Kérdés
Valóban szentesíti a cél az eszközt?
Válasz
Az erre a kérdésre adott válasz attól függ, hogy mi a pontos célunk és milyen eszközt vetünk latba annak eléréséhez. Ha célunk- és az annak eléréséhez szükséges eszközök egyaránt nemes természetűek, úgy igen, a megállapítás-, mely szerint a cél szentesíti az eszközt, igaz. Az emberek többsége azonban nem erre gondol, mikor ezt a kifejezést használja. A legtöbben akkor jönnek elő ezzel a közhellyel, ha éppen fel kell menteniük önmagukat annak az erkölcsi súlya alól, hogy céljuk elérésének eszközei nem éppen helyesek, hanem akár erkölcstelenek,törvényellenesek és romlottak voltak. A valós jelentése ennek a mondatnak magyarán szólva valahogy így hangzik: "Tök" mindegy, hogyan éred el a célod, a lényeg az, hogy megkapd amit akarsz."
A cél szentesíti az eszközt kifejezését továbbá akkor használjuk, mikor jól tudjuk, hogy helytelenül cselekszünk, a pozitív kimenetelre mutatva azonban mintegy a jogosság szintjére emeljük a helytelen cselekedeteinket. Példa egy ilyen hamis cselekedetre, mikor valótlan dolgokat állítunk önéletrajzunkban, csak hogy megkapjunk egy adott munkát. Miután sikerel jártunk azzal takarózunk, hogy igazából csak azért hazudtunk, hogy családunkról jobban gondoskodhassunk. Egy másik példa, mikor egy emberi magzat elhajtását, azaz életének elvételét, azzal igazoljuk, hogy a terhesség veszélyezteti az anya egészségét. A hazugság és az ártatlan élet elvétele egyaránt helytelen-, azonban a családról való gondoskodás és egy anya életének megmentése kétségkívül helyes mozgatója egy tettnek. A kérdés ezek után csak az, hogy hol húzzuk meg a határt, vagyis mennyi rosszat szabad elkövetni egy jó cél érdekében.
Ez a cél/eszköz-dilemma napjaink erkölcsi vitáinak szerves részét képezi. Általában valahogy ebben a formában teszik fel a kérdést: „Ha módodban állna megmenti az egész világot, ehhez azonban meg kéne ölj egy embert, megtennéd-e? Ha igennel felelünk erre a kérdésre, akkor ezzel már el is ismertük, hogy az erkölcsileg helyes célunk eléréséhez igenis alkalmazhatunk erkölcstelen eszközöket. Az erkölcs vizsgálatánál azonban legalább három szempontot figyelembe kell vennünk. Ezek a következők: az adott tett erkölcsi értéke, az adott következmény erkölcsi értéke, valamint a cselekvő személyének erkölcsi megítélése. Előző példánkat alapul véve maga a tett és a tett kivitelezője, azaz a cselekvő, is egyaránt helytelen erkölcsileg. A világ megmentése azonban egy helyes cél. Vagy talán mégsem? Felmerül a kérdés, hogy valójában milyen világ is az, amit megmentünk. Milyen világ az, amelyben egy gyilkos szabad döntésétől függ, hogy mikor öl meg egy embert, vagy hogy egyáltalán megölhet egy embert mindennemű következmény nélkül és szabadon távozhat. A gyilkost valamilyen módon felelősségre vonják bűntette elkövetéséért ebben a „megmentett" világban? És ha igen, akkor ez a világ emelt fővel állhatna, miután – adott esetben – halálbüntetésre kárhoztatta a személyt, aki megmentette a világot?
Ami persze – bibliai szempontból szólva – hiányzik ebből a vitából, az Isten törvényének, Isten jellemének valamint Isten gondoskodásának a figyelembevétele. Mivel jól tudjuk azt, hogy Isten igaz, jóságos, szent, igazságos és kegyelemmel teljes, azt is tudjuk, hogy akik szájukra is szívükre veszik Nevét és Őróla neveztetnek, azoknak egyre jobban vissza kell tükrözniük Isten lényét (1 Péter 1:15-16). A hazugság, a lopás, az élet erőszakos elvétele és minden más bűnös cselekedet az ember természetes veleszületett bűnös állapotának a kivetülése, de bizonyosan nem Isten képmása. Ha a hívő ember régi-, óemberi természetét, Jézus Krisztus valóban átformálta (2 Korintusbeliekhez 5:17), akkor az ember már nem próbálja bűnös tetteit mentegetni, vagy önkényesen igazolni azokat, függetlenül attól, hogy a tetteit milyen indíttatásból viszi véghez és mi azok következménye. Szent és minden útjaiban tökéletes Istenünk ránkhagyta parancsolatait, melyek hűen tükrözik tulajdonságait, jellemét (Zsoltárok 19:8,; Rómabeliekhez 7:12). A tízparancsolatból világosan kitűnik, hogy a gyilkosság, a házasságon kívüli szex, a hazugság és a kapzsiság kivétel nélkül elfogadhatatlan Isten szemében. Isten nem hagy jogi kiskaput az adott tett motivációjának a latolgatására, a történtek racionalizálására, még kevésbé a tettek relativizálására. Vegyük észre, hogy nem feltételekhez köti a „Ne ölj" parancsát, nem arra szólít fel, hogy „Ne ölj, kivéve ha ezzel megmenthetsz egy életet". Az utóbbi mondatban mellesleg szépen tettenérhető az ún. helyzetfüggő erkölcsiség (szituációs erkölcs), melynek semmilyen közös metszete nincsen Isten törvényével. Ezek mentén tehát teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Isten szemszögéből nem létezik olyan cél, amely szentesítené parancsolatai megszegését.
A „cél és eszközök" erkölcsi vitájából hiányzik továbbá Isten gondoskodásának ismerete, annak megértése. Isten nem pusztán megalkotta a világot, telepítette be emberekkel, majd hagyta, hogy szellemi félhomályban bukdácsolva egyedül küzdjenek. Isten soha nem engedte ki felügyelete alól teremtményeit, hanem sokkal inkább tökéletes terve keretében célt rendelt-, és értelmet adott az emberi létezésnek. Isten tervének a kibontakozását szépen végigkövethetjük az egész történelem folyamán. Minden egyes ember által valaha meghozott (és a jövőben meghozandó) összes szabad akaratból származó döntést már az idők kezdete előtt "beleszámolta" tervébe. Ezt félreérthetetlenül tudtunkra is adja: „Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat; Ki elhívom napkeletről a sast, meszsze földről tanácsom férfiát; nem csak szóltam, ki is viszem, elvégezem, meg is cselekszem"(Ézsaiás 46:10-11). Isten nem pusztán a Teremtés Ura, hanem nagyon bensőséges és személyes módon érintett Teremtésében. Isten azzal is bíztat minket, „hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak" (Rómabeliekhez 8:28). Az a keresztény, aki hazudik önéletrajzában, vagy meg nem született gyermekét művileg elhajtja, nem csak megsérti Isten törvényét, hanem kétségbe vonja Isten képességét, hogy képes és kész gondoskodni családja anyagi igényeiről, vagy hogy a terhesség alatt és a szülésnél is képes megtartani az anya életét és egészségét, ha egyszer ez a célja.
Azok az emberek, aki nem ismerik Istent rákényszerülhetnek arra, hogy a cél érdekében véghezvitt tetteiket és eszközeiket — mások és önmaguk — előtt tisztára mossák. Azoknak az embereknek azonban, akik önmagukat Isten gyermekeinek tekintik, nincsen semmi okuk Isten parancsolatainak megszegésére, arra hogy megtagadják Isten korlátlan hatalmában álló tervét, vagy hogy szégyent hozzanak Szent Nevére.
English
Valóban szentesíti a cél az eszközt?
