Kérdés
Mit jelent a dicséretnek áldozata (Zsidók 13:15)?
Válasz
A Zsidókhoz írt levél 13:15 igeverse így hangzik: "Annakokáért ő általa [azaz Krisztus által] vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét" (betoldva). Az áldozat és a dicséret kifejezések első ránézésre tartalmilag ellentétesnek tűnhetnek. Az áldozat szó azt sugallja, hogy az ember valamit nagy áldozatok árán ajánl fel. A dicséret ezzel szemben örömből fakad, és hálás szívből tör elő. Az áldozat és a dicséret a szellemi világban azonban összefonódik egymással.
A dicséret nem mindig kerül nekünk valamibe. Megdicsérhetjük például a kutyusunk, mert ügyesen visszahozta az eldobott labdát, vagy dicsérhetjük embertársainkat a jól végzett munkájukért. A dicséret gyakran egy olyan tettre adott reakciónk, ami közvetlenül örömünkre van, vagy hasznunkra válik. Miközben megdicsérünk valakit, nagylelkűnek érezzük magunkat. Gyakran hajlunk azonban arra, hogy ugyanezen motivációtól vezérelve dicsérjük Istent is. Amikor tehát áldásában részesített, megsegített, és megvédett minket, akkor bőkezűen elárasztjuk Őt köszöneteinkkel. Ilyenkor könnyen csattan el szánkról a dicsőítő ének, az imádat, és azon méltató szavak, melyek Őt jól látható jóságáért dicsérik. Bár Isten az effajta dicséretre is érdemes, ez a dicséret nekünk nem kerül semmibe, ennélfogva nem nevezhető áldozatnak.
Aztán egyszer csak beköszöntenek azok az idők, amikor Isten nem úgy lép fel, ahogy azt mi, emberek, elvártuk Tőle. Az orvosi teszt pozitív lett. A házastárs válni akar. A gyerek makacs. A bank méltatlanul magasra emeli a havi törlesztőrészletet. Isten egyszerre máris nagyon távolinak tűnik, az őszinte dicséret pedig az utolsó dolog, ami a szívünkből kikívánkozik. Már nem látjuk az Ő jóságát, életkörülményeink pedig lépten-nyomon azt harsogják, hogy Isten minden bizonnyal megfeledkezett rólunk.
Isten dicsérete, azaz dicsőítése ezekben az időkben már személyes áldozatot követel meg tőlünk. Meg kell feszítsük akaratunkat, hogy mindenünket feltegyük egy olyan Isten oltárára, Akit messze nem értünk teljesen. Amikor meghozzuk a "dícséretnek áldozatát", akkor valójában amellett hozunk tudatos döntést, hogy még ha az élet nem is úgy alakul, ahogy gondoltuk, mi mégis hinni fogjuk, hogy Isten jó, és megbízhatunk benne (Zsoltárok 135:3; Náhum 1:7). Amikor úgy döntünk, hogy életünk viharai ellenére is dicsőítjük Istent, akkor azzal tiszteljük Őt, hitünk pedig egyre inkább elmélyül (Malakiás 3:13-17; Jób 13:15).
A Zsidókhoz írt levél 13:15 igeversében található parancs szerint ezt az áldozatot "mindenkor", azaz minden időben kell bemutatni. Nem szabad, hogy Isten dicsérete az Ő "munkateljesítményéről" alkotott emberi véleményünkön alapuljon. A dicséretet nem lehet úgy kezelni, mint valami "jutalmat", amit nagy kegyesen mi adunk Istennek az Ő nyilvánvaló áldásaiért. Az Ézsaiás 29:13 igeverse így szól: "...Mivel e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn...". Az igazi dicséret a körülményektől függetlenül folytatódik, az Istent imádó szívből folyamatosan árad - jó és rossz időkben egyaránt (ApCsel 16:23-25).
A "dícséretnek áldozata" a tűz által megtisztított, alázatos szívből jön. Olyan lélekből fakad, amely úgy döntött, hogy az élet okozta fájdalom ellenére is tiszteli Istent. A Zsoltárok 51:18-19 igeversei szintén ezt a gondolatot fejezik ki: "Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!".
English
Mit jelent a dicséretnek áldozata (Zsidók 13:15)?
