Kérdés
A tudatlanság kielégítő mentség a bűnre?
Válasz
Ha “mentség” alatt azt értjük, hogy Isten tudatlanságunk miatt csak úgy elnézi mindenféle igaztalanságunkat, akkor ebben az értelemben nincs semmiféle kielégítő mentség a bűnre. Bűn minden olyan gondolat, szó vagy cselekedet, ami szembemegy Isten tökéletességével, melyet az ember viszont mégis a fejében forgat, mond és elkövet. Ádám és Éva teremtésekor kezdetben még semmi olyan nem volt bennük, ami ellentétes lett volna Isten tökéletességével (1.Mózes 1:27-31). Tökéletes állapotban lettek létrehozva, és mindaddig hibátlanok is maradtak, míg egy napon engedtek a kísértésnek (1.Mózes 3:6-7). Lehetne azzal érvelni, hogy mivel sohasem láttak halált, ezért bizonyos fokig tudatlanok voltak a bűn következményeinek súlyosságát illetően. Ez viszont mégsem mentette fel őket bűnük alól.
Amikor Isten törvényét adta az izraelitáknak, olyan különleges utasításokat is parancsba foglalt, melyek kifejezetten azon áldozatokra vonatkoztak, melyek egy személy vagy az egész nép tudatlanságból elkövetett vétkeinek kompenzációját szolgálták (Zsidókhoz 9:7). Mózes harmadik könyvének 4. fejezete Isten azon rendelkezését emeli ki, mely azokról gondoskodik, akik nem szándékosan, hanem tudatlanságban vétkeztek. A 4.Mózes 15:22-29 igerésze újra megfogalmazza ezen intézkedéseket, amennyiben azon különleges áldozatokat ismerteti, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az adott illető bocsánatot nyerhessen az Úrtól, ha valóban tudatlanságból vétkezett. A 3.Mózes 5:17 igeverse így teszi világossá az ezek mögött meghúzódó elvet: “Hogyha vétkezik valaki, és cselekszik valamit az Úrnak valamely parancsolata ellen, a mit nem kell cselekedni, ha nem tudta is: vétkessé lesz, és hordozza az ő vétségének terhét.” A tudatlanság tehát nem mentesített senkit a bűn alól; az izraeliták tudatlanságból elkövetett bűnei szintén megkövetelték az engesztelő áldozatot.
Bár a tudatlanság nem mentség a bűnre, mégis enyhítheti a büntetés mértékét. A nem szándékos bűnért való büntetés a törvény értelmében lényegesen enyhébb volt, mint a szándékos lázadásért vagy Istenkáromlásért járó retorzió. Lukács evangéliumának 12:47-48 passzusának tanúsága szerint Jézus így ismételte meg a fenti elvet: “És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg; A ki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle” (kiemelve).
Meg kell tanulnunk ugyanolyan komolyan venni a bűnt, mint Isten. Az Ószövetségben az összes áldozat és a folyamatos tisztulási szertartások elrendelésének egyik oka az volt, hogy mindig az emberek szeme előtt tartsa, milyen messze vannak Isten szentségétől. A (vétkek) negatív következményeinek az a célja, hogy megtanítson minket úgy tekinteni a bűnre, ahogyan Isten tekint rá, és úgy gyűlölni azt, ahogyan Ő teszi (Zsoltárok 31:7; Példabeszédek 29:27). Amikor tudatlanságunkban követünk el bűnt, Isten azért enged egyes következményeket érvényesülni, hogy elősegítse ezt a tanulást. Ha azonban már tudomásunk van arról, mi a helyes, akkor elvárja tőlünk, hogy helyesen is cselekedjünk. Gyermekeink esetében mi is ugyanígy járunk el. Csupán, mert a négyéves gyereknek nem mondták külön, hogy nem nyomkodhatja össze a bolt polcán lévő banánokat, az még nem jelenti azt, hogy anyja helybenhagyja, vagy helyesli tettét. Egy ilyen dolognak nyilván következményei lesznek, még akkor is, ha a kis lurkó őszintén mondhatja, hogy nem tudott erről a konkrét szabályról. Anyja világosan tudtára adja, hogy nem fogja többé elnézni a banánok összetapicskolását. Az első alkalommal természetesen nem lesznek olyan súlyosak a következmények, mint valószínűleg akkor, mikor anyja azon kapja, hogy megint a gyümölcsöket nyomkodja, miután már felszólította arra, hogy ne tegye azt.
A tudatlanságra való hivatkozás a legtöbb esetben egyszerűen nem áll meg. A Rómabeliekhez írt levél 1:20 igeverse szerint nincs mentség arra, hogy nem hiszünk Isten létezésében: Isten “örökké való hatalma és istensége” ugyanis “alkotásaiból megértetvén megláttatik” a teremtésben. Mikeás próféta könyvének 6:8 igeverse szintén szembemegy a tudatlanságra való apellátával: “Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel”. Ha már a tudatlanság sem mentség a bűnre, akkor a színlelt tudatlanság nyilván még sokkal kevésbé az.
Isten Atya, és Atyaként szereti a gyermekeit (Rómabeliekhez 8:15). Nem abban leli örömét, hogy megbüntessen minket, hanem abban, hogy minél inkább Fiának képére formáljon minket (Rómabeliekhez 8:29). A kifogásokat viszont, beleértve a tudatlanság kifogását is, nem tűri. Inkább lehetőséget biztosít arra, hogy tanulhassunk tetteink következményeiből, hogy ezáltal jobb, érettebb döntéseket hozzunk. Ő jól tudja, hogy minden egyes embernek mi adatott, és felelősségre von minket azért, hogy hogyan élünk az Ő ajándékaival (Máté 13:11-12; Apostolok Cselekedetei 17:30). Mindannyian követtünk el bűnöket tudatlanságunkban, Isten viszont nem hagy minket a tudatlanság állapotában (1.Péter 1:14). Éppen azért adta nekünk Igéjét, hogy általa megmutassa nekünk hogyan éljünk. Azt is elvárja tőlünk, hogy gyakorlatban is alkalmazzuk azt az életünkre, és keressük az Ő szentséget, “...a mely nélkül senki sem látja meg az Urat” (Zsidókhoz 12:14).
English
A tudatlanság kielégítő mentség a bűnre?
