szó Júdás szerinti értelmezésében). A többi tanítvány „Úr”-nak nevezte, Júdás azonban sohasem tett így, hanem inkább a „Rabbi” megszólítást használta, vagyis mindössze tanítónak ismerte el Jézust. Amíg a többi tanítvány egyszer-egyszer határozottan vallott hitéről és hűségéről (Jn 6:68; 11:16), Júdás sohasem tett ilyet, hanem inkább némán hallgatott. Az alább felsorolt valamennyi feltevést és elgondolást a Jézusba vetett hitnek erre a hiányára alapozhatjuk, s a Júdással kapcsolatos megállapítások éppúgy igazak ránk is. Ha nem ismerjük el Jézust testben megjelent Istennek, aki ezért egyedül képes megbocsátani a bűneinket – és örök üdvösséggel megajándékozni bennünket –, téves istenképünkből eredően számos további problémánk adódhat.
Másodszor, Júdás nem csupán nem hitt Krisztusban, de személyes kapcsolata sem igazán volt vele. A szinoptikus evangéliumok mindig ugyanabban vagy közel ugyanabban a sorrendben sorolják fel a tizenkét tanítványt (Mt 10:2-4; Mk 3:16-19; Lk 6:14-16) – vélhetően aszerint, hogy melyikük mennyire állt közel Jézushoz. Az apróbb eltérések ellenére mindig Péter, valamint a két testvér, Jakab és János szerepel első helyen – Jézushoz fűződő kapcsolatuknak megfelelően – Júdás ezzel szemben mindig az utolsó, amiből arra következtethetünk, hogy viszonylag kevés személyes kapcsolata volt Jézussal. Ráadásul kizárólag azok a párbeszédeik lett feljegyezve, amikor Jézus megfeddte Júdást, mert az a pénzsóvárságából eredően kritizálta Máriát (Jn 12:1-8), amikor Júdás tagadta, hogy elárulta volna Jézust (Mt 26:25), és amikor ténylegesen elárulta (Lk 22:48).
Harmadszor, Júdás olyannyira kapzsi volt, hogy nem csupán Jézust árulta el, de tanítványtársait is (Jn 12:5-6). Júdás talán csak azért akart Jézus követője lenni, mert látta, mekkora tömegeket vonz Jézus, és azt remélte, hogy zsebre tehet valamit az adományaikból. Nála volt az erszény, ami szintén arra utal, hogy fontos volt számára a pénz (Jn 13:29).
Ezenkívül Júdás – kortársai többségéhez hasonlóan – úgy gondolta, hogy a Messiás véget vet majd a római elnyomásnak, és magához ragadja az irányítást Izráel népe fölött. Júdás talán abban a reményben szegődött Jézus tanítványává, hogy így az új politikai hatalom holdudvarába kerülhet. Kétségkívül arra számított, hogy a forradalmat követően ő is az uralkodó elit soraiba fog tartozni. Mire az árulásig jutott, Jézus világosan közölte, hogy meg fog halni, és nem kíván felkelést szítani a rómaiak ellen. Júdás ezért – a farizeusokhoz hasonlóan – úgy vélhette, hogy ha Jézus nem vet véget a római uralomnak, bizonyára nem is ő a várva-várt Messiás.
Jézus elárultatását több ószövetségi igevers is előrevetítette – némelyik konkrétabban, mások kevésbé konkrétan. Ilyenek a következők is:
„Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt” (Zsolt 41:10; a beteljesedését lásd a Mt 26:14, 48-49. versekben). Vagy: „És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba! És harminc ezüst pénzt fizettek béremül. És monda az Úr nékem: Vesd a fazekas elé! Nagy jutalom, a melyre becsültek engem. Vevém azért a harminc ezüst pénzt, és vetém azt az Úrnak házába, a fazekas elé.” (Zak 11:12-1 – Károli; a prófécia beteljesedését lásd a Máté 27:3-5 versekben). Ezek az ószövetségi próféciák azt mutatják, hogy Isten előre tudott Júdás árulásáról, és szerepet juttatott neki Jézus meggyilkolásában.
De ha Isten előre tudott Júdás tettéről, akkor vajon volt-e Júdásnak bármiféle választási lehetősége, és felelősségre vonható-e azért, hogy elárulta az Urat? Sokan nehezen tudják összeegyeztetni a (többségi értelmezés szerint vett) „szabad akarat” elvét azzal, hogy Isten előre látja a jövőt, ami javarészt korlátozott, lineáris időészlelésünknek tudható be. Ha azonban belegondolunk, hogy Isten az időn kívül létezik, hiszen azelőtt teremtett mindent, hogy az „idő” kezdetét vette volna, akkor talán megértjük, hogy Isten az idő minden pillanatát úgy látja, mint a jelen történést. Mi emberek lineárisan érzékeljük az időt – azaz egyenes vonalként látjuk, amelynek egyik pontjáról fokozatosan eljutunk egy másiba, s bár emlékezünk a múltra, amelyen keresztülmentünk, de nem ismerjük a jövőt, amely felé tartunk. Ezzel szemben Isten, az örökkévaló Teremtő, aki az időt is létrehozta, nem „időben” vagy az időegyenesen létezik, hanem azon kívül. Talán segít, ha úgy képzeljük el az időt (Istenhez viszonyítva), mint egy kört, amelynek Isten áll a középpontjában, s ezért a kör minden pontjától egyforma távolságra helyezkedik el.
Mindenesetre Júdásnak igenis minden lehetősége megvolt a választásra – legalábbis addig, amikor „belement a Sátán” (Jn 13:27) –, és Isten előre tudása (Jn 13:10, 18, 21) semmi esetre sem húzta keresztül Júdás választási lehetőségét. Ugyanakkor Isten jelen tényként látta, hogy Júdás miként fog dönteni, Jézus pedig világossá tette, hogy Júdás felelős a döntéséért, és számadással tartozik miatta. „Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem” (Mk 14:18). Vegyük észre, hogy Jézus árulásnak nevezte Júdás tettét, a felelősségre vonással kapcsolatban pedig ezt mondta: „jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik” (Mk 14:21). Amint az a János 13:26-27-ből látható, Sátánnak is része volt ebben, és rajta is számon kéri Isten a tetteit. A bölcs Isten még Sátán lázadását is az emberiség javára tudta fordítani. Sátán tudtán kívül jót tett azzal, a keresztre juttatta Jézust – oda, ahol győzelmet aratott a bűn és a halál fölött, s így az üdvösség, ami Isten ajándéka, immár mindenki számára ingyen elérhető, aki elfogadja Jézus Krisztust mint Megváltóját.
English
Miért árulta el Júdás Jézust?
