Kérdés
Az élet végére vonatkozó döntések tekintetében mikor kell az életminőséget is a mérlegelendő szempontok közé felvenni?
Válasz
Az egészségügyi technológia fejlődése sokak életét mentette meg, és sokak életminőségét emelte, ezzel egyben azonban olyan új kérdéseket is felvetett, melyekre korábbi generációknak még nem kellett felelniük. Egy évszázaddal ezelőtt még kevés lehetőségünk volt arra, hogy meghatározzuk, mi történik velünk életünk végén, hiszen a halál gyorsabban bekövetkezett, ugyanis akkoriban még nem voltak gépek, amelyek a szervek funkcióit akkor is képesek fenntartani, amikor az agy már nem működik. Mára azonban, mikor az orvostudomány képes meghosszabbítani ezeket az életfunkciókat, már nem az élet további fennállása/megszűnése az egyetlen szempont az élet végére vonatkozó döntések meghozatalánál. Mikor annak leszünk tanúi, hogy az élet mesterséges meghosszabbítása miatt egy szerettünk szenvedése csak tovább tart, akkor már az életminőség szempontja kerül előtérbe. Felmerül tehát az az etikai kérdés is, hogy bibliai szempontból is figyelembe kell-e vegyük az életminőséget az életünk végére vonatkozó döntéseinknél?
Hogy ki mit ért életminőség alatt, azt mindenki saját magának, személyesen dönti el. Minden személynek joga van ahhoz, hogy ő döntse el, mit tart “minőségnek”. Vannak olyanok, akik minden lélegzetvételnyi életbe kapaszkodnak, és minden lehetséges orvosi beavatkozást elvégeztetnek, csak hogy a földi létük a lehető legtovább meghosszabbíthassák. Mások, különösen a keresztények, nyugodtabban fogadják a közelgő halálukat, sőt, még akár az annak való örömüknek is hangot adhatnak, hogy amint Isten hazahívja őket, végre beléphetnek az örökkévalóságba. Az (életmentő/életfenntartó) orvosi beavatkozás visszautasításának jogát minden mentálisan stabil felnőtt számára biztosítani kell, és azt végrendelet vagy más írásos jogi akaratnyilvánítás által kell dokumentálni. Ha ebben a dokumentumban viszont a halál siettetése vagy az asszisztált öngyilkosság is szerepel az élet végére vonatkozó döntések között, akkor kijelenthető, hogy már átlép egy bizonyos etikai határt. Hasonlóan, mint, ahogy az öngyilkosságot sem tekintik emberi jognak, úgy az öngyilkossághoz való aktív orvosi segítségnyújtást sem – történjék az bármilyen prognózis alapján is.
Bár ha tehát minden egyes embernek joga is van ahhoz, hogy szabadon eldönthesse, számára mit jelent az életminőség, ebben a kérdésben sem az emberé az utolsó szó. Az élet jó és rossz tapasztalatok kevercse, így mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor az életminőség nem éri el az áhított szintet. A depresszió, a szorongás, a szívfájdalom, vagy a pénzügyi nehézségek látszólag egész időszakokra bekorlátozhatják az életminőségünket. Egy sérülés, hosszan tartó betegség, vagy rokkantság nagy mértékben ronthat az ember életminőségén, ez azonban még nem jelenti azt, hogy az embernek ezáltal joga volna véget vetni az életének. Mind az életet, mind pedig a halált Isten-, nem pedig az életminőségéről alkotott emberi véleményünk határozza meg (5.Mózes 32:9; Zsoltárok 139:16).
A végrendelet előztes kitöltése, vagy egy megbízható családtag tartós meghatalmazása hathatós alternatívája annak, hogy a családtagok az utolsó pillanatban találgassák a beteg akaratának megfelelő lépéseket. Lehet, hogy a betegnek személyesen épp az az érdeke, hogy bizonyos gyógyszereket, kezeléseket ne kapjon meg, vagy hogy bizonyos életmentő intézkedéseket ne végezzenek el rajta, és ha ezt már korábban pontról-pontra átbeszélték, akkor a család minden erkölcsi felelősségtől mentesül. A haldokló beteget kezelő orvossal való bizalmi kapcsolat kialakítása szintén kiküszöbölheti a félreértéseket, valamint hogy később lelkiismeret-furdalásunk legyen (mert mondjuk nekünk kellett meghozni egy olyan döntést, amit senki sem akart). Szerencsére a legtöbb országban még mindig illegális, hogy az orvosok olyan gyógyszereket írjanak fel, amelyek aktívan véget vetnek az életnek. Mivel az ezekkel való visszaélés lehetősége sajnos fennáll, így veszélyes volna azt emberi belátásra bízni. A palliatív ellátás azonban egészen addig fejleszthető, hogy anélkül tegye lehetővé a testi halált, hogy a betegnek indokolatlanul fájdalmat okozna. Amikor a gyógyulás minden lehetősége tovaszáll, a palliatív gyógyszerek bevitelének növelése lehetővé teszi a szervezet természetes leállását, és a halál anélkül következhet be, hogy a haldoklás folyamatát szükségtelenül meghosszabbítanánk.
Az életminőséget nem lehet külső tényezők mentén meghatározni. Az életminőség mélyen személyes, és gyakran elválaszthatatlan az adott személy Istennel való kapcsolatától. Az egészséges és módos ember életminősége lehet alacsony esetleges érzelmi nyughatatlansága, valamint rossz erkölcsi döntései miatt, míg egy fogyatékkal-, és szegénységben élő ember pedig élhet örömteli életet. A fizikai betegség szintén nem határozza meg egy személy életminőségét, ezért nem áll hatalmunkban nekünk pálcát törni afelett sem. A mi Isten előtti felelősségünk abban áll, hogy a lehető legjobb szeretetteljes gondoskodást nyújtsuk a szenvedőknek, és bízzunk abban, hogy a Teremtőjük helyesen dönti el, hogy mikor érjen véget az életük.
English
Az élet végére vonatkozó döntések tekintetében mikor kell az életminőséget is a mérlegelendő szempontok közé felvenni?
