Kérdés
Mit jelent az, hogy a bűn zsoldja a halál?
Válasz
A Rómabeliekhez írt levél 6:23-ban ez áll: „Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban." A bűn legbenső magvában nem más, mint Isten ellen való lázadás. A bűneink azok, melyek elválasztanak minket Istentől, minden élet teremtőjétél és fenntartójától. Az Úr Jézus Krisztus így szólt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam" (János 14:6). Károli fordításában Isten azt mondja magáról, hogy „vagyok, a ki vagyok". (A mai hallgatóságnak ezt talán így lehet visszaadni: „én vagyok A Vagyok". Isten nem más, mint nagybetűs Élet, rajta kívül nincsen más.) Ezt felismervén belátjuk, hogy mikor vétkezünk, akkor minden élet forrásától, magától Az Élettől, választjuk el magunkat. Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy „megízleljük" a halált. Ezt a témát illetően jól tesszük, ha tisztázunk három dolgot:
Először is, a bűn nem szükségszerűen von közvetlen és azonnali testi halált maga után. A Rómabeliekhez írt levél 6. fejezete nem a bűnt követő fizikai halálról szól, hanem az ún. második-, vagy szellemi halálról.
Kettő: minden ember, aki szabad akaratával élve elfogadta Jézus Krisztus megváltó ajándékát egyszer és mindenkorra megmenekült a halál torkából, a végső szellemi halálból és „általment" az örökkön lévő szellemi életbe. Pál apostol ezt így tudatta a rómabeliekkel: „az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban" (Rómabeliekhez 6:23).
Három: még a hívők is megtapasztalnak egyfajta szellemi „halált" a bűneik következtében. Még ha meg is menekültünk a végső halálbüntetéstől, ami az Istentől való örök elválasztást jelenti, mi is megéljük a Mennyei Atyával való kapcsolatunk meg-megszakadását, mint a bűneink természetes velejáróját. Mi is érezzük magunkat időnként bűntől terheltnek, és egyidejűleg üresnek, olykor mi is zavarodottak vagyunk és nem találjuk az Istenhez vezető egyedüli Utat. Sokszor cselekszünk mi is inkább hamisan, mintsem helyesen. Legyünk bár hívők, bűneink fájdalmat okoznak az Atyának és megszomorítják az Ő Szent Lelkét (Efézusbeliekhez 4:30). Igaz, a bűn képtelen minket kiragadni az Atya kezéből és végleg elvágni a Megváltónkkal való kapcsolatunkat, de akadályokat tud elébe vetni.
Gondoljunk csak a szülő és gyermeke kapcsolatára. Mikor a gyermek engedetlen, akkor a szülővel való viszonya feszültté válik. A szülő azonban változatlan szeretettel viszonyul gyermekéhez, és változatlanul gyermeke boldogulásán fáradozik. A gyermek soha sem szakad el szülőjétől, még akkor sem, ha néha a bizalmatlanság érzése, a jóakaró fenyítés megvetése, vagy éppen a bűntudat keríti hatalmába őt. A kapcsolat végtére helyreáll majd, de ezt általában fájdalom előzi meg.
Istennel való kapcsolatunk sem nagyon különbözik ettől. Mikor Isten életünk feletti uralma ellen lázadozunk, akkor valójában maga az élet ellen kardoskodunk, így tehát egyfajta halál lesz az osztályrészünk, mely ebben a kontextusban a fájdalommal járó lelki megtörtséget is jelenti. Ha azonban megfordulunk és visszatérünk Istenhez, Ő nem habozik helyreállítani szellemi életünket, így az Istennel való intim egységünket, szabadságunkat, Krisztusban nyert igazságunkat, az életünk értelmét. A tékozló fiú példázatának édesapja találóan foglalja ezt össze nekünk: „Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott"(Lukács 15:24).
English
Mit jelent az, hogy a bűn zsoldja a halál?
