Kérdés
Pontosan mire gondolt Jézus, mikor azt mondta, "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek" (Jelenések 3:20)?
Válasz
A Jelenések könyvének 2. és 3. fejezetében annak lehetünk tanúi, amint Jézus Krisztus, János apostolon keresztül, hét levélben, hét különböző Kis-Ázsiai gyülekezetet szólít meg. Ezek mind olyan személyes hangvételű levelek voltak, melyek útmutatást, feddést, és bátorítást is tartalmaztak a helyben élő híveknek. A felsorolásban legutolsó, "lágymeleg" gyülekezethez Jézus ezeket a sürgető szavakat intézi: "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem" (Jelenések 3:20).
Az ajtón kopogtató Jézus Krisztus képét sűrűn használják annak az illusztrálására, amint Jézus a megváltásunkat kínálja fel nekünk. Ha tehát csak felnyitnánk "szívünk ajtaját", és beengednénk Őt az életünkbe, akkor minden rendben volna - sugallják egyesek. A Jelenések könyvének 3:20 igerésze viszont cseppet sem arról szól, hogy Jézus megváltásunkért kopogtat nálunk. Nem, Ő ebben az esetben csupán bebocsátást szeretne kapni a gyülekezetbe. Az ember felkapja a fejét, ha csak belegondol, hogy az Úr Jézus nem a gyülekezet közepén áll, hanem az ajtón kívülre szorult. Azonban (szellemi értelemben) Ő pontosan ebben a helyzetben volt. A laodíczeai hívek gyakorlatilag kizárták gyülekezetük fejét soraikból. A jólétben ugyanis annyira felfuvalkodtak, hogy vallásos vakságukban Jézust a küszöbre száműzték. Nem csak a gyülekezetből zárták azonban ki, hanem saját szívükből is.
A hét levél legtöbbje tartalmaz egy tetszésnyilvánítást, egy panaszt, vagy kisebb kritikát, egy parancsot, valamint egy - a parancs követése során kilátásba helyezett - ígéretet. A sárdisbeli testvér-gyülekezetéhez hasonlóan azonban a laodíczeai gyülekezet sem kapott semmiféle dicséretet az Úrtól. A laodíczeai gyülekezet tagjai csak tovább halmozták bűneiket azzal, hogy önmagukban-, és nem Istenben bíztak, hogy magabírók lévén önigazultságba süllyedtek, és hogy szellemileg teljesen közömbössé váltak. Mindezt tetézve, fogalmuk sem volt siralmas szellemi állapotukról.
Jézus a laodíczeai gyülekezethez intézte kijózanító kritikáját, mikor ekképpen szólt annak tagjaihoz: "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen" (Jelenések 3:15-17).
Büszke és önelégült szellemi vakságában a laodíczeai gyülekezet nem éppen bizonyult jó eszköznek Isten kezében, mennyei királyságának építésére nem lehetett őket mozgósítani. Képes nyelvet használva, Jézus parancsával arra indította a gyülekezet tagjait, hogy vélt emberi igazságukat levetve inkább arra törekedjenek, hogy Isten szemében váljanak igazzá (Jelenések 3:18). Arra szólította fel a gyülekezetet, hogy térjenek meg és törekedjenek a jóra (19. igevers).
Krisztus Urunk szózata húsba vágó és sürgető volt: "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem" (Jelenések 3:20). Az Úr tehát személyes hangon hívogatta őket jelenlétébe. A megszólítás személyes jellegéről a "vele" és "velem" névmások is tanúskodnak. A gyülekezet minden tagját (lásd a valaki szó használata, ami mai nyelvezetünkben a bárki/mindenki szavaknak feleltethető meg) a Vele való személyes kapcsolatra hívta, hívogatta. És bár azt kívánta a legjobban, hogy az egész gyülekezet egy emberként nyissa meg előtte az ajtót, ez végső soron minden egyes tag személyes döntésén múlott.
Jézus pontosan tudatában van annak, hogy nem mindenki fogadja az Ő meghívását, és nem mindenki fogja kinyitni szíve ajtaját a Vele való élő kapcsolatra. Lesznek, akik a laodíczeaiakhoz hasonlóan úgy fognak dönteni, hogy figyelmen kívül hagyják Isten hívását. Megkeményedett szívük sem hideg-, sem pedig igazán forró nem lesz, és mindvégig vakok maradnak annak tényére, hogy csak önmaguknak (és embertársaiknak) tetszelegnek, mikor azt hiszik, hogy ők bizony már “jól” megigazultak (Zsidókhoz 3:7-8). Ezen szellemi állapotukban megmaradva, Jézus Krisztustól egy napon sajnos csak a következőket fogják hallani: "...Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők" (Máté 7:21-23). Szomorú, de ők nem kapnak bebocsátást a mennyek országába.
Földi szolgálata idején Jézus számos példán keresztül szemléltette, hogy csak akkor lehetünk valójában igazak, ha hit által, ajándékként fogadjuk mindazt az igazságosságot, amit Isten az Ő személyében tulajdonít nekünk. Kizárólag Jézus Krisztus igazságossága által léphetünk be a mennybe, más út nem létezik. Az üdvösség ezen útján pedig kizárólag kegyelem által vethetjük meg lábunkat, ha hittel ragadjuk meg Isten felénk nyújtott megváltó jobbját (Rómabeliekhez 3:24-25; 2.Korinthusbeliekhez 5:21; Efézusbeliekhez 2:4-8).
Mikor Jézus azt mondta, hogy ”Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek", akkor azt ajánlotta fel a laodíczeai gyülekezet tagjainak, hogy (f)elismervén siralmas szellemi állapotukat fogadják el Tőle az egy igaz megváltás ajándékát. Pál apostolhoz hasonlóan a laodíczeai gyülekezet tagjainak is be kellett látniuk, hogy teljesen rá vannak utalva Krisztusra, hogy nélküle semmit sem tehetnek: "Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, és találtassam Ő benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján" (Filippibeliekhez 3:8-9).
Mindazoknak, akik megnyitják az ajtót, Jézus ma is közeli és belsőséges kapcsolatot ígér, amit egy közösen elköltött vacsora metaforájával illusztrál. Az elkövetkező világ bőséges jutalmát pedig e szavakkal helyezi kilátásba: "A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében". Az Úr Jézus ezt az ígéretet tette a laodíczeai gyülekezetnek, mint ahogyan a látásra és hallásra restté vált minden valaha élt (és születendő) hívőnek.
Jézus Krisztus napjainkig sem szűnik meg mindannyiunknak ezt üzenni: "az ajtóban állok és kopogtatok". Minden gyülekezetnek, melynek soraiban olyan embertársaink (is) ülnek, akik csak nevükben keresztények, az Úr szívélyes meghívását küldi arra, hogy valós tanítványi kapcsolatra lépjenek Vele. A mennyország kulcsait kezében tartó Istenünk (Máté 16:19; Jelenések 1:18; 3:7) azt kéri tőlünk, hogy halljuk meg az Ő hangját, és nyissuk meg neki az ajtót, hogy Ő bejöhessen szívünk belső szobájába, és igaz barátként támogathasson minket. Mindazoknak, akik válaszolnak Jézus Krisztus hívására, a szavát adja, hogy megnyitja előttük az örök életre vezető ajtót, és hogy jutalomként együtt uralkodhatnak Vele a mennyben.
English
Pontosan mire gondolt Jézus, mikor azt mondta, "Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek" (Jelenések 3:20)?
