Kérdés
Milyen értéket képvisel napjainkban a házasság?
Válasz
“Ha megházasodsz, készülj fel rá, hogy öt éven belül meg fogod bánni.” “Ne tedd; a férfi, akihez hozzámész, már nem ugyanaz lesz, akit eltemetsz, hiszen a férfiak idővel megváltoznak.” Ilyen borúlátó kijelentésekben nem szűkölködik a házasság-szkeptikusokkal teli, feslett világunk, így az sem véletlen, hogy az ilyen rosszmájú kijelentések sok fiatalt elborzasztanak. Egyesek talán már attól is visszariadnak, hogy egyáltalán valaha házasságra törekedjenek. Ezek a szövegek azonban rossz tanácsok keserű forrásai. A házasság ugyanis ma is ugyanazon értékkel és érvénnyel bír, mint egykoron (Zsidókhoz 13:4).
A fenti cinikus idézetekből csak úgy csöpög az önzés. A bennük foglalt tanácsok csak akkor hordoznának bármi értéket, és csupán akkor volna bármi érvényük, ha a házasság kizárólag a személyes vágyaink kielégítését szolgálná. A házasságnak viszont nem ez a rendeltetése.
A házassági fogadalom nem arra szóló élethosszig tartó elköteleződés, hogy minket szeressenek, vagy hogy mi kapjunk szeretet. A házasság a szeretet adására tett fogadalom. Egy arra való ígéret, hogy mi mindig szeretet fogunk adni, egy életen át. Annak az elhatározása, hogy a másik fél javát végig szem előtt tartva fogunk élni, hogy a másik fél mellé, a másik fél mögé állunk. Adni, adni, adni és adni, aztán még többet adni – még magát az életünket is.
Még ennél is fundamentálisabb jelentőségű annak felismerése, hogy nem az emberiség találta ki a házasságot, hanem maga Isten. Amikor Isten férfivá és nővé teremtette az embert, és az első házaspárt a házasság megtartó kötelékében egyesítette, egy konkrét célt tartott szem előtt. Legalapvetőbb célja az volt, hogy a házasságból több olyan ember szülessen, aki Isten nevét viseli, és az Ő képmását tükrözi, valamint hogy az emberiség uralma alá hajtsa a földet (1.Mózes 1:26-28 és 2:22-24).
Továbbá ahhoz, hogy az emberiség megfelelő módon és teljes mértékben tükrözhesse Isten képmását, férfiakból és nőkből kell álljon (1.Mózes 1:27). A férfi önmagában nem teljes, mint ahogyan a nő sem az. Isten jellemének megfelelő reflektálásához az emberiségben mindkét nemre szükség van – a házasságban egyesülő férfira és nőre. A házasság sokkal többről szól, mint romantikus boldogságról, és sokkal többről, mint a nemi érintkezés gyönyöréről. A házasság köteléke Isten jellemének teljes reflexiójáról, az Ő egységének megéléséről, és a Vele való közösségéről szól. Ez magyarázza, hogy Pál apostol miért olyan magasztos szellemi kifejezések mentén írja le a keresztény házasságot, mint amilyeneket az Efézusbeliekhez írt levél 5:22-33 igerészében találunk.
A jó házasság záloga nem a legszebb modell vagy a legdaliásabb lovag megtalálásában rejlik, hanem abban, hogy felismerjük, hogy maga Isten készítette elő számunkra a legmegfelelőbb élettársat – azt, aki az életünkre néző isteni célokkal és szándékokkal a leginkább összeegyeztethető – hogy így egy igazán kielégítő házasság épülhessen. A romantikának minden bizonnyal van helye, és egy istenfélő házasságban lesz is részünk benne, de csak egy sokkal mélyebb, erősebb kapcsolat gyümölcseként.
Igen, a mézes hetek egyszer véget érnek. Igen, mind a férj, mind pedig a feleség némileg másnak fog bizonyulni, mint amilyennek udvarlás közben mutatták maguk. Igen, előbb-utóbb mindkét házastárs csalódni fog valamiért a másikban. És igen, jönnek majd nehézségek, amelyek próbára teszik a fogadalmuk erejét. De mindez cseppet sem változtat annak tényén, hogy Isten jó szándékkal volt, amikor a házasságot kitalálta.
Az egyik elem, amire a házasság intézményének kritikusai mindig vakok maradnak, az a hit. A házasságot és a családot Isten alapította az emberiség javára. Ha egy keresztény valóban Istennel jár, és házastársa életében tényleg Isten legjobb szándékának érvényesülésére törekszik, továbbá mind a maga, mind a házastársa, mind pedig a világ javára akarja Isten tervét teljesíteni, akkor nem fogja feladni a házasság gondolatát. Nem arról van tehát szó, hogy én mit kapok a házasságból, vagy hogy én mit vehetek ki abból. Nem a világ gyönyöreit elvenni akaró emberek lelnek beteljesedésre, hanem épp az adakozók, azok, akik Isten kegyelméből Krisztus önfeláldozó önátadását utánozzák, akik így – adva és mégis növekedve – egyre inkább az Ő képmására változnak el (Rómabeliekhez 8:28-30; Efézusbeliekhez 4:20-24). Egy jó házasság ára: mindenünk, amink csak van. Éppen ebben az önzetlen adásban találjuk meg az élet legmagasabb és legvégső értelmét Krisztusban.
Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden hívőnek meg kell házasodnia. Isten tudja, hogy egyeseknek jobb, ha nem házasodnak meg, mint ahogy azt is, hogy bizonyos helyzetek képesek nemkívánatossá tenni a házasságot. Ebben a témában lásd a Korinthusbeliekhez írt levél teljes 7. fejezetét. Azoknak, akik mégis megházasodnak, fontos megérteniük, hogy Isten milyennek szánja a házasságot. Nem szabad hagynunk, hogy mások keserű tapasztalatai és negativitása eltántorítson minket attól, hogy annyira megbízzunk Istenben, hogy elhiggyük, Ő ténylegesen képes olyan házasságot adni nekünk, ami valósággal Őt dicsőíti. Egy istenfélő házasság nagyon is képes betölteni Istentől való rendeltetését, és egy életre szóló lehetőséget biztosít a férjnek és a feleségnek, hogy egymást és a családjukat is megáldják Jézus Krisztus nevében.
English
Milyen értéket képvisel napjainkban a házasság?
