settings icon
share icon
Kérdés

Mit értünk Páli kereszténység alatt?

Válasz


A Páli kereszténység szókapcsolatát a Pál apostol írásain alapuló azon vallásos tanításokra használják, melyek egyesek szerint teljesen eltérnek Jézus Krisztus evangéliumától. Jézus Krisztus és Pál merőben más dolgokat tanítottak — mondják. Mindazok, akik egy különálló Páli kereszténységben hisznek úgy vélik, hogy korunk kereszténységének már vajmi kevés köze van Jézus tanításaihoz, így arra sokkal inkább Pál hamis tanítói munkásságának végtermékeként tekintenek.

Hitünk szerint az Újszövetség egy egységes egészet képez: az evangéliumok Jézus, az Ószövetség eljövendő Messiásának, életét és munkásságát mutatják be; az apostoli levelek Jézus tetteinek horderejét és jelentését magyarázzák, és a hétköznapi életre alkalmazzák. Míg például Máté evangéliumának 28. fejezete Jézus Krisztus feltámadásának valós eseményeit tárja elénk, addig a Korinthusbeliekhez írt első levél 15. fejezete a feltámadás szellemi jelentését magyarázza. Márk evangéliumának 15:38-as igehelyén arról olvashatunk, hogy miképp szakadt szét a templom kárpitja, miután Jézus letette életét az Atya kezébe és "kibocsátá lelkét". A Zsidókhoz írt levél 10:11-23 igerésze pedig pontosan azt fedi fel előttünk, hogy miért bír olyan hallatlan jelentőséggel ez az esemény. Mind az evangéliumokat, mind pedig az apostoli leveleket ugyanaz a Szent Lélek ihlette és hagyta nekünk örök üzenetül, hogy Isten üdvösségi tervét még teljesebben képesek legyünk megérteni.

Akik azonban egy különálló Páli kereszténységről bölcselkednek, egy merőben más történettel állnak elő:

Jézus, a nagy tanító mester, saját magát tekintette a rég várt Messiásnak. Úgy hitte, hogy Isten megdönti majd Róma uralmát, és mennyei királyságát a földre fogja hozni. Az erre való felkészülés érdekében Jézus a feltétlen szeretetről, a toleranciáról, és minden ember elfogulatlan elfogadásáról tanított. Sajnos azonban Jézus elbukta azon küldetését, melynek keretében neki kellett volna az új földi kort bevezetni, mikor a rómaiak keresztre feszítették.

Mivel Jézus követői azt hitték, hogy Isten feltámasztotta tanítómesterüket a halálból, így továbbra is egybegyűltek Jézus féltestvére, Jakab apostol, irányítása alatt Jeruzsálemben. Szándékuk az volt, hogy kövessék a judaizmus — immáron Jézus nevével fémjelzett — megvilágosodott ágát, továbbá a mennyek országának eljövetelét várták. Egyszer csak azonban színre lépett tarzusi Saul, aki csupán azért játszotta el megtérését, hogy beszivároghasson az egyházba és belülről bomlaszthassa azt. Péter és Jakab apostol, másokkal egyetemben, igencsak gyanakodtak Saulra, hiszen míg ők mind belsőségesen ismerték Jézust, Saul még csak nem is találkozott vele.

Saul, aki Pálnak kezdte nevezni magát, egyszer csak egy zseniális gondolattal állt elő. Művészi igénnyel fogott a hagyományos zsidó tanok és a görög filozófia vegyítéséhez, hogy egy olyan vallást hozzon létre, mely a zsidókat és a pogányokat egyaránt képes megszólítani. Elkezdte azt hirdetni, hogy Jézus valójában maga Isten volt, hogy Jézus halála szoros összefüggésben áll a zsidók áldozási szokásaival, továbbá hogy önmagában a hit is elegendő az üdvözüléshez, vagyis a mózesi törvények gyakorlatilag semmisnek tekinthetők. Pál buzgó missziós tevékenysége és meggyőző írói stílusa szavatolta, hogy az új Páli "evangélium" az egész Római Birodalom területén elterjedt. A jeruzsálemi gyülekezet, aminek maga Péter és Jakab is tagjai voltak, Pált eretneknek és szektavezetőnek titulálva fosztotta meg pozíciójától.

Jeruzsálem Kr.u.70-ben történt elpusztítása következtében a zsidó templom minden tekintélye odalett, azonban a Pál által létrehozott pogány egyház befolyása folyamatosan csak nőtt. Pál egyik legelszántabb követője írta az Apostolok Cselekedetét, melyben az egyház hőseként ábrázolja-, és igen vastag ecsettel festi le őt, ezzel mintegy örökre legendássá téve személyét. Később aztán négy teljesen ismeretlen író kezdett információmorzsák gyűjtögetésébe Jézusról, amiket aztán a saját nevükkel ellátott könyvekbe írtak meg, így kaptuk Máté, Márk, Lukács, és János evangéliumát. Pál teológiája azonban erre az időre már az egész egyházban elterjedt, így az igencsak torzította ezen írók nézeteit. Végtére Pál vallása kerekedett felül Jézus vallásán.

Röviden tehát annyit mondhatunk, hogy Pál egy sarlatán-, és egy olyan evangélikus bóvliügynök volt, akinek olyannyira sikerült Jézus szeretetről szóló üzenetét kiforgatnia, hogy arra már maga Jézus sem ismerne rá. Korunk kereszténységét tehát nem Jézusra-, hanem Pálra kell visszavezetni.


Azok, akik a fenti feltevést igaznak fogadják el, az esetek többségében a következő hiedelmeken is osztoznak:

1) Jézus nem volt isteni lény. Soha sem állította magáról, hogy Ő Isten, és soha sem állt szándékában egy új vallás megalapítása.

2) A Biblia nem isteni ihletettségű, és tele van (ön)ellentmondásokkal. A Biblia egyik részét sem olyan emberek írták, akik ismerték Jézust. Ez alól talán csak a Jakab levele képez kivételt. Az evangéliumokban Jézus tanítását csak töredékes formában találjuk meg, így nehéz megállapítani, hogy valójában mit is mondhatott.

3) Pál sosem volt farizeus, és nem volt semmiféle magas szellemi képzettsége. A "megtéréséről" szóló bibliai beszámoló vagy egy tudatmódosult hallucinációs élmény leírása, vagy csak egy szimpla átverés. Azzal, hogy magát apostolnak nevezte, csupán azt akarta elérni, hogy minél nagyobb befolyásra tehessen szert az egyházban.

4) Pál teológiai "találmányai" többek között a következők: a) Jézus isteni mivolta b) a hit általi üdvözülés tana c) a megváltás Jézus kiontott vére által d) Jézus bűntelen jelleme e) az eredendő bűn elmélete f) a Szent Lélek. Ezen "új tanítások" közül Jézus igaz követői egyet sem fogadtak.

5) A gnosztikus evangéliumok Jézus személyét illetően több igazságot tartalmaznak, mint a Biblia négy evangéliuma.

A Páli kereszténység eszmeisége a Biblia hitelessége elleni támadásnak értelmezendő, hiszen nem tekinti a Szentírást Isten Igéjének. A Páli kereszténység követői teljesen félreértelmezik-, és így helytelenül is képviselik Jézus tanításait. Önkényesen döntötték el, hogy a szeretetről szóló tanításait elfogadják, míg az ítéltről szóló tanításait (mint pl. a Máté 24.-ben) elvetik. Mivel tagadják Jézus isteni mivoltát, ezért ahhoz is ragaszkodnak, hogy Ő csak egy ember volt. Teszik ezt annak ellenére, hogy Jézus — többek között — a János 10:30 igehelyen világosan kijelentette, hogy egyenlő Istennel. Ők csak egy "szerető" Jézus képét képesek elfogadni, életük Urának és Megváltójának már nem akarják Őt.

Minden egyes alkalommal, mikor egy szkeptikus olyan bibliai tanítással találkozik, ami nem egyezik személyes nézeteivel, valószínűleg azt mondja majd, hogy "ez az igerész meg lett hamisítva" vagy egyszerűen arra hivatkozik, hogy "ezt Pál írta, róla meg tudjuk, hogy csak egy csaló volt". Olyan esetekben, mikor az evangéliumban a Páli evangélium elemeivel találkoznak, akkor azokat egyszerűen figyelmen kívül hagyják, hiszen "ezeket a részeket nyilván csak Pál valamelyik elszánt követője toldhatta be utólag". Pontosan így járnak el a János 1:29 ige tekintetében is, mely Jézus bűnökért tett engesztelő áldozatáról szól. Valójában azonban Isten Igéjének effajta szelektív megközelítése csak arra vezethető vissza, hogy a szkeptikus élből előítélettel áll Jézus Krisztus engesztelő áldozatának puszta gondolatához is.

Érdekes, hogy Pál apostol isteni felhatalmazását már élete idején is megkérdőjelezték és támadták azok, akik az egyházat törvényeskedő szemléletre-, és más hibás ideológiák tévútjára akarták terelni. Pál apostol az 1.Korinthusbeliekhez 9. fejezetében-, a 2.Korinthusbeliekhez 12. fejezetében-, és a Galátziabeliekhez írt levél első fejezetében veszi fel a kesztyűt ezekkel az álságos támadásokkal szemben.

Pál apostoli mivoltáról az általa elvégzett csodák- (Rómabeliekhez 15:19), az Istentől való kiképzés- (Galátziabeliekhez 1:15-20), és más apostolok bizonyságai is tanúskodnak. Péter apostol, aki távolról sem volt Pál ellensége, így írt róla: "És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint. Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére" (2.Péter 3: 15-16).

English



Vissza a magyar oldalra

Mit értünk Páli kereszténység alatt?
Oszd meg ezt az oldalt: Facebook icon Twitter icon Pinterest icon Email icon
© Copyright Got Questions Ministries