Kérdés
Mely bibliai érvek szólnak legerősebben Krisztus istensége mellett?
Válasz
Nehéz lenne tagadni, hogy az Újszövetség tele van a Krisztus istenségét célzó szakaszokkal. A négy kanonikus evangéliumtól kezdve az Apostolok cselekedetein át a páli levelekig, Jézus nemcsak a Messiásként (Krisztusként) jelenik meg, hanem maga Istenként. Amikor Pál apostol „a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk"-nek (Titusz 2:13) nevezi Jézust, akkor Krisztus istenségéről tesz bizonyságot, sőt azt is mondja, hogy testet öltése előtt Jézus „Isten formájában" létezett (Filippi 2:5-8). Az Atya Isten azt mondta Jézusról: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten" (Zsidók 1:8). Jézusra úgy is utalnak, mint magára a Teremtőre (János 1:3, Kolossé 1:16-17). Más bibliai szakaszok is tanítják Krisztus istenségét (Jelenések 1:7, 2:8, 1Korinthus 10:4, 1Péter 5:4).
Noha ezek a közvetlen kijelentések elegendőek lennének ahhoz, hogy a Bibliából igazoljuk Jézus istenségét, egy közvetettebb megközelítés még hatékonyabbnak bizonyulhat. Jézus ismételten Jáhve helyébe helyezte magát, amikor az Atya isteni felségjogait magáénak tulajdonította. Gyakran tett és mondott olyasmit, amihez csak Istennek volt joga tenni vagy mondani. Ugyanakkor Jézus úgy utalt magára, hogy azzal sejtette istenségét. Az ilyen esetek bizonyítják leginkább, hogy Jézus istennek tartotta magát.
A Márk 14-ben Jézus vádlottként áll a főpap előtti perben. „Ismét megkérdezte őt a főpap, és így szólt hozzá: "Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?" Jézus ezt mondta: "Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőiben."" (Márk 14:61-62). Itt Jézus az ószövetségi Dániel könyvére utal, ahol a próféta azt állítja: „Láttam az éjszakai látomásban: Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt; az öregkorú felé tartott, és odavezették hozzá. Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott neki, hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje. Hatalma az örök hatalom, amely nem múlik el, és királyi uralma nem semmisül meg" (Dániel 7:13-14).
Azzal, hogy Dániel eme látomására hivatkozik, Jézus az emberfiával azonosítja magát, akinek „Hatalom, dicsőség és királyi uralom adatott..., hogy mindenféle nyelvű nép és nemzet őt tisztelje." Az emberfiának örök uralma van, amely soha el nem múlik. Rögtön arra gondolunk, hogy kinek lehet örök uralma. Kinek adatik királyság, és kit fog minden ember szolgálni? A főpap, aki rögtön rájött, hogy Jézus Istennek tartja magát, megszaggatta köntösét, és istenkáromlónak titulálta Jézust.
Az emberfia megnevezésnek meglepően erős apologetikai értéke van. A Krisztus istenségében kételkedők nem hagyhatják könnyen figyelmen kívül Krisztusnak eme önmegvallását. Mivel mind a négy evangéliumban feljegyzésre kerültek, többen tanúsítják Jézusnak az ilyen jellegű kijelentéseit. Az emberfia kifejezést csak néhány alkalommal használták Jézusra az evangéliumokon kívül (ApCsel 7:56, Jelenések 1:13, 14:14). Tekintve a ritka előfordulását a korai apostoli egyházban, nehéz lenne feltételezni, hogy utólag tették Jézus szájába ezeket a szavakat, ha Ő valóban nem használta volna őket önazonosításként. De ha Jézus valóban használta magára ezt a címet, nyilvánvalóvá válik, hogy Jézus azt állította magáról, hogy olyan örök hatalma és egyedi tekintélye van, amely túlmutat egy puszta emberi lényen.
Olykor Jézus tettei fedték fel istenségét. A Márk 2-ben Jézus azért gyógyította meg a bénát, hogy igazolja: hatalma és képessége van arra, hogy elfedezze a bűnöket (Márk 2:3-12). A zsidó hallgatóság fejében ilyesmit csak Isten tehetett. Az evangéliumokban Jézus többször elfogadja az imádatot (Máté 2:11, 28:9, 17, Lukács 24:52, János 9:38, 20:28). Jézus soha nem utasította el az imádatot, sőt, nagyon helyénvalónak tartotta azt. Máshol Jézus azt tanította, hogy az emberfia végül megítéli az emberiséget (Máté 25:31-46), és hogy az örök sorsunk azon múlik, hogy miként reagálunk Jézusra (Márk 8:34-38). Ez a fajta magatartás tovább erősíti, hogy Jézus istennek tartotta magát.
Azt is állította, hogy közelgő feltámadása a halálból alá fogja támasztani az önmagáról tett kijelentéseit (Máté 12:38-40). Miután keresztre feszítették és eltemették arimátiai József sírjában, Jézus tényleg feltámadt a halálból, igazolva az istenségét célzó kijelentéseit.
Erre a csodálatos eseményre nagyon erős bizonyítékokat találunk. Számos korabeli forrás beszámol Jézus keresztre feszítés utáni megjelenéseiről egyéneknek és csoportoknak egyaránt, különböző körülmények között (1Korinthus 15:3-7, Máté 28:9, Lukács 24:36-43, János 20:26-30, 21:1-14, ApCsel 1:3-6). Sok tanú kész volt meghalni ebbéli hitéért, és többen meg is haltak! Római Kelemen és a zsidó történetíró, Josephus már az első században beszámolt számos mártírhalálról. Az olyan törekvéseknek, amelyek a feltámadás bizonyítékait próbálják kimagyarázni (mint pl. a hallucináció elmélet), nem sikerül magyarázatot adniuk az ismert információkra. Jézus feltámadása egy kész tény a történelemben, és ez a legfőbb bizonyíték istenségére.
English
Mely bibliai érvek szólnak legerősebben Krisztus istensége mellett?
