Kérdés
Vajon miért mondta azt Jézus a gazdag ifjúnak, hogy amennyiben örök életet szeretne, akkor tartsa meg a parancsolatokat?
Válasz
Jézus Krisztus földi szolgálata során egy fiatalember ezt kérdést tette fel Neki: "...mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?" (Lukács 10:25). Ahhoz, hogy jobban megérthessük az Úr Jézus eme gazdag ifjúnak adott válaszát, érdemes három dolgot közelebbről megvizsgálnunk. Fontos górcső alá vennünk a gazdag ifjú (társadalmi) hátterét, kérdése valós okát és mozgatóját, és - nem utolsó sorban - Jézus Krisztus megváltó evangéliumának esszenciáját. Az ifjú tehát ezzel a kérdéssel fordult Jézushoz:"...Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?" (Máté 19:16). Jézus így válaszolt: "...Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat" (17. igevers). Első ránézésre talán úgy tűnhet, hogy Jézus valójában azt hangsúlyozza, hogy ez az ifjú, és tágabb értelemben véve minden ember, be kell tartsa a törvény parancsolatait, ha megváltásban akar részesülni. Azonban tényleg ezt mondta volna Krisztus? Mivel a megváltó örömhír szívében éppen az van, hogy egyedül az Isten kegyelmébe vetett hit által menekülhetünk meg (Efézusbeliekhez 2:8-9), joggal merül fel a kérdés, hogy Jézus vajon miért hirdetne egy a mennybe vezető "alternatív utat"?
A gazdag ifjú történetét mindhárom szinoptikus (szó szerint "együttlátó") evangéliumban megtaláljuk. Otthoni, esetleg kiscsoportos Bibliatanulmányozásunk alkalmaival vessük össze a következő igehelyeket: Máté 19:16–23, Márk 10:17–22, Lukács 18:18–23. Lukács "törvénytudó"-ként hivatkozik erre a fiatalemberre, ami arra utal, hogy valamiféle vallási tisztségviselő lehetett. Továbbá nagy biztonsággal feltételezhetjük, hogy mivel római tisztségviselő semmiképp se szólította volna a megszállt és leigázott nép egyik fiát sem "jó mester"-nek, ez a gazdag ifjú a helyi zsinagóga egyik elöljárója volt. Ennek az ifjúnak "sok jószága" volt (Máté 19:22), vagyis mai nyelvhasználattal élve, igen tehetős, gazdag ember volt. A párbeszéd kesőbbi folyamából Jézus pontosan az ifjú ezen jellemzőjét emeli ki. Teszi ezt azért, hogy ezáltal is szemléltesse, hogy a pénz szeretete módfelett gátolhatja a kilátásba helyezett örök életünk elnyerését (lásd 23-24. igeversek). Jézus tehát cseppet sem a tettek általi üdvözülésről tanít e találkozás alkalmával, hanem arról, hogy a pénz elfoglalhatja az Isten örök jelenléte utáni vágyakozásunk helyét szívünkben.
Az Úr Jézus legelsőnek az ifjú megszólításának módjára reagál. A fiatalember "jó mester"-nek nevezi Őt. Ennek kapcsán Jézus világosan rámutat arra, hogy "Senki sem jó, csak egy, az Isten..." (Máté 19:17). Jézus ezzel nem a saját istenségét tagadta meg, mint ahogyan azt kissé megtévedt gondolkodású embertársaink igazolni igyekeznek, hanem inkább arra készteti az előtte álló gazdag ifjút, hogy elgondolkozzon azon, mit is jelent valójában a "jó". Mivel egyedül Isten jó, ezért könnyen meglehet, hogy az, amit mi emberi jóságnak nevezünk, valójában valami teljesen más! Erre az igazságra a beszélgetés későbbi szakaszában is fény derül majd. A gazdag ifjú eztán azt a kérdést teszi fel, hogy ugyan mely parancsolatokat kell kiemelten megtartani, mire Jézus hat parancsolatot sorol fel, köztük a felebarátunk szeretetére vonatkozót is (Máté 19:19). Az ifjú magabiztosan csak így reagál az elhangzottakra: "...Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?" (Máté 19:20). Ez a kijelentés igen fontos, mert nagyon jól tükrözi a gazdag ifjú szívének valós állapotát: nyilvánvalóvá válik, hogy bár őszinte vallásos buzgósággal követte az igazságosságot, azt valójában nem érte el, hiszen a vallás cselekedetei nem képesek Isten képére formálni az ember belső lényét. Ez az ifjú meg volt győződve arról, hogy minden törvényt betartott, tehát hogy benne semmi hiba, fogyatkozás nincs! Jézus pontosan ezt, az emberekre nagyon is jellemző, vallásos önelégültséget hívja ki, és szedi ízeire minden hallgatója okulására.
Jézus eztán a következő a tanáccsal fordul az emberhez: "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem" (Máté 19:21). A gazdag ifjúnak viszont ez túl nagy árnak bizonyult: "Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala" (Máté 19:22). Így tehát ahelyett, hogy engedelmeskedett volna az Úr Jézus utasításának, szívében hátat fordított Neki, és eloldalgott. Semmi kétség, hogy Jézus is elszomorodott az ifjú döntésén, hiszen az iránta való nagy szeretetében e fiatalemberért is letette később életét a kereszten (Márk 10:21). Azt persze nem tudhatjuk, hogy a gazdag ifjú földi pályája végéig is így kapaszkodott múló javaiba, vagy hogy egy napon teljes szívvel odafordult Istenhez.
Mikor Jézus tehát azt mondta a fiatalembernek, hogy tartsa meg a törvényt, akkor nem azt jelentette ki, hogy a törvény tételeinek betartása bárkit is képes megváltani, hanem sokkal inkább azt hangsúlyozta, hogy a törvény Isten tökéletes igazságának elévülhetetlen mérőzsinórja. Ha, és amennyiben valaki képes volna minden rendeletet tökéletesen betartani, akkor bűne sem volna, vagyis a bűn jogos büntetése sem érné utol. A törvény Istentől való rendeltetése azonban éppen az, hogy rádöbbentsen minden hallani hajlandó halandót arra, hogy önerejéből képtelen elérni Isten magas mércéjét, továbbá hogy az ezen (f)elismerés mentén elkerülhetetlenül kialakuló összetörtség egyenesen Isten kegyelmes karjaiba terelje őt. Mikor az ifjú gazdag önelégülten azt hitte, hogy Ő pedig aztán mindig betartotta a törvényt, akkor Jézusnak elég volt egyetlen egy dolgot kiemelnie életéből, mely már önmagában bizonyította, hogy a gazdag ifjú nem érte el Isten tökéletes szentségét (teljes bűntelenség). Gyorsan kiderült ugyanis, hogy nem volt hajlandó az Urat követni, ha az azt jelentette, hogy fel kell adja vagyonát. A gazdag ifjú ezzel a legnagyobb parancsolat ellen vétett, vagyis a pénzt jobban szerette Istennél, hiszen nem Őt-, hanem saját vágyait követte, sőt, magát is jobban szerette felebarátjánál, hiszen nem volt hajlandó rászoruló embertársainak adni vagyonát. Nem, hogy nem tartotta meg "mindezen" parancsolatokat, mint ahogyan tévesen hitte és állította magáról, hanem épp olyan gyarló bűnös volt, mint mindannyiunk. Maga a törvény, amibe olyannyira kapaszkodott, tett bűneiről bizonyságot.
Ha ez az ember jobban szerette volna Istent és felebarátait, mint vagyonát, akkor hajlandó lett volna feladni azt, hogy ezzel is Istent és az embereket szolgálja. Erről azonban szó sem volt: vagyona olyan bálvánnyá vált életében, amit Istennél is jobban szeretett. Jézus kíméletesen, de mégis sebészi pontossággal tárta fel a gazdag ifjú szívében uralkodó kapzsiságot, amiről még maga a fiatalember sem tudott. Azzal pedig, ahogyan Jézus Krisztus hívására elutasító választ adott, közvetlenül is igazolta, hogy Jézus szavai igazak, vagyis egyedül Isten jó (Máté 19:18).
A gazdag ifjúval folytatott beszélgetésben Jézus nem azt tanította, hogy a törvény megtartása által megváltásban lehet részünk, vagy hogy a javaink elajándékozása felér egy biztos belépővel a mennyek országába. Az élő Ige sokkal inkább azt hirdeti, hogy Isten kizárólag kegyelméből ment meg minket, amiben hit által részesülünk (Rómabeliekhez 3:20,28;4:6; Galátziabeliekhez 2:16; Efézusbeliekhez 2:9; 2.Timótheushoz 1:9). Jézus Urunk pontosan mutatott rá, hogy ez a fiatalember hogyan tévesztett célt a pénz szeretete miatt, és hogy mennyire nem sikerült neki Isten tökéletes igazságosságát elérnie. Ő sem különbözött az összes többi embertől, hiszen mindannyian - sok különböző módon - elvétjük Isten szentségét. A gazdag ifjúnak igen nagy szüksége volt a Megváltóra. Nem kevésbé nekünk.
English
Vajon miért mondta azt Jézus a gazdag ifjúnak, hogy amennyiben örök életet szeretne, akkor tartsa meg a parancsolatokat?
