Kérdés
Mit foglal magába a helyettesítő áldozatról szóló tanítás?
Válasz
A helyettesítés, a mások helyében és helyett való közbenjárás, a Biblia egyik meghatározó motívuma. Isten már az Éden kertben, közvetlenül Ádám és Éva bűnbeesése után, lerakta a helyettesítő áldozat elvének szellemi alapját, mikor egy teljesen ártatlan élőlényt életét adta, hogy teremtményei (szellemi) mezítelenségét (=bűn) annak bőrével fedje el (1.Mózes 3:21). Isten már ekkor tűpontosan kirajzolja, mekkora ára van annak, hogy az emberiség Vele való kapcsolata helyreállhasson. Később ugyanezt a motívumot vitte tovább, és bontotta ki még jobban Izráel választott népe életében. A törvény kinyilatkoztatásával Isten egyrészt szentségét demonstrálta, másfelől pedig arra mutatott rá félreérthetetlenül, hogy ember teljességgel képtelen önerejéből betölteni az Ő isteni mércéjét, vagyis elérni az Ő szentségét. Isten ezért megengedően helyettesítő áldozatot rendelt, hogy az hordozza bűnei(n)k terhét. Így jött létre a véráldozatok intézménye (2.Mózes 29:41-42; 34:19; 4.Mózes 29:2). Amennyiben az áldozati állatot a mélyen szimbolikus - az újszövetségi kinyilatkoztatások belsőséges ismeretének hiányában teljességgel érthetetlen és értelmetlen - előírásokat betartva áldozták fel, akkor a vér elfedte az emberek bűnét, és így beléphettek Isten szent jelenlétébe, de csupán ideig-óráig. Az állat tehát a bűnös helyében és helyett halt meg. Csak ezáltal vált lehetségessé, hogy a bűnös, Isten kegyelme által megtartva és igazzá téve, szabadon távozhasson. Az 5.Mózes 16. fejezete beszámol arról a bűnbakról (a köznyelvi kifejezés innen ered – a fordító megjegyzése), amire Izráel elöljárói kezüket vetették, és ezáltal a nép és önnön bűneiket jelképesen átruházták. Eztán a bakot szélnek eresztették a pusztába, vagyis a tisztátlan lelkek-, és ezzel az átok lakhelyére űzték (lásd Lukács 11:24; Máté 12:43 vö. Ézsaiás 34:10-16). A bak elhordozva az emberek bűnét “jó messze” vitte azt tőlük.
Az Ószövetség hasábjain majd mindenhol megtalálható helyettesítő áldozat nem más, mint az (akkor még) eljövendő Messiás, Jézus Krisztus, örökérvényű áldozatának előképe. A páska ünnepe
annyira szembetűnő módon mutat előre az Úr Jézus helyettesítő szerepére, hogy azt egyszerűen nem lehet nem látni azoknak, akikben (már) működik Isten Szent Lelke. Mózes második könyvének 12. fejezetében Isten arra vonatkozó utasításokkal látja el népét, hogy pontosan hogyan készüljenek fel a hamarosan eljövő pusztító (utálatosság) nyomorgatására, aki Egyiptom földjének minden elsőszülöttjét, még az állatokat is, elragadozza és elnyeli. Ebből a lélekvesztőből kivezető egyetlen út az volt, hogy egy egyéves, minden fogyatkozás nélküli hím báránykát kellett levágni, és annak vérét a házak szemöldökfáira, és ajtófélfáira kellett kenni. Meg van írva: “Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Égyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba” (2.Mózes 12:23). Ez a páska-bárány volt a helyettesítő áldozat minden olyan család elsőszülöttéért, ami hitt a bárány vérének oltalmazó erejében.
Isten, Jézus Krisztus eljövetelével, az újszövetségi iratokban tovább bontja ki a helyettesítő áldozat témáját. Az Úr ennek az eseménynek, vagyis az Ige testté válásának, már jó előre elkészítette a világtörténelem színpadát. Gondoskodott arról, hogy az emberiség pontosan megérthesse, ki Jézus, továbbá hogy miért jött el. A 2.Korinthusbeliekhez 5:21 ma is így tanít minket: "Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne." Isten tökéletes báránya magára vette a világ bűneit, életét adta értünk, és megízlelte a halál keservét helyettünk (János 1:29; 1.Péter 3:18). A tökéletes Isten szemében az egyetlen elfogadható áldozat egy tökéletes áldozat volt. Ha ember adná oda mindenét, sőt, még a saját életét is, az sem lenne elégséges törlesztés, hiszen mi messze nem vagyunk tökéletesek. Egyedül az Úr Jézus Krisztus, Aki teljességgel Isten és teljességgel ember volt, képes betölteni Isten mércéjét. Isten lévén az Ő életét senki el nem vehette Tőle: hatalma volt arra, hogy letegye az életét, és hogy újra felvegye azt (János 10:18). Tette ezt az Atyának való teljes engedelmességben. Mi semmit sem tehet(t)ünk magunkért, így tehát maga Isten járt közben ügyünkben. Ézsaiás próféta jövendölése félreérthetetlenül utal Jézus Krisztus jó ötszáz évvel később bekövetkező helyettesítő áldozatára. Így olvassuk az ihletett könyv 53:5 igeszakaszát: "És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg."
Az Ószövetség állat-áldozataival szemben Jézus Krisztus értünk tett önkéntes helyettesítő áldozata mindenben tökéletes volt. A Zsidókhoz-, és az összes valaha élt és születendő hívőhöz írt levél 10:4 igerésze így világolja be ködös emberi elképzeléseinket: “Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.” Akkor most hogy is van ez pontosan? A zsidók áldozatai mind hiábavalók voltak? - merülhet fel bennünk a kérdés, hiszen a levél írója éppen azt adja tudtunkra, hogy a vérnek – és ezáltal az ószövetségi áldozatoknak – önmagukban semmi értékük sem volt. A lényeg sokkal inkább abban rejlett, amire a kiontott vér jelképesen utalt. Ezen egykori áldozatok szerepe csupán az volt, hogy emlékeztette a bűnöst arra, hogy az ő bűneiért egy ártatlan lénynek kell meghalnia, és ezzel pedig Krisztus eljövendő áldozatára mutatott előre (Zsidókhoz 9:22).
Vannak, akik úgy hiszik, hogy mivel az Úr Jézus a teljes világ bűneiért, azaz minden egyes emberért, meghalt, ezért egy napon mindenki a mennybe jut. Ez egy téves elképzelés, bővebb értelemben pedig egy hamis tanítás. Krisztus Urunk helyettesítő áldozatát minden egyes embernek szabad akaratából, tudatosan kell elfogadnia, csak úgy, mint ahogyan egy ajándékot elfogadunk, és kibontunk. Hasonlóan, mint ahogy minden egyes ház ajtajára fel kellett kenni a bárány vérét, Jézus értünk ontott vérének erejét is be kell engedjük az életünkbe (János 1:12; 3:16-18; Apostolok Cselekedetei 2:38). Mielőtt tehát “mi Isten igazsága” lehetünk “ő benne”, azaz Krisztusban, egy – az ember szempontjából több, mint előnyös – csereüzletbe kell belemenjünk: bűneink minden szennyét az Ő szentségére kell becseréljük. Ebben a cserében embernek érdeme nincs és sosem lesz, egyedül Isten kínálja fel nekünk azt kegyelme dicsőségére. A mi részünk csupán annyi, hogy hit által el kell fogadjuk Jézus Krisztust személyes megváltónknak, és hinnünk kell, hogy Ő a mi helyünkben állt a törvényszék előtt, és helyettünk szenvedte el a nekünk kijáró jogos büntetést (Efézusbeliekhez 2:8-9).
English
Mit foglal magába a helyettesítő áldozatról szóló tanítás?
