Kérdés
Biblikus-e a lélek megsemmisülésének tana?
Válasz
A lélek megsemmisülésének tana az a hit, amely szerint a nem hívők nem fognak örökkön-örökké szenvedni a pokolban, hanem haláluk után inkább „eltöröltetnek”. Sokak számára szimpatikus ez a tan az örökkévalóságot pokolban töltő emberek gondolatának szörnyűsége miatt. Noha néhány bibliai szakasz a lélek megsemmisülésének tanát látszik alátámasztani, a bűnösök sorsáról végzett átfogó tanulmányozás rávilágít, hogy a pokolbeli büntetés örök. A lélek megsemmisülésének hiedelme a következő doktrínák félreértéséből fakad: 1) a bűn következménye, 2) Isten igazságszolgáltatása, 3) a pokol természete.
A pokol természetével kapcsolatban a lélek megsemmisülését vallók félreértik a kénköves tó jelentését. Természetesen, ha valakit tüzes magmafolyamba dobnának, akkor azonnal megégne. Ugyanakkor a kénköves tó testi és szellemi értelemben is létezik. Nem csupán az emberi test kerül ide, hanem az emberi test, a lélek és a szellem. A testi tűz nem emésztheti meg a szellemit. Úgy tűnik, hogy az üdvösséggel nem rendelkezők ugyanúgy feltámadnak az örökkévalóságra felkészített testben, mint az üdvözülők (Jelenések 20:13; Cselekedetek 24:15). Az ilyen testet az örökkévaló sorsra készítették elő.
A lélek megsemmisülését vallók az örökkévalóság fogalmát sem értik teljesen. Igazuk van abban, hogy a görög ’aiónion’ szó, amelyet általában ’örökkévaló’ jelentéssel fordítanak, alapvetően nem örökkévalót jelent. Egy korszakra, egy eónra, egy adott időintervallumra utal. Ugyanakkor az is egyértelmű az Újszövetségben, hogy az ’aiónion’ szó néha örökké tartó periódust jelöl. A Jelenések 20:10-ban a Sátánról, a fenevadról és a hamis prófétáról azt olvassuk, hogy a tüzes tóba vettetnek, és „gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké”. Egyértelmű, hogy ez a három lény nem semmisül meg a tóba vettetéskor. Vajon miért különbözne ettől a nem üdvözülők sorsa (Jelenések 20:14–15)? Az örökkévaló pokol valóságának legmeggyőzőbb bizonyítékát a Máté 25:46-ban találjuk: „És ezek [a nem üdvözülők] elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre.” Ebben az igeversben ugyanaz a görög szó utal a gonoszok sorsára, mint a megigazultakéra. Ha a gonoszok csak „egy korszakig” gyötrődnek, akkor a megigazultak is csak „egy korszakig” élnek a mennyben. Ha a hívők örökkön-örökké lesznek a mennyben, akkor a nem hívők is örökkön-örökké lesznek a pokolban.
A lélek megsemmisülését vallók részéről a pokol örökkévalóságával kapcsolatban az a másik gyakori ellenvetés, hogy igazságtalan lenne az igaz Isten részéről, ha véges mennyiségű bűnért végtelen ideig büntetné a nem hívőket. Miért lenne az fair Isten részéről, ha az egész örökkévalóságban büntetne olyan valakit, aki csak például hetven évet élt bűneiben? Erre az a válasz, hogy a bűneinknek azért vannak örök következményei, mert az örök Isten ellen lettek elkövetve. Amikor Dávid király a házasságtörés és gyilkosság bűnét elkövette, ezt mondta: „egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz…” (Zsoltárok 51:6). Dávid Betsabé és Úriás ellen vétkezett; hogyan mondhatja mégis, hogy egyedül Isten ellen vétkezett? Dávid tudta, hogy végső soron minden bűn Isten ellen irányul. Isten örök, végtelen Lény. Ennek eredménye az, hogy minden ellene elkövetett bűn örök büntetést érdemel. Nem a bűn elkövetésének időtartama számít, hanem Isten lénye, aki ellen vétkezünk.
A lélek megsemmisülésének tana egy személyesebb aspektust is hordoz magában, mégpedig azt a gondolatot, hogy semmiképpen sem lehetnénk boldogok a mennyben, ha tudnánk, hogy szeretteink közül vannak olyanok, akik örökkön-örökké a pokolban szenvednek. Ugyanakkor a mennyben nem lesz semmi olyan, ami miatt majd panaszkodhatnánk vagy szomorkodhatnánk. A Jelenések 21:4 így szól: „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Ha szeretteink közül valaki nem lesz a mennyben, akkor mi teljes egyetértésben leszünk afelől, hogy nem is lehetne ott, mert saját maga utasította el Jézus Krisztust, mint személyes megváltóját (János 3:16; 14:6). Nehezen fogható ez fel, de hiányuk nem fog szomorúságot okozni. Nem azon kellene gondolkodnunk, hogy vajon majd hogyan élvezhetjük a mennyet szeretteink nélkül, hanem hogyan vezethetjük el őket arra, hogy Jézus Krisztusba vessék hitüket, és így majd ott lehessenek a mennyben.
Talán a pokol az egyik fő oka, amiért Isten elküldte Jézus Krisztust, hogy megfizesse a bűneinkért járó büntetést. Nem kell attól félnünk, hogy halálunkkor megsemmisülünk, de attól igen, hogy az örökkévalóságot a pokolban töltsük. Jézus halála végtelen halál volt, ami megfizette a végtelen bűn-tartozásunkat, hogy nekünk már ne kelljen érte a pokolban örökre bűnhődnünk (2 Korinthus 5:21). Amikor Jézusba vetjük a hitünket, akkor megmenekültünk, tiszták lettünk, és örök otthon vár ránk a mennyben. Ellenben, ha visszautasítjuk Isten örök életre szóló ajándékát, akkor ennek a döntésnek fogjuk viselni az örök következményeit.
English
Biblikus-e a lélek megsemmisülésének tana?
