Kérdés
Mi a Szentírás kánonja?
Válasz
A „kánon” szó abból a törvényi mércéből származik, amivel eldöntötték, hogy egy könyv elér-e egy bizonyos szintet. Fontos megjegyeznünk, hogy a Szentírás iratai már megírásuk pillanatában kanonikusak voltak. A Szentírás abban a pillanatban szentírás volt, ahogy az íróeszköz az írandó felületre ért. Ez nagyon fontos, mert a keresztyénség nem azzal kezdődik, hogy meghatározzuk, kicsoda Isten, kicsoda Jézus Krisztus vagy mi az üdvösség. A keresztyénség a Szentírás tekintélyére épül. Ha nem tudjuk meghatározni, hogy mi a Szentírás, akkor nem tudjuk teológiailag szétválasztani az igazságot a tévedéstől.
Milyen mérce alapján döntötték el, hogy mely könyveket tekintsék Szentírásnak? A Júdás 1:3 az egyik kulcsfontosságú igevers, amelyik segíthet megérteni, hogyan, milyen céllal és miért pont akkor adatott a Szentírás, hiszen azt állítja, hogy a keresztyén hit „egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott.” Mivel a hitünket a Szentírás határozza meg, Júdás valójában azt állítja, hogy a Szentírás egyszer s mindenkorra az összes keresztyén hasznára adatott. Hát nem csodálatos tudni, hogy nincsenek elrejtett vagy elveszett kéziratok, amelyeket még ezután kellene fölfedezni, nincsenek olyan titkos könyvek, melyek csak a kiválasztottak egy szűk rétege számára érhetők el, és nem élnek olyan emberek, akiket a különleges kinyilatkoztatásuk miatt a Himalája magas vonulatain kellene felkeresnünk, ha megvilágosodásra vágyunk? Bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten nem hagyott bennünket tanú nélkül. Ugyanaz a természetfeletti erő tartja fenn az Igét, mint amivel Isten létrehozta azt.
A Zsoltárok 119:160 szerint Isten minden szava igaz. Ebből az állításból kiindulva megvizsgálhatjuk az elfogadott szentírási kánonon kívül eső iratokat, hogy vajon átmennek-e ezen a teszten. Például a Biblia szerint Jézus Krisztus isten (Ézsaiás 9:6–7; Máté 1:22–23; János 1:1, 2, 14, 20:28; Cselekedetek 16:31, 34; Filippi 2:5–6; Kolossé 2:9; Titusz 2:13; Zsidók 1:8; 2 Péter 1:1). Ugyanakkor számos nem a Bibliához tartozó forrás azt állítja, hogy Jézus nem isten. Amikor egyértelmű ellentmondásokba botlunk, akkor a Bibliára kell hagyatkoznunk, és a többi iratot a Szentírás hatályán kívül helyezzük.
Az egyháztörténelem első évszázadaiban előfordult, hogy azért küldtek keresztyéneket halálba, mert birtokukban volt a Szentírás. E miatt az üldözés miatt hamar megfogalmazódott a kérdés: Mely könyvekért érdemes meghalni? Lehet, hogy voltak olyan könyvek, amelyekben Jézus mondásai szerepeltek, de vajon ezek is a 2 Timóteus 3:16-ban említett ihletett kategóriába tartoznak? Az egyházi zsinatoknak szerepe volt ugyan a szentírási kánon nyilvános elismerésében, de gyakran egy-egy gyülekezet vagy gyülekezetcsoport magából az adott írásból döntötte el, hogy egy könyv ihletett-e vagy sem (pl. Kolossé 4:16; 1 Thesszalonika 5:27). Az ősegyház története folyamán csak kevés könyv ihletettségét kérdőjelezték meg, és a könyvek katalógusa gyakorlatilag Kr.u. 303-ra összeállt.
Az Ószövetség esetében három fontos tényt vettek figyelembe: 1) Kettő kivételével az összes ószövetségi könyvből idéz — vagy utal rá — az Újszövetség. 2) Jézus gyakorlatilag jóváhagyta a zsidó kánont a Máté 23:35-ben, amikor a napjaiban használt Szentírás egyik első és egyik utolsó szövegrészét idézte. 3) A zsidók kínosan ügyeltek az ószövetségi Szentírás megőrzésére, és hovatartozás kérdésében nem nagyon vitattak semmit. A római katolikus apokrif iratok nem tettek eleget a Szentírás kritériumainak; a zsidók soha nem fogadták el őket.
A bibliai könyvek létjogosultságát firtató legtöbb kérdés Jézus korában vagy utána fogalmazódott meg. Az ősegyház nagyon konkrét kritériumok alapján döntötte el, hogy egy könyv az Újszövetség részének tekinthető-e. Ide tartoztak: Jézus Krisztus szemtanúja írta-e a könyvet? Kiállja-e a könyv az „igazság-próbát?” (t.i. harmonizál-e a már elfogadott Szentírással). Az akkor elfogadott újszövetségi könyvek kiállták az idő próbáját, kevés kivételtől eltekintve a keresztyén ortodoxia évszázadokon át elfogadta ezeket.
A különböző könyvekbe vetett bizalom az első századbeli fogadtatáshoz nyúlik vissza; azokhoz, akik első kézből hallották hitelességük bizonyságát. A Jelenések könyvének utolsó időkről szóló témája, és a könyv bővítésének tilalma a Jelenések 22:18-ban erőteljesen arra mutat, hogy e könyv írásakor a kánon lezárult (Kr.u. 95 körül).
Egy lényeges teológiai dologról sem szabad megfeledkeznünk. Isten a szavát évezredeken át egyetlen fő célra használta, mégpedig önmaga kinyilatkoztatására és az emberiséggel való kommunikációra. Végső soron nem az egyházi zsinatok határozták meg, hogy egy könyv a Szentírás része-e; akkor dőlt ez el, amikor az emberi írót Isten kiválasztotta az írásra. A végeredmény biztosítására, Szava évszázadokon át való fenntartására az ősegyház zsinatait Isten irányította a kánon elismerésében.
Az emberiség természetes megfigyelőképességét és tudományos kapacitását felülmúlja az az információszerzés, ami például Isten valódi természetével, a világegyetem és az élet eredetével, az élet céljával és jelentőségével, a megváltás csodájával és bizonyos jövőbeni eseményekkel (ideértve az emberiség jövőjét is) kapcsolatos. Ha értékesnek tartják és személyesen is alkalmazzák, Isten rendelkezésünkre álló Igéje elegendő ahhoz, hogy minden szükséges dolgot megtudjunk Krisztusról (János 5:18; Cselekedetek 18:28; Galata 3:22; 2 Timóteus 3:15), valamint tanítson, feddjen, megjobbítson és igazságban neveljen bennünket (2 Timóteus 3:16).
English
Mi a Szentírás kánonja?
