Kérdés
Milyen szerepe van napjainkban a Szent Szellemnek az életünkben?
Válasz
A Szent Szellem jelenléténél nincs nagyobb ajándék, amit Isten az emberiségnek adott. A Szent Szellemnek számos szerepe, funkciója és tevékenysége van. Először is, minden ember szívében munkálkodik. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy elküldi a Szent Szellemet a világba, hogy leleplezze „a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet” (János 16:7–11). Mindenkiben ott él az istentudat, akár belátja, akár nem. A Szent Szellem Isten igazságával, tisztességes, de egyben megfelelően erőteljes érveléssel győzi meg az embereket arról, hogy bűnösek. Az vezet üdvösségre, ha erre válaszolunk.
Amikor már üdvösségünk van, Istenhez tartozunk, a Szent Szellem örökre a szívünkbe költözik, és megerősítő, igazoló és bizonyító pecsétjével örökre elpecsétel bennünket Isten gyermekeként. Jézus azt mondta, hogy azért küldi el őt, hogy Segítőnk, Vigasztaónk és Vezetőnk legyen. „Én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké” (János 14:16). Az itt pártfogóként fordított görög szó jelentése: „valaki mellé kirendelt személy”; azaz olyan valaki, aki bátorít és buzdít. A Szent Szellem állandó lakozást vesz a hívő keresztyén szívében (Róma 8:9; 1 Korinthus 6:19–20, 12:13). Jézus saját távolléte miatti „kárpótlásként” adta a Szellemet, hogy azt tegye velünk, amit egyébként Jézus tett volna, ha velünk marad.
Így, többek között, kinyilatkoztatja az igazságot. Az ő jelenléte teszi lehetővé, hogy megértsük és értelmezzük Isten Igéjét. Azt mondta Jézus a tanítványoknak, hogy „amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra” (János 16:13). Az istentisztelettel, az alaptanításokkal és a keresztyén életvitellel kapcsolatban kinyilatkoztatja Isten gondolatait elménk számára. Ő a végső vezető, aki előttünk megy, mutatja az utat, elmozdítja az akadályokat, megnyitja az értelmünket és érthetővé teszi számunkra a dolgokat. Arra vezet bennünket, amerre szellemi ügyeinkben haladnunk kellene. Az ő vezetése nélkül hajlamosak lennénk tévelygésbe esni. Az általa kinyilatkoztatott igazság egyik fontos része az, hogy Jézus valóban az a személy, akinek mondja magát (János 15:26; 1 Korinthus 12:3). A Szent Szellem győz meg bennünket Krisztus isteni mivoltáról és emberi megtestesüléséről, messiási szerepéről, szenvedéséről és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről, Isten jobbjára üléséről és arról, hogy ő mindenek bírája. Mindenben Krisztusnak ad dicsőséget (János 16:14).
A Szent Szellem egy másik tevékenysége az ajándékozás. Az 1 Korinthus 12 bemutatja számunka a hívő keresztyéneknek adott kegyelmi ajándékokat, amelyek Krisztus testének földi működéséhez szükségesek. Mindezeket az ajándékokat — akár nagy, akár kicsi — a Szent Szellem adja, mégpedig azért, hogy követe lehessünk itt a világban, bemutassuk kegyelmét és dicsőséget hozzunk a nevére.
A Szent Szellem gyümölcstermő szerepet is játszik az életünkben. Belénk költözve elkezdi megteremni gyümölcsét, ami szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Galata 5:22–23). Ezeket nem mi erőltetjük ki magunkból, mert nem tudunk ilyen gyümölcsöt teremni, hanem mindez a Szent Szellem jelenlétének eredménye az életünkben.
Ezeknek a tudata — azaz, hogy Isten Szent Szelleme lakozást vett életünkben, csodás dolgokat visz véghez bennünk, örökre bennünk marad, és soha nem hagy el bennünket — nagy öröm és vigasztalás forrása. Hála Istennek ezért a drága ajándékért: a Szent Szellemért és az életünkben elvégzett munkájáért!
English
Milyen szerepe van napjainkban a Szent Szellemnek az életünkben?