Kérdés
Milyen legyen az életvezetésünk a Krisztusban való identitásunk fényében?
Válasz
Krisztusban való identitásunk mindenekelőtt “a léleknek újságában” rejlik. Krisztusban valósággal új teremtménnyé válunk (2.Korinthusbeliekhez 5:17). Az identitást valahogy ekképp szokták meghatározni: “azon tulajdonságok/jellemzők összessége, mely alapján egy adott dolog egyértelműen felismerhető vagy megismerhető”. A Krisztusban való új identitásunk tehát mind magunk, mind pedig mások számára felismerhető kell legyen. Nyilvánvaló kell legyen, ha valósággal “Krisztusban vagyunk”, mint ahogy “a világban való lét” is legalább ilyen nyilvánvaló jegyeket hordoz. Az identitás egyik további definíciója így hangzik: “egy valami mással-, vagy valaki mással való azonosság állapota” (a szó magyar megfelelője, vagyis az önazonosság, ezen meghatározás keretein belül ekképp értelmezhető: “én azonos vagyok önmagammal” – a fordító megjegyzése). Amennyiben Krisztus az identitásunk, az életünk is arról kell tanúskodjon, hogy lény(eg)ünk Krisztussal azonosult. Nem véletlen, hogy a “keresztény” megnevezés szó szerint “Krisztus követőjét” jelenti.
A Krisztusban való új identitásunkat elnyerve, már nem vagyunk többé a bűn rabszolgája (Rómabeliekhez 6:6), hanem megbékéltettünk Istennel (Rómabeliekhez 5:10). Ez az új identitás teljesen átformálja az Istennel és a (mennyei örök) családunkkal való kapcsolatunkat, mint ahogy a világról alkotott képünket is. A Krisztusban való új identitásunk azt jelenti, hogy immáron ugyanabban a kapcsolatban állunk Istennel, mint Krisztus – az Ő gyermekei vagyunk. Isten fiaként (ebbe persze a lányok is beleértendőek – a fordító megjegyzése) fogadott örökbe minket. Már bizton hívhatjuk Őt így: “Abba! Atyám!” (Rómabeliekhez 8:15-16). Egyidejűleg vagyunk Krisztus örököstársai (Galátziabeliekhez 3:29) és barátai (János 15:15). Ez a kapcsolat pedig még a földi családunkhoz való kötődésünknél is erősebb (Máté 10:35-37). Ahelyett, hogy Istent ítélőbíróként félnénk, abban a nagy kiváltságban van részünk, hogy Atyánkként fordulhatunk hozzá. Bizalommal közeledhetünk felé, és elkérhetünk tőle mindent, amire csak szükségünk van (Zsidókhoz 4:16). Bátran kérhetjük az Ő vezetését, az Ő bölcsességét (Jakab 1:5), miközben biztosra vehetjük, hogy semmi sem szakíthat el minket tőle (Rómabeliekhez 8:38-39). Nyugodalomra lelhetünk az Ő hatalmának és tekintélyének árnyékában, és bizalommal teljes engedelmességgel viszonozhatjuk az Ő szeretetét, felérve, hogy az engedelmesség kulcsfontosságú ahhoz, hogy az Ő közelében maradhassunk (János 14:23).
Isten családja a hívők (térben és időben) végeláthatatlan sokaságát foglalja magában, akik mindnyájan együtt törekednek arra, hogy közelebb kerüljenek Istenhez (1.Korinthusbeliekhez 12:13). Olyan család ez, amely minden egyes tagja ajándékával csak erősebbé válik (Rómabeliekhez 12:6-8). E új család tagjai mindig egymás legjobb javát tartják szem előtt (1.Korinthusbeliekhez 10:24), bátorítják egymást (Galátziabeliekhez 6:1-2), és megbocsátanak egymásnak (Máté 18:21-22). Minden tagnak sajátos, egyedi szerepe van, szerepüket mégis kölcsönös tisztelettel és alázattal töltik be (1.Péter 5:1-5). Mindenekelőtt pedig szeretettel viseltetnek egymás iránt – a szeretet messze több lévén egy érzésnél, önzetlen, tudatos áldozatvállalásban nyilvánul meg, ezzel tükrözve azon Isten agapé-szeretetét (lásd kapcsolódó cikkeinket – a fordító megjegyzése), Aki úgy szeretett minket, hogy önmagát adta értünk (Galátziabeliekhez 2:20).
Többé már nem a világ polgárai-, hanem e világtól különállók vagyunk (2.Korinthusbeliekhez 6:14-7:1). Felfogjuk, hogy az Isten uralma alatt álló mennyei ország szerves részévé váltunk. A földi dolgok már nem vonzanak minket (Kolossébeliekhez 3:2). Nem féljük-, és nem is hangsúlyozzuk túl a földi nyomorúságokat és megpróbáltatásokat, melyekkel itt szembe kell néznünk (Kolossébeliekhez 1:24; 1.Péter 3:14; 4:12-14), és már nem azon dolgoknak tulajdonítunk értéket, melyeket a világ tart nagyra (1.Timótheushoz 6:9-11). Még maga a fizikai megjelenésünk és a cselekedeteink is azt tükrözik, hogy gondolkodásunk nem e világhoz igazodik (Rómabeliekhez 12:1-2), hanem hogy azok már Isten igazságosságának eszközei (Rómabeliekhez 6:13). A mennyek országának új perspektívájából szemlélve megértjük, hogy ellenségünk nem a körülöttünk élő emberek, hanem mindazon szellemi erők, amelyek arra törekednek, hogy az embertársainkat visszatartsák Isten megismerésétől (Efézusbeliekhez 6:12).
Az itt vázoltak persze a hitben érett Krisztus-követő ideális jellemét körvonalazzák. A Krisztusban kapott identitásunk egyik legnagyobb áldása az a kegyelem, amelyet arra kaptunk, hogy olyan lelki érettséget érhessünk el, ami már valóban tükrözi új identitásunkat (Filippibeliekhez 1:6). A Krisztusban való identitásunk fényétől átitatott új életünket a mennyei Atya, és egy nagy, szerető család tölti be, valamint annak a felismerése, hogy mi már nem valami földi-, hanem egy merőben más ország polgárai vagyunk.
English
Milyen legyen az életvezetésünk a Krisztusban való identitásunk fényében?
