Kérdés
Az ima tényleg arra készteti Istent, hogy meggondolja magát?
Válasz
Mai kérdésünket úgy a legcélravezetőbb megválaszolni, hogy azt két további kérdésre bontjuk. Ezek a következők: 1) Isten tényleg meggondolja magát az ima hatására? 2) Képes az ima bármit is megváltoztatni? Az első kérdésre az a válasz, hogy nem, Isten nem gondolja meg magát. A másodikra pedig azt felelhetjük, hogy igen, az ima nagyon is képes dolgokat megváltoztatni. Hogyan lehetséges tehát az, hogy az ima anélkül képes megváltoztatni az adott körülményeket, hogy Isten meggondolná magát?
Kezdjük először is itt: az, hogy Isten meggondolja magát, voltaképp azt jelentené, hogy valamilyen értelemben javítania kellene önmagán. Más szóval, ha Isten meggondolhatná magát, az egyben azt is jelentené, hogy az előbbi gondolkodás- vagy eljárásmódja valamilyen formában hiányos, elégtelen, vagy hibás volt – mivel azonban mi imában fordultunk hozzá, ezért Ő belátta ezt, és a helyzetünkhöz jobban hozzáigazította a már korrigált tervét. Mi, emberek, akkor szoktuk meggondolni magunk, amikor egy jobb gondolati sémával, vagy egy adott dolog elvégzésének hatékonyabb módjával találkozunk. Vagyis eddig az A verzió szerint gondolkodtunk és jártunk el, most viszont, mikor a B verziót is megismertük, beláttuk, hogy az jobb, így tehát meggondoltuk magunk. Mivel azonban Isten mindentudó, Aki maga a kezdet és a vég (Jelenések 22:13; Efézusbeliekhez 1:4), ezért lehetetlen, hogy akármelyik tervét “kijavítsa”. Az Ige kimondja, hogy Isten minden terve tökéletes (2.Sámuel 22:31), az Úr továbbá azt is világosan tudtunkra adta, hogy minden, amit Ő eltervezett, meg is fog állni (Ézsaiás 46:9-11).
Mi van azonban az olyan igerészekkel, mint a 2.Mózes 32:14, amelyek látszólag azt sejtetik, hogy Isten “megbánta” egy-egy tettét? Az itt szereplő héber nacham szó, amit többször is a “megbánni” vagy a “magát meggondolni” kifejezésekkel adnak vissza a fordítások, a következő két jelentést is hordozhatja:“szomorkodni”, “vigasztalódni”. Ezt a szót az 1.Mózes 6:6 igerész hozza először összefüggésbe Istennel: “Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.” Ebből az tűnik ki, mintha Isten meggondolta volna magát azt illetően, hogy valóban helyes volt-e embert teremteni. Mivel azonban tudjuk, hogy Isten minden útja tökéletes, ezért indokolt egy alternatív értelmezés után néznünk. Mikor tehát az itt szereplő “megbánni” szó eredetijének másodlagos jelentését illesztjük a képbe, akkor gyorsan felsejlik előttünk, hogy ez az ige valójában azt fejezi ki, hogy Isten – látva az ember minden gonosz elferdülését – felettébb megszomorodott, különösen hogy Ő már akkor is tudta, hogy helyreállításunkért milyen árat kell majd fizetnie.
A Jónás próféta könyvének 3:10 igerészében egy eltérő példát is találunk a héber nacham szó használatára: “És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyről mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.” Más szóval, Isten vigaszra lelt abban, hogy nem kellett elpusztítania a niniveieket, ahogyan azt kilátásába helyezte. Nem gondolta meg magát; Ő már előre tudta, hogy meg fognak térni. Isten cselekedetei mindig nagyobb, átfogó tervének részét képezik, amely már azelőtt kész volt, mielőtt megteremtette volna a világot. A Jeremiás 18:8-as igeverse segítségünkre van abban, hogy jobban megérthessük ezt a koncepciót: “De megtér az a nép az ő gonoszságából, a mely ellen szólottam: én is megbánom a gonoszt, a melyet rajta véghezvinni gondoltam.” Isten nem gondolja meg magát, hanem vigaszra lel abban, hogy az ember bűnbánata megfékezi azon következmény beálltát, amit igazságosságában Ő jogosan határozott meg.
Ha azonban az ima nem képes arra késztetni Istent, hogy meggondolja magát akkor ugyan miért imádkozunk? Vajon az ima tényleg képes megváltoztatni a körülményeinket? Igen, valóban ez a helyzet. Isten gyönyörködik abban, hogy hitből jövő imáinkra adott válaszul változtatja meg a körülményeinket. Jézus arra utasított minket, hogy “mindig imádkozni kell, és meg nem restülni” (Lukács 18:1). János első levelének 5:14-15 igerésze pedig arra emlékeztet minket, hogy amikor Isten akarata szerint imádkozunk, akkor Ő meghallgat minket és választ is ad. A kulcsmondat nem más, mint “az ő akarata szerint”. Az Ő akaratának pedig az Ő tökéletes időzítése is részét képezi.
Akár a következőképp is gondolhatunk erre: egy apa azt tervezi, hogy értékes örökséget ad lányának, amikor az betölti 16. életévét. Tudja, hogy a lány addigra elég érett lesz ahhoz, hogy képes legyen felelősen bánni a rábízott értékkel. Ugyanakkor azt is eltervezi, hogy mindaddig vár az ajándék átadásával, míg a lány nem kéri azt tőle, mert szeretné, ha valóban értékelné. 11 éves korában a lány azonban elkezd könyörögni. Minduntalan kérleli apját, alkudozik vele, és egyre dühösebb lesz, amikor még a 12., 13., és 14. születésnapján sem mondhatja magáénak az örökséget. Majd mikor kicsit érettebbé válik, felhagy apja állandó nyaggatásával. Mire 16 éves lesz, már nagyobb komolysággal közelít apjához, képes kifejteni neki, hogy mért van szüksége az örökségre, és egyben az abba vetett bizalmának is hangot ad, hogy apja gondoskodni fog ezen igényéről. Nem is telik bele sok idő, míg az apa nagy örömmel végleg át is adja neki jussát. Ezek szerint meggondolta volna magát? Szó sincs róla, hiszen mindig úgy tervezte, hogy lányára bízza azt. Szükség volt arra, hogy a lány elkérje tőle? Igen, (előzetes) döntésének ez is részét képezte.
Ehhez hasonlóan mennyei Atyánk is arra hív fel minket, hogy mindent, amire csak szükségünk van, Tőle kérjük el. Ha az, amit tőle kérünk, az Ő tervében is szerepel, örömmel meg fogja adni nekünk. Azt is tudja, hogy nem mindig fogjuk érteni, hogy az Ő időzítése miért olyan amilyen, mégis elvárja tőlünk, hogy ne kételkedjünk, hanem bízzunk Őbenne (Jakab 1:5-6; Máté 6:8). Imáink segítenek összehangolni szívünk, azaz teljes belső lényünk, az Ő szívével, hogy az Ő akaratának teljesítése váljon legfőbb célunkká (Lukács 22:42). Isten azt ígéri, hogy meghallgatja és teljesíti szívünk kívánságait, ha a szívünk már teljesen az övé (Zsoltárok 37:4; 2.Krónikák 16:9).
English
Az ima tényleg arra készteti Istent, hogy meggondolja magát?
