Kérdés
Mit jelent az, hogy a gyermek az Úr ajándéka (Zsoltárok 127:3)?
Válasz
A 127. zsoltár egy ún. zarándokének (lásd még az alábbi néven: a jeruzsálemi templomba felvezető ének, grádicsok-, azaz lépcsők éneke - a fordító megjegyzése), ami azt jelenti, hogy egyike volt annak a tizenöt éneknek, amelyet jeles ünnepnapokon a Jeruzsálembe vezető úton énekeltek. A zsoltárt Salamon király írta, és két részből áll. Az első szegmens, mely az 1-2. igeverseket foglalja magába, azt fejezi ki, hogy Isten nélkül minden fáradozás hiábavaló. A második rész, mely a 3-5. igeverseket öleli föl, arra a gondolatra összpontosít, hogy a gyermek "az Úr ajándéka" (Zsoltárok 127:3).
Annak igazsága mellett, hogy a gyermek az Úrtól való ajándék, a zsoltár azt is világosan kimondja, hogy a házak nem épülnek (sem fizikai, sem szellemi értelemben), ha az Úr nem áldja meg az (emberi) erőfeszítéseinket (Zsoltárok 127:1a). A városok nem védhetők meg az ellenséggel szemben, ha nem maga az Úr nem őrzi azokat (Zsoltárok 127:1b). A korai kelés, majd az egész napi munka utáni késői nyugovóra térés értelmetlen, ha Isten nem áldja meg a fáradozásokat - Ő azonban még szendergő (vagyis a teljes tétlenség állapotában lévő) népét is képes megáldani (Zsoltárok 127:2). Más szóval, minden emberi erőfeszítés csak akkor ér valamit, ha az Urat szem előtt tartva, az Ő áldásával végzik azokat.
A gyermekvállalást és a gyermeknevelést szintén csak akkor koronázhatja siker, ha Isten megáldja azokat. A gyermekáldás végső soron nem valami emberi erőfeszítés eredménye, hanem "az Úr ajándéka a gyermek" (Károli-fordítás szerint: örökség). Az anyaméh gyümölcse Istentől való (Zsoltárok 127:3b, MBT). Salamon a harcos tegzében lévő nyilakhoz hasonlítja a serdülő ifjakat (Zsoltárok 127:4). Ez a hasonlat kibontva arra mutat rá, hogy egy harcoshoz hasonlóan a gyermek szüleinek is ügyesen kell nyilukat a kitűzött célra irányítani - annak reményben, hogy el is találják a célt. Salamon maga is abból indul ki, hogy a nyilak nem fognak célt téveszteni, és így áldottnak mondja azt az ember, akinek sok nyila van (Zsoltárok 127:5). Akinek gyermekei vannak, az sosem lesz teljesen magára utalva, annak mindig lesz valakije, aki mellé áll (Zsoltárok 127:5b).
Jákob életének egy eseménye jól szemlélteti, hogy a gyermek "az Úr ajándéka". Amikor felesége, Rákhel gyermektelen maradt, így perelt Jákobbal: "...Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok" (1Mózes 30:1). Az 1Mózes 30:2 igeversének tanúsága szerint Jákob ekkor haragjában a következő kérdéssel reagált: "... Avagy Isten vagyok-é én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét". Rákhel végül aztán csak azért adhatott életet gyermekének, mert "...meghallgatá őt az Isten és megnyitá az ő méhét" (1Mózes 30:22). Miután Éva elsőszülöttjét a világra hozta, hasonlóképp felismerte, hogy Isten adta neki a gyermeket (1Mózes 4:1). Legmeghatóbb hangon azonban talán Anna ismeri el, hogy gyermeke kizárólag Isten akaratából születhetett meg (1Sámuel 1:20; 2:1-10).
"Az Úr ajándéka a gyermek" - kijelentés arra való fontos emlékeztetőként szolgál, hogy valójában még a legjelentősebbnek tartott emberi eredmények sem emberi eredmények, hanem isteni áldások, a Teremtőtől való ajándékok. Ezt az elvet kibontva Jakab apostol arra inti az Ige olvasóit, hogy ne beszéljenek úgy a holnapról és annak minden teendőjéről, mintha az kizárólag és teljesen az ő irányításuk alatt állna, hanem ismerjék (f)el inkább, hogy "...ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni" (Jakab 4:15).
English
Mit jelent az, hogy a gyermek az Úr ajándéka (Zsoltárok 127:3)?
