Kérdés
Hogyan tudjuk legjobban legyőzni a bátortalanságot?
Válasz
Mikor elbátortalanodunk és kedvünk tovaszáll, akkor gyakorlatilag elveszítjük minden motivációnkat, és egyszerűen nem tudunk már továbbmenni utunkon. Van olyan mikor a hegy túl magasnak-, a völgy túl sötétnek-, a csata pedig túl hevesnek tűnik, így inunkba száll a bátorság, és egy helyben vesztegelünk.
A Szentírás számos passzusában Isten arra inti embereit, hogy legyenek bátrak, sőt igen bátrak (Zsoltárok 27:14; 31:24; 2.Krónikák 32:7; 5.Mózes 31:6). Mikor Isten arra hívta el Józsuét, a Nún fiát, hogy az immáron megüdvözült Mózes helyére állva bevezesse Izráel népét az Ígéret földjére, a legelsők egyikeként ezt a parancsot intézte hozzá: „Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz" (Józsué 1:9). Az Úr itt egy röviddel azelőtt elhangzott szózatára utal, melynek ígéreteit az 5. igevers örökíti meg: „Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; a miképen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled". Az Úr pontosan tudta előre, hogy Józsué (eretiben Jehosua, vagy Jeshua mely egyben Jézus neve is – a fordító megjegyzése) a sötétség számos hatalmasságával megütközik majd, így arra bíztatta szolgáját, hogy el ne bátortalanodjon.
A bátortalanság legyőzésének leghatékonyabb fegyvere maga Isten élő és ható Igéje. Idézzük tehát mindig emlékeinkbe Isten szilárd és változhatatlan ígéreteit, és beléjük erősen kapaszkodva alkalmazzuk őket mindennapjainkban is. Amint az Ige hallásából minél jobban megismerjük az Urat, annál jobban fogunk bízni mindazon ígéreteibe is, melyet a saját vérén megváltott seregének adott. Ha azonban ezen ígéretek teljesülését földi életünk véges napjaiban még nem is látnánk meg, az Ő Igéje a bennefoglalt minden ígérettel együtt változatlanul megáll (Zsidókhoz 11:13-16). Isten Szavának beható ismerete, és Szent Lélek ellenállhatatlan ereje szorongatta Pál apostolt, hogy kezét az eke szarvára vetve, tekintetét kizárólag előre szegezve, megállíthatatlanul törjön előre, és hirdesse az evangélium örömhírét minden embernek a nap alatt. Az apostol, aki teljes örömnek vette azt, ha Jézus Krisztus nevéért szenvedhetett, végül egy római börtönben hajtotta le fejét örök nyugalomra. Pál apostol tántoríthatatlanságát mi sem példázza jobban, mint a börtön falai között teljes szabadságban írt sorai: „...egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára" (Filippibeliekhez 3:14). Gyakori üldöztetések, veszedelmek, verések, megkövezések és minden eltérítés ellenére, szemeit csak az odafelvalókra függesztette, hogy egy dicső napon ezt a mondatot hallhassa Megváltó Istene, az Úr Jézus Krisztus, szájából: „Jól vagyon jó és hű szolgám" (lásd Máté 25:23; Jelenések 22:12).
Emberként sajnos könnyen eltántorodunk kiváltképp, ha Isten szolgálatával szemben emberek tetszését keressük. Ha az Istennek való engedelmességünk és szolgálatunk azonnali megjutalmazását várjuk, akkor jó eséllyel már szépen meg is ágyaztunk annak, hogy hamar saját kedvünket szegjük. Jézus Urunk követése sokszor a rögösebbik út, viszont a jó pásztorunk végül mindig dús legelőre és élő vizek forrására vezet minket. Jézus soha sem sugallta azt, hogy ez az út könnyű, sőt még fel is hívta követőit arra, hogy fontolják meg jól, mielőtt az Ő lábnyomát kezdik követni (Lukács 14:25-33). Csata előtt mindkét oldalon fel szokták mérni, hogy milyen esélyekkel indulnak, ha azonban már felismertük, hogy velünk messze többen vannak, mint ellenünk, és felértük, hogy „legrosszabb esetben" is csak önös lényünket veszíthetjük el, akkor több erőnk lesz az előttünk lévő ütközetekre is. Akkor sincs vége a világnak, ha egy-egy csatában alulmaradunk, hiszen tudjuk, hogy „az Úré a had" és hadakozás, és hogy Ő már régen megnyerte a teljes háborút (1.Sámuel 17:47).
Az elbátortalanodás hasznos jelzőlámpaként is működik, mely megbízhatóan szignalizálja, ha szem elől tévesztettük elsődleges célunkat. A legjobb, amit ilyen esetekben tehetünk az, hogy a belső kamránk csendességében újra felkeressük az Urat, és megkérjük, hogy szívünkbe újra belépvén át- és átjárja teljes valónkat, és megvizsgálja minden gondolatunkat (Zsoltárok 139:23). Ő hamarosan rá fog mutatni, hogy sokszor önnön büszkeségünk, irigységünk, és vágyaink mohósága bújt be a bátortalanság sötét leple alá. Elbátortalanodásunk sokszor abból a csalfa érzésből táplálkozik, ami arra a különbségre próbálja terelni figyelmünket, ami aközött van, ami valóban miénk, és aközött, ami ugye „jogosan járna" nekünk. Mikor a Szent Lélek rávezet arra, hogy az effajta hozzáállás bűn, akkor Isten hatalmas keze alatt megalázva magunkat megbánhatjuk azt, és kérhetjük az Urat, hogy a saját magunkkal szembeni elvárásainkat is megfelelő mederbe terelje. Ha a bátorságvesztésünket tudatosan eszközként kezdjük használni, akkor az egyre inkább olyan finom csiszolópapírrá válik az Úr Jézus mesteremberi kezében, mely közvetetten is segít nekünk az Ő képére elváltozni (lásd Rómabeliekhez 8:29).
A zsoltáros előtt sem volt ismeretlen a bátortalanság érzése. Azonban ő is azzal reagál rá, hogy Isten ígéreteit még mélyebbre plántálja szíve talajába: „Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az ő orczájának szabadításáért. Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád... (Zsoltárok 42:6-7).
English
Hogyan tudjuk legjobban legyőzni a bátortalanságot?
