Kérdés
Miért nem fair az élet?
Válasz
Gyermekként hányunkat intettek arra a majdhogynem magától értetődő igazságra, hogy “az élet nem fair”? Bár ez egy kemény lecke, mégis mindannyiunknak meg kellett tanuljuk, jó esetben még hatéves korunk előtt. Felnőttként szintén mindenhol láthatjuk annak bizonyítékait, hogy az élet nem fair. Salamon király már évezredekkel ezelőtt megállapította, hogy az élet sokszor kicsit sem igazságos: “Azt is megfigyeltem, hogy a nap alatt nem a leggyorsabb futó nyeri a versenyt, nem a legerősebb harcos győz a csatában, nem a bölcsek kapják a magas fizetést, nem az értelmeseknek jut a gazdagság, nem a jó szakembereket emelik magas pozícióba, hanem a dolgok alakulása az idő alkalmasságától és a véletlentől függ” (Prédikátor 9:11 EFO 2012). Nem, “a nap alatt”-i élet nem fair, és ez sokakat arra késztet, hogy feltegyék a kérdést: “Vajon miért nem az?”.
Mielőtt annak kezdenénk az egyes okait sorolni, hogy az élet miért nem fair, célszerű volna meghatározni, hogy mit is jelent az, hogy fair, ugyanis sok minden múlik a fogalom tisztázásán. A fair szó jelentését egyesek ekképp definiálják: “minden tekintetben egyenlő” (bánásmód). Ez a meghatározás azonban igencsak torz képet fest a fairnessről; azt ugyanis, hogy valami “fair”, nem lehet egy lapon említeni az “egyformasággal”, vagy az “egyezőséggel” (vagyis azzal, hogy mindenki egyformán és egyező mértékben ugyanazt kapja – a fordító megjegyzése). Vannak olyan emberek, akiknek göndör hajuk van, ami nyilván nem “fair” azokkal az egyenes hajú embertársaikkal szemben, akik mindennél jobban vágynak arra, hogy göndör hajuk legyen. Vannak olyanok, akik jó fizikumot örököltek az atlétikához, ami nem “fair” azokkal szemben, akiknek gyenge az izomkoordinációjuk, vagy veleszületett szívbetegségük van. Vannak, akik családi vállalkozáson keresztül örököltek pénzt, ami nem “fair” azokkal szemben, akiknek a szülei nem voltak vállalkozók. A valódi kérdés azonban voltaképp ezen esetek egyikében sem a fairness körül forog. Isten, Aki mindenek fölött igazságos, mindenkinek más-más ajándékot ad: “...Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így?” (Rómabeliekhez 9:20). A mi felelősségünk abban áll, hogy helyesen éljünk az Istentől kapott ajándékainkkal: “...elégedjetek meg azzal, a mitek van...” (Zsidókhoz 13:5).
A fairness helyes meghatározása így hangzik: “az elfogultságtól, a tisztességtelenségtől, valamint az igazságtalanságtól való mentesség”. Fairnek lenni annyit tesz, igazságosnak lenni; vagyis “az igazság, a ráció, és az igazságosság vezérlete alatt állni”. Legyenek külső körülményeink bármilyenek is, mindig dönthetünk úgy, hogy embertársainkkal fair módon bánunk, és hogy ezzel egy kicsit igazságosabbá tesszük a környezetünkben élők életét.
Annak, hogy az élet nem fair – vagyis hogy az életet nem az igazság, az értelem és az igazságosság vezérli – az alapvető oka abban keresendő, hogy egy bukott, bűnös világban élünk, amelyet bukott, bűnös emberek népesítenek be. Önzőségüktől, türelmetlenségüktől és kapzsiságuktól hajtva az emberek hajlamosak úgy cselekedni, hogy kizárólag a saját előnyszerzésüket tartsák szem előtt, másokra pedig fittyet hánynak. Ennek pedig az az eredménye, hogy nem bánnak igazságosan embertársaikkal. Jézus így adta vissza egy igazságtalan bíró valós történetét: “...volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült” (Lukács 18:2). Ezen ember ítéletei tehát nem az igazságosságon, vagy embertársai legjobb érdekének szem előtt tartásán alapultak, hanem kizárólag a sajátján. Ez tehát egy rossz bíró volt, Jézus ezért nevezi őt “hamis”-nak (6. igevers). Amikor egyes hatalmi pozíciókba igazságtalan emberek kerülnek, akkor az élet a szélesebb néprétegek számára is igazságtalanná válik.
Isten igazságos, így cselekedetei mindig azzal vannak összhangban, ami a helyes (5.Mózes 32:4; Jelenések 15:3; 16:7). Isten parancsba adta, hogy népe tagjai is igazságosan cselekedjenek, azaz fairül járjanak el (3.Mózes 19:36; 5.Mózes 25:15; Példabeszédek 21:3; Ézsaiás 56:1). Az ember viszont nem mindig engedelmeskedik Isten parancsainak. Isten azonban arra nézve is szabadságot ad, hogy – amennyiben az ember úgy döntene – ne engedelmeskedjen Neki. Azok, akik lázadoznak Isten ellen, nem az igazságot keresik, és nem az igazságosságra törekszenek – ez az egyik oka annak, hogy az élet miért nem fair.
A zsoltáros Aszáf szintén az élet igazságtalan mivoltával foglalkozott, és már-már irigyelni kezdte a büszke és gonosz emberek “jó szerencséjét” (Zsoltárok 73:3). Leírja, hogy úgy tűnik, mintha a gonoszokkal kivételeznének, és ez nem fair:
“Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó. A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak. Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket. A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak. Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással. Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet. . . . Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!” (Zsoltárok 73:4-12).
Amikor Aszáf az igazságosság iránti önnön elkötelezettségén elmélkedett, feltűnt neki, hogy látszólag semmi jutalmat nem kap cserébe, így azon kezdett keseregni, hogy lehet-e valaha is fair az élet:
“Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!. . . . Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben. . . . keseregne szívem, és háborognának veséim” (Zsoltárok 73:13-14; 16, 21).
“Az élet nem fair” - ismerte el Aszáf is, és ennek ténye igencsak elszomorította őt. Hogyan lehetséges az, hogy az áruló, gonosz gazemberek mindenféle anyagi áldásban részesülhetnek, miközben az istenfélők meg csak senyvednek? Jogos kérdés, különösen, ha minden felett Isten uralkodik. Amint aztán bement “...az Isten szent helyébe”, Aszáfnak menten megváltozott a szemlélete (Zsoltárok 73:17). A szuverén Úrra szegezett szemeivel már felül tudott emelkedni múló világunk nézőpontján, és elkezdte az örökkévalóságot látni:
“Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát. Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket. Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől” (Zsoltárok 73:17-19).
Aszáf végül arra a következtetésre jutott, hogy a gonoszok jóléte, legyen az bármennyire is igazságtalan, csak átmeneti, míg a gonoszok ítélete örökkévaló lesz. Másfelől az igazak szenvedése, ami szintén nem fair, csak átmeneti; ugyanakkor az igazak a jutalma örökkévaló lesz (vö. 2.Korinthusbeliekhez 4:17).
Annak vágya, hogy az élet igazságos legyen, önmagában egy jó dolog. Isten fair, és így cseppet sem “személyválogató” (Apostolok Cselekedetei 10:34). Az igazságosság iránti vágyakozásunk tehát voltaképp Isten egyik tulajdonsága iránt való vágyódásunkat rejti magában. Az igazságosság szeretete, valamint annak törekvése, hogy mindenki számára igazságosabb világot teremtsünk, szintén jó: “Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mikeás 6:8). A kiegyensúlyozott életszemlélet azonban szükségessé teszi annak az elismerését is, hogy az élet nem fair, legalábbis ebben a világban nem. A helyes cselekvés melletti szívbéli elköteleződés szintén elengedhetetlen, mint ahogy az Istenbe vetett megingathatatlan bizalom is – hittel hisszük, hogy Ő egy napon mindent jóra fog változtatni (Ézsaiás 40:4).
English
Miért nem fair az élet?
