Kérdés
Melyek a keresztény hit alapvetései?
Válasz
Keresztény hitünk fontos és alapvető elemeit maga a Biblia fedi fel előttünk. Ezek az alapvetések a következők: Krisztus isteni volta, az Isten kegyelme-, nem pedig (emberi) cselekedetek általi üdvözülés, az egyedül Jézus Krisztus általi megváltás, Krisztus feltámadása, az evangélium, az egyistenhit, és a Szentháromság. Ezek azok a legfőbb “alapvetések”, melyek helyes megértése és teljes hite kulcs, ha Jézus Krisztus követőinek tartjuk magunk. A következőkben ezeket nézzük meg egy kicsit közelebbről.
Krisztus isteni volta. Egyszerűen szólva, Jézus maga Isten. Bár Jézus közvetlenül sosem mondja ki a Szentírásban, hogy “Én vagyok az Isten”, a körülötte lévők – kiváltképp a farizeusok és a szadduceusok számára – nagyon is világossá teszi, hogy Ő az Isten. János evangéliumának 10:30-as igeverse így hangzik: “Én és az Atya egy vagyunk.” Jézus tehát Istennek jelentette ki magát, ennek megfelelően pedig egyszer sem állította, mikor mások Istennek mondták Őt, hogy nem az. Az ezt alátámasztó következő példát János evangéliumának 20:28 igeverse örökíti meg, ahol azt olvassuk, hogy Tamás apostol a következőket mondta Jézusnak: “Én Uram és én Istenem!”. Itt tehát láthatjuk, hogy Jézus nem javítja ki őt, azt mondván, hogy Ő nem is Isten. Sok más olyan példát is találhatunk a Szentírásban, melyek mind azt támasztják alá, hogy Jézusnak jogos helye van a mennyben, (mint annak Királya).
Kegyelemből való üdvösség. Mindannyian Istentől elválasztott bűnös lények vagyunk, bűneinkért pedig örök büntetést érdemlünk. Jézus kereszthalála volt a teljes emberiség bűneiért való fizetség – Általa kaptunk lehetőséget arra, hogy bejuthassunk a mennybe, valamint arra, hogy örök kapcsolatunk legyen Istennel. Istennek nem volt kötelező mindezt megtennie értünk, Ő azonban mégis annyira szeret minket, hogy a számára legkedvesebbet, vagyis egyetlen Fiát áldozta fel értünk. Ez maga a kegyelem, ami lényegét tekintve ki nem érdemelt jóakarat. A Szentírás ma is így tanít minket: “Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Efézusbeliekhez 2:8-9). Önerőnkből semmit sem tehetünk azért, hogy kiérdemeljük Isten irántunk való jóakaratát, vagy hogy az Ő kegyelmét valamiképp megkerülve jussunk be a mennybe.
Megváltás egyedül Jézus Krisztus által van. Egy, az embertársainknak feltehető igen provokatív kérdés, a következőképp hangzik: “Vajon tényleg minden út Istenhez vezet?”. Bizonyos értelemben véve valóban az az igazság, hogy igen, minden út Istenhez vezet. Végül ugyanis, halálunk után, mindannyian meg kell majd álljunk Isten színe előtt, függetlenül attól, hogy miben-, vagy miben nem hittünk. Ott az alapján fogunk megítéltetni, hogy mit tettünk, illetve mit mulasztottunk el földi létünk során, továbbá hogy Jézus Krisztust valóban az életünk Urának fogadtuk-e, vagy sem. Az emberek többsége számára ez sajnos egy rettenetes helyzet lesz, mivel a legtöbben mindazon napig nem fogják Őt megismerni, és ezzel nem is ismertetnek meg Általa (az itt szereplő “ismerni” szó a Károli-fordítás szóhasználatában közel sem az információ meglétére vagy annak hiányára-, hanem az Istennel való egység tényleges
voltára vonatkozik – a fordító megjegyzése). Ezen emberek végső állomása a pokol, majd a tüzes tó lesz. Isten azonban az Ő nagy irgalmasságában Fia, Jézus Krisztus által, mindannyiunk számára gondoskodott az üdvösség egyetlen útjáról. Az Apostolok Cselekedetei Istentől ihletett könyvének 4:12-es igeverse így hangzik: “...nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” Ez az igeszakasz Jézus nevéről és az Ő megváltó hatalmáról beszél. Az ezt alátámasztó egyik további példát János apostol evangéliumában találjuk. “Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:6). A Úr Jézus Krisztus minden emberért elvégzett megváltó munkásságába vetett hit nélkül senki sem juthat be a mennybe.
Krisztus feltámadása. Talán nincs még egy olyan jelentős történés a Bibliában, már legalábbis Jézus testben való földi megjelenésén és az azt követő kereszthalálán kívül, ami a keresztény hit szempontjából olyan fontos, mint a feltámadás. De miért is olyan jelentős ez az esemény? A válasz annak tényében keresendő, hogy Jézus bár meghalt, de három nap múlva feltámadván mégis visszatért az életbe, hogy ismét testet öltve jelenjen meg közvetlen követői (és számos más atyafi – lásd
1.Korinthusbeliekhez 15:6 - a fordító megjegyzése) előtt. Jézus már korábban bizonyította, hogy másokat képes feltámasztani, így például barátját, Lázárt is. Őt azonban ekkor az Atya Isten támasztotta fel, hogy ezáltal mutassa meg ámulatba ejtő hatalmát és dicsőségét. Ez a lenyűgöző tény az, ami a keresztény
hitet minden egyéb hidelemtől megkülönbözteti. Minden más vallás (emberi) erőfesztéseken, valamiféle erőtlen istenség(ek)en, vagy egy (emberi) személyen alapul. Minden más vallás vezetői meghaltak, és a sírban is maradtak. A keresztény hit viszont a keresztre feszített és mégis életre kelt Krisztus személyén alapszik. “Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is (1.Korinthusbeliekhez 15:14)”. Végül pedig Krisztus testi feltámadásának tagadása (János 2:19-
21) egyet jelent annak tagadásával, hogy Jézus földön elvégzett megváltó munkája Isten számára több,
mint elégséges áldozatnak bizonyult az emberiség bűneiért.
Az evangélium. A Korinthusbeliekhez írt első levél 15:1-4 igeszakaszában Pál apostol pontosan meghatározza, hogy mi az evangélium, mint ahogy azt is, hogy mennyire fontos, hogy a szívünkbe fogadjuk-, és megosszuk azt másokkal is. Így emlékezteti a korinthusiakat az evangéliumra, amelyet közöttük hirdetett: “...a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint” (3. és 4. igevers). Ez az evangélium lényegi kivonata, legfőbb alapvetése. Pál apostol arra is figyelmeztet, hogy óvakodjunk “hamis evangyéliom”-ra való elcsábíttatástól, azaz a hamis tanításoktól, melyeket tálcán kínálnak fel a gyanútlanoknak: “De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok. A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen” (Galátziabeliekhez 1:8-9). Jézus Krisztus tiszta evangéliuma – a bűnösökért vállalt kereszthalála, és az örök életre való feltámadása – a keresztény hit központi eleme.
Monoteizmus. Egyszerűen kifejezve, egy, azaz egy Isten létezik. Mózes második könyvének 20:3 igeverse igen erőteljes felhívással él: “Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.” A monoteizmus annak hite, hogy csak egy olyan Isten létezik, Aki méltó imádatunkra és a szolgálatunkra. “Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és
megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!” (Ézsaiás 43:10). Itt azt látjuk, hogy “hinnünk” és “értenünk” kell, hogy Isten él, és hogy Isten egy. A keresztény ember tehát tudni fogja, hogy csak egy Isten van, mégpedig a Biblia Istene. Minden más “isten” hamis és valójában egyáltalán nem is isten. “Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr; Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa” (1.Korinthusbeliekhez 8:5-6).
A Szentháromság. Bár a “háromosztatú Isten” koncepcióját nem egyetlen igevers vagy igeszakasz rajzolja ki előttünk, az mégis újra és újra feltűnik a Szentírásban. Ha a Máté 28:19-et kicsit közelebbről nézzük, akkor máris a Szentháromságot kikiáltó igeverset fedezhetjük fel benne: “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” Bár ez az igevers valóban megemlíti a triun (három és mégis egy) Isten mindhárom személyét, mégsem nevezi Őt Szentháromságnak. A Szentháromság tanának megértéséhez tehát a Szentírás “egészét” kell vizsgáljuk, hogy abból fejthessük fel annak definícióját. A Korinthusbeliekhez írt első levél 12:4-6 igeszakaszában azt láthatjuk, hogy az egy Isten mindhárom Személye hogyan működik együtt: “A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben.” Tehát megint azt látjuk, hogy mindhárom Személy képviseltetve van, az Írás viszont mégsem illetik őket a Szentháromság névvel.
Végül pedig, a kereszténység alapvetései nem lennének teljesek a mindezeket egybekapcsoló összetevő, azaz maga a hit nélkül. “A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsidókhoz 11:1). Keresztényként azon meggyőződéssel élhetünk e vers szerint, hogy egy olyan Istenben hiszünk, Akit (érzékszerveink által) meg nem ragadhatunk, munkáját azonban életünkben és a minket körülvevő teremtésében egyaránt láthatjuk. Mindezt pedig hit által tesszük, tudván, hogy a hit Istennek tetsző. “Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik” (Zsidókhoz 11:6).
English
Melyek a keresztény hit alapvetései?
