Kérdés
Miért bocsátja ki Isten a tévelygés erejét az utolsó időkben?
Válasz
A Biblia világosan közli velünk, hogy Isten miért bocsátja ki a tévelygés erejét az utolsó időkben: “... elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2.Thesszalonikabeliekhez 2:10-12). Más szavakkal Isten tehát azokra engedi a tévelygés szellemét kiáramlani, akik előzetesen már úgy döntöttek, hogy nem hisznek Jézus Krisztusnak, és az Őbenne kinyilatkoztatott abszolút és vegytiszta igazságnak. Akik örömüket lelik Isten csúfolásában és megvetik szent személyét, azok nem látnak életet, vagyis elkárhoznak. [Figyeljük meg, hogy Isten nem egy hazugságnak enged teret, hanem a hazugságnak. Ez tökéletes párhuzamban áll annak tényével, hogy aki elutasította az Igazságot (lásd János 14:6), az a hazugságot kívánja és kapja (lásd János 8:44) – a fordító megjegyzése].
Minden ember szabad akaratából kell eldöntse, hogy elfogadja-e Jézus Krisztus igazságát, amint azt a Szentírás kinyilatkoztatta, és hogy hisz-e abban. Az Isten által felkínált igazság és szeretet elfogadása (azaz Isten viszontszeretése) egyet jelent az Ő tanításának követésével: “Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait...” (1.János 5:3 vö. János 13:34). Ennek megfelelően az Isten igazságának való ellenszegülés (mint tudatos cselekedet) pedig Isten ítéletét vonja maga után: “Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják” (Rómabeliekhez 1:18). Kendőzetlenül ki kell mondjuk, hogy nincs annál veszélyesebb az emberre nézve, mint az igazság tudatos elutasítása (annak megismerése után), vagyis az annak való ellenszegülés. Ez ugyanis szíve megkeményítésével jelent egyet. Ekkor mintegy maga pecsételi be saját sorsát, és számára nem marad más, mint az ítélet “rettenetes várása” (lásd Zsidókhoz 10:26-27).
Mikor valaki már eljutott az igazság ismeretére (vagyis felismerte, hogy Jézus Krisztus maga Isten, Aki eljött és meghalt a bűneinkért, de harmadnapra feltámadt – a fordító megjegyzése), de azt mégsem fogadja be szívébe, akkor hajlamos lesz minden olyan hazugság, ámítás és igaztalanság áldozatává válni, amit teremtett lény csak kiötölhet. “Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek” (Rómabeliekhez 12:1-2). A Rómabeliekhez írt levél emberi írója, Pál apostol, azzal folytatja, hogy lényeglát(tat)ó jellemzést ad mindazok gondolatvilágáról és viselkedéséről, akik tudatosan döntenek Isten ellen (lásd Rómabeliekhez 1:29-31). Emberi ostobaságuk és Isten dolgainak gőgös megvetése miatt: “...Isten méltatlan gondolkozásra adta őket, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek” (Rómabeliekhez 1:28 – Károli 2011). Ennek megfelelően pedig beteljesült rajtuk ez az ige is: “Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvőkkel egyet is értenek” (Rómabeliekhez 1:32).
Isten Szent Lelke Ézsaiás prófétán keresztül is szabatosan szól e témában is: “...Miként ők így választák útaikat, és lelkök útálatosságaikban gyönyörködött: Akképen választom én [Isten] is az ő megcsúfolásukat, és rájok hozom, a mitől félnek; mivel hívtam és senki nem felelt, szóltam és nem hallották, és a gonoszt cselekedték szemeim előtt, s a mit nem szerettem, azt választák” (Ézsaiás 66:3-4). (Az eredeti szövegben szereplő igék olyan igeidőben vannak, melyek folyamatos, folytatólagos cselekvést fejeznek ki. Isten tehát nem egyszer hívta őket, és nem egyszer szólt nekik, ők pedig nem egyszer maradtak tudatosan süketek, és nem egyszer cselekedték a gonoszt – a fordító megjegyzése).
Mikor az emberek már eljutottak az igazság ismeretére, de mégis elutasítják azt, mikor vonakodnak annak engedelmeskedni, és a jót gonosznak mondják, akkor azért kárhoztatnak, mert “...nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2.Thesszalonikabeliekhez 2:12).
“Az Isten szeretet” (1.János 4:16), nem valami szívtelen szörny, ami örömét leli abban, hogy teremtményei örök kárhozatra jutnak. Sokkal inkább olyasvalaki Ő, Aki teljes komolysággal, de mégis hívogató szívélyességgel hirdeti Jézus Krisztus megmentő evangéliumát, “...nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (2.Péter 3:9).
Isten a teljes Igéjén keresztül minduntalan és szakadatlanul arra kéri, figyelmezteti és kérleli az embereket, hogy fogadják be szívükbe az igazságot. Mikor azonban az emberek semmibe veszik az Ő üzenetét, és ezzel egyben személyét is elutasítják, akkor – és egy pillanattal sem hamarabb – átadja őket szívük keménységének (melynek kialakulását eddig éppen Ő gátolta – a fordító megjegyzése). Ennek egyenes következménye, hogy keménynyakú embertársaink sűrű tévelygéseik és elferdült gondolkodásuk által immár lelkiismeret-furdalás nélkül kezdenek élvezetet meríteni minden gonoszságukból, és ezzel meg is váltják az örök kárhozatra szóló egyirányú jegyüket. Isten ekképp is szól azokról, akik az Ő noszogatása ellenére is tudatosan visszautasítják az Igazságot: “...Úgy szerettek ide-oda futkározni, lábaikat meg nem tartóztatták! Azért az Úr nem kedvelte őket. Most megemlékezik az ő bűnökről, és vétkeikért megfenyíti őket” (Jeremiás 14:10).
English
Miért bocsátja ki Isten a tévelygés erejét az utolsó időkben?
