Kérdés
Mit tanít a Biblia a lelkek preegzisztenciájáról?
Válasz
A Biblia egy szót sem tanít a lelkek preegzisztenciájáról, vagyis a születés előtti előzetes létezésükről, hiszen az csupán egy ember-alkotta elképzelés, amelynek valójában semmi igazságalapja sincs. A Szentírás világosan adja tudtunkra, hogy minden ember Isten egyedi teremtménye (1.Mózes 2:7; Zakariás 12:1; Jeremiás 1:5). Minden egyes személy lelke a fogantatáskor kezd el létezni (Zsoltárok 139:13-16; Ézsaiás 44:24), és onnantól fogva örökké fennmarad, ugyanis örökkévaló lényeknek lettünk teremtve (1.Mózes 9:6; Ézsaiás 40:28; Máté 25:46).
A “preegzisztencia fogalmi” meghatározásának nehézsége abban rejlik, hogy magáról a vélt jelenségről nem lehet valid, logikus végkövetkeztetést levonni. A preegzisztencia a következő három dolog bármelyikét jelentheti: (1) a lélek mindig is létezett, (2) a lélek egy korábbi időpontban lett teremtve, és test nélkül várt, amíg egy földi testbe költözhetett, vagy (3) a lélek a múltban egy másik testben lakott, a jelenlegi testbe pedig csupán átvándorolt. Amennyiben az 1. variáns igaz, vagyis a lelkek öröktől fogva léteztek, akkor kijelenthető, hogy az emberi lények valójában Isten részei (azaz Isten nem transzcendens – a fordító megjegyzése). Ez esetben a teremtésről szóló bibliai bizonyság válik teljesen hiteltelenné (hiszen ha Isten öröktől fogva létezik, akkor miért kéne a részeként már létező embert megteremteni – a fordító megjegyzése), valamint ha az emberek Isten tagjai, akkor lényegében elszámolással sem tartoznak Neki. Ez a nézet egyértelműen szembeáll a Biblia azon tanításával is, mely kimondja, hogy Jahvén kívül nincs más Isten (1.Mózes 5:1; 1.Timóteushoz 2:5; 1.János 4:12; Malakiás 2:10; 1.Korinthusbeliekhez 8:5-6). Ha a 2. változat a helyes, és a lélek a földi születés előtt valamiféle “mennyei bölcsődében” várakozott, akkor az 1.Mózes 2:7 kijelentése a téves: “És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké”. Az “emberré lőn” szavak egy határozott-, és egyben jól meghatározható kezdetre utalnak, amelyben Ádám lelke és teste egyszerre kelt életre. Ha a 3. elképzelés igaz, és a lélek egy már letűnt korban egy másik testben lakott, akkor vajon mikor és milyen célból jött eredetileg létre? A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy mindenki a saját életéért fog felelni (Jelenések 20:13; Rómabeliekhez 2:6; Jeremiás 32:19). Arra a kérdésre pedig, hogy hová kerül a lélek, mikor az előző (azaz fizikai) testünk meghal, a Zsidókhoz írt levél 9:27 igeverse így válaszol: “...elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet.” Ez mindenkire vonatkozik.
A Biblia egy elgondolkodtató költő kép által úgy hivatkozik a halálra, mint mikor az ember “a népéhez takaríttatik” (5.Mózes 32:50; 4.Mózes 20:24). (Éppúgy, mint amikor a terményt betakarítják és öszegyűjtik – a gabonát a tárolóba viszik, a gazt pedig a tűzre teszik – a fordító megjegyzése). Ez közvetetten arra is utal, hogy az ember lelke a halál pillanatában elhagyja a testét, és csatlakozik azokhoz, akik az ő ideje előtt mentek el. Jézus Lázárról és a gazdag emberről szóló példázata szerint (Lukács 16:19-31) szegény Lázár lelke “Ábrahám kebelében” vigasztaltatott (22. vers). A gazdag ember lelke pedig gyötrelmek között volt (23. vers). Egyikük lelke sem költözött egy másik testbe (vagy született abba – a fordító megjegyzése), és arra sem utal semmi, hogy lelkük már korábban is létezett volna. Mindegyikük élete döntéseinek jó vagy rossz következményeit élte (25. vers). Tudjuk azt is, hogy a feltámadáskor egyesülünk az eredeti, de már megdicsőült testünkkel (1.Korinthusbeliekhez 15:42; Filippibeliekhez 3:21). Ennek tudatában az a kérdés is felmerül, hogy amennyiben az előzetes létezés egy másik testben is lehetséges volna, akkor a több test közül végül melyik változna megdicsőült testté?
A világra született összes ember közül Jézus Krisztus az egyetlen, Aki már a születése előtt is létezett (János 1:1; 17:5; Kolossébeliekhez 1:17). Amikor Keresztelő János meglátta Jézust, fennhangon így szólt: “Ez az, a kiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, a ki előttem lett, mert előbb volt nálamnál.” (János 1:30). János hat hónappal Jézus fogantatása előtt már édesanyja szíve alatt volt (Lukács 1:26, 36), mégis fontosnak tartotta jelezni, hogy Jézus már őelőtte is létezett. Ha János lelke már előzetesen is létezett volna, akkor minden bizonnyal nem állíthatta volna ezt. Jézus, Istennel egyenlő lévén, kezdettől fogva az Atyával való közös egységben létezett. Ezért is fordulhatott e szavakkal a zsidó elöljárókhoz: “...Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (János 8:57-58). Az Ő emberi születése olyan egyedülálló esemény volt, amely soha semmilyen más formában és szinten nem ismétlődött meg. Isten már a teremtésünk előtt név szerint ismert mindegyikünket, hiszen Ő mindentudó, és az idő dimenzióján kívül létezik (Efézusbeliekhez 1:4; Jelenések 13:8). Mindannyian egyéniségek vagyunk; olyan egyedi testbe helyezett egyedi lelkek, akik egy napon meg fognak állni Isten előtt, hogy számot adjanak az ajándékba kapott egyetlen földi életükről (Rómabeliekhez 14:10; Jelenések 22:12).
English
Mit tanít a Biblia a lelkek preegzisztenciájáról?
