Kérdés
A bálványimádásnak miért van akkora kísértő ereje?
Válasz
A kérdésre adott végső válasz nem más, mint maga a bűn. Az embert veleszületett bűnös természete viszi arra, hogy modern kori bálványokat imádjon, melyek mindegyike valójában csak egy kapu saját magunk tiszteletére. Az, hogy magunkat a legkülönfélébb módokon istenként tiszteljük valóban egy nagyon erőteljes kísértés. Olyannyira hatalmas erő ez, hogy csak a Szent Lélekkel betöltekezett ember, aki az Úr Jézus Krisztushoz tartozik, remélheti azt, hogy talpon maradhat a modern bálványimádás és a fetisizmus áradatával szemben. A bálványimádás elleni folytatott harc azonban még ezen emberek esetében is az egész életen át húzódik (Efézusbeliekhez 6:11; 1.Timótheushoz 6:12; 2.Timótheushoz 2:3).
Ha a bálvány szót meghalljuk, akkor önkéntelenül is letűnt korok kultúráinak szobraira és vallásos kegytárgyaira gondolunk, mely pogány körök sajátja. A 21. század bálványai kinézetre szinte alig hasonlítanak ezekre. A bálványimádás lényegén azonban semmit nem változtat, hogy napjainkra legtöbben az arany borjút a világ által definiált „sikerre" cserélték, ami majdnem egyenlő a minél több és nagyobb vagyon-, és világi befolyás csillapíthatatlan vágyával. Mások legfőbb célja, hogy az emberek tiszteljék őket, és hogy felnézzenek rájuk. Megint mások a kényelmet és más szenvedélyes, de magvában mégis üres, foglalatosságokat hajszolnak. Végső soron azonban lényegében teljesen mindegy, hogy melyik sivár élvezet után futunk, vagy hogy melyik hamis isten előtt hajtjuk térdet. Mindezek ugyanis az egy igaz Istentől való elválasztáshoz vezetnek.
Jelenkori bálványaink teljesebb vizsgálata segít megérteni, hogy miért bírnak még mindig ekkora erővel, és hogy miképp gyakorolhatnak még mindig ilyen nagy kísértést az emberekre. Bálvánnyá szó szerint minden válhat az életünkben, minden olyan dolog, melyet Isten elé helyezünk, ami elfoglalja a kizárólag Istenünket megillető helyet szívünk trónján. Bálvány lehet tehát karrierünk, minden tulajdonunk, kapcsolataink, a hobbik, a sportok, a szórakozás, saját kitűzött céljaink, az alkohol-, drog-, pornográfia-, és játékfüggőség, valamint a kapzsiság is. Egyes bálványaink már első pillantásra is bűnös természetűek, azonban vannak olyan dolgok is, mint például pályafutásunk, vagy kapcsolataink, amelyek önmagukban még nem azok. A Szentírás azonban arra int bennünket, hogy „mindent az Isten dicsőségére míveljetek" (1.Korinthusbeliekhez 10:31), továbbá hogy egyedül Istent szolgáljuk (V.Mózes 6:13; Lukács 16:13). A valóság azonban sokszor sajnos az, hogy Istent kényelmesen félretesszük, mikor buzgón loholunk bálványaink után. Ezt csak tetézi, hogy a bálványainkkal eltöltött tetemes idő miatt már nem marad semmi időnk arra, hogy Istenhez odaforduljunk, vagy legalábbis csak nagyon kevés.
Máskor épp az élet nehézségei elől menekülünk bálványaink fojtó-szorító ölelésébe, hogy a világunkban lévő felfordulás elől náluk nyerjünk némi nyugalmat. Az olyan függőségek, mint a rendszeres alkohol- vagy kábítószerfogyasztás a nehéz élethelyzetből való vélt „menekülés"-, vagy a hétköznapok monoton taposómalmából való pillanatnyi szabadulás ábrándjával kecsegtetnek. A különböző képernyők előtti naphosszig tartó időtöltés is ugyanebbe a kategóriába esik. A Zsoltáros tudtunkra adja, hogy ez a fajta cselekvési minta szellemileg teljesen hasznavehetetlenné teszi az embert, és végső soron olyanná válik majd, mint ezek a néma, vak és süket bálványok (Zsoltár 115:8). Az Úrba kell vessük minden bizalmunkat, Ő az „aki megőriz téged minden gonosztól" (Zsoltár 121:7), és aki ígéretéhez hűen minden szükségünket betölti, ha benne bízik szívünk. Jól tesszük, ha Pál apostol Szent Lélek által ihletett szavait lelki szemeink előtt tartjuk, vagyis ha nem aggodalmaskodunk, hanem sokkal inkább szüntelen imádságban tárjuk Isten elé minden ügyes-bajos dolgunkat, hogy Isten békéje, mely minden emberi értelmet felülhalad, megőrizze szívünket és gondolatainkat Krisztus Jézusban (Filippibeliekhez 4:6-7).
A bálványimádásnak azonban van egy másik – napjainkban igen elterjedt – változata, mely az egészséges bibliai tanítástól egyre távolabbra és mélyebbre sodródó kultúránk táptalaján tenyészik. A Szent Lélek egészen pontosan ettől óv, mikor így szól Pál apostolon keresztül: „Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök" (2.Timótheushoz 4:3). Napjaink értékpluralista, liberális világában sok kultúra — nemtelen egyszerűséggel — teljesen átrajzolta és felülírta Isten képét. Isten Ígéjében, a Szentírásban, a magát kijelentő Istent hátunk mögé vetettük, és osztottunk Rá egy a vágyainkkal egyező-, és emberi szándékaink előtt meghajoló szerepet. Szabtunk Istenre egy kényszerzubbonyt, amit ráerőltetve végre egy sokkal „kedvesebb és gyengédebb" isten képét kaptunk, egy olyan istenét, aki „végtelenül toleránsabb", mint a Szentírás Egy Igaz Istene. Az emberi kívánságaink mentén kikanyarintott isten, sokkal kevésbé ragaszkodik az igazsághoz, így már nem is annyira fontos számára az igaz ítélet sem, így számos életstílust tolerál (a szó jelentése: megtűr), és igyekszik senkit sem terhelni holmi lelkiismereti kérdésekkel. Mivel világszerte számos egyház hirdeti ezt a bálványt, sok gyülekezet meg van arról győződve, hogy az Egy Igaz Istent tiszteli, holott távolabb nem is lehetne az Igazságtól. Ezek az ember képére teremtett istenségek kétségtelenül bálványok, így tiszteletük egyenlő a bálványimádással. Különösen azon emberek számára csábító az ilyen emberi módon összetákolt istenek vallásos tisztelete, akiknek több szokásuk, késztetésük, kívánságuk és életstílusuk sincs összhangban a Szentírásban foglaltakkal.
A jelen világ minden java sem elég ahhoz, hogy az ember azt az Isten-alakú űrt betömje a szívében. Ez azonban soha nem is volt rendeltetésük. A bűnös dolgok megtévesztenek, megmarnak és megvakítanak, végső soron pedig halálra visznek (Rómabeliekhez 6:23). A világ jó dolgai kivétel nélkül Isten ajándékai, melyet hálateljes szívvel – az Istennek való engedelmességben – az Ő dicsőségére élvezhetünk. Azonban ha életünkben a Megajándékozó helyét elfoglalja az ajándék, és a teremtett bitorolja a Teremtő helyét, akkor már a bálványimádás széles, színes és szagos korzóján menetelünk vesztünk felé. Egyik bálvány sem képes valós értelmet és értéket kölcsönözni életünknek, egyik sem képes az öröklét bizonyságát adni. Amint azt bölcs Salamon király gyönyörűen írja le a Prédikátor könyvének hasábjain, az ember földi élete teljességgel hiábavaló, kivéve az Istennel való élő kapcsolatát. Mi mindnyájan Isten képére formáltattunk (1.Mózes 1:27), valamint arra hivattattunk hogy Őt tiszteljük, hiszen egyedül Ő érdemes az imádatra. Isten „e világot is adta az emberek elméjébe"(Prédikátor 3:11), az örök élet utáni vágyakozásunk csak Jézus Krisztussal való kapcsolatunkon keresztül teljesedhet be. Minden bálványozó törekvésünk üresen, és kiégve hagy minket azon széles út szélén, melyen sajnos a legtöbb ember jár, ami egyenesen a pusztulásba visz (Máté 7:13).
English
A bálványimádásnak miért van akkora kísértő ereje?
