Kérdés
Lehetséges úgy élni az életünk, hogy csak olyan dolgokat tegyünk, amelyekkel tiszteljük Istent?
Válasz
Minden újjászületett keresztény tisztelni és becsülni szeretné Istent. Mily' szép is volna, ha – kivétel nélkül – minden tettünk Őt dicsőítené és magasztalná? De vajon eljuthat-e a keresztény arra a szintre, ahol már nem vétkezik többé? Elvárható-e, hogy idővel a lelki-szellemi érettség olyan fokát érjük el, hogy többé már egyáltalán nem botlunk meg? Ezt a kérdést két megközelítésből kell megválaszoljuk.
Mindenkelőtt le kell szögezzük, hogy a szentségben való élet Isten minden gyermekének kitűzött célja kell legyen. Isten ma is így parancsolja ezt nekünk: “...Szentek legyetek, mert én szent vagyok” (1.Péter 1:16). Az ehhez szükséges erőt egyedül Ő képes megadni nekünk. Péter apostol második levelének 1:3 igeverse kijelenti: “Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott”. A további 5-7. igeversekben Péter a lelki növekedés egyes lépcsőfokait sorolja, amelyek egymásra épülnek: hit, jó cselekedetek, tudomány (mai szóhasználatban: tudás – a fordító megjegyzése), mértékletesség, (hosszú)tűrés, kegyesség (mai szóhasználatban: istenfélő magatartás – a fordító megjegyzése), atyafiakhoz való hajlandóság és agapé-szeretet. Majd a következő megdöbbentő ígérettel zárja az Istentől ihletett ige átadását: “...mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha” (10. igevers). Ez tehát valóban azt jelenti, hogy a tökéletesség elérése lehetséges?
Ezen igerész tanúsága szerint igen, az. Az akaratlagos bűnök az Isten akaratának való folyamatos engedelmesség által legyőzhetőek. Péter azonban nem azt állítja, hogy minden hívő a bűn feletti folyamatos és teljes győzelemben fog élni. Egyszerűen csak arra utal, hogy amennyiben bővelkedünk a fenti erényekben, akkor nem fogunk a bűn számos csapdájába beleesni. Közülünk hányan mondhatjuk el igazán magunkról, hogy mindig úgy fejezzük ki az agapé-szeretetet, ahogy azt Isten teszi? Minden helyzetben megtaláltatik szánkban a tudomány beszéde? Az az egy célunk, hogy olyanná váljunk, mint Jézus (Rómabeliekhez 8:29; 1.János 4:17). E cél meghiúsításán azonban két ellenségünk is munkálkodik: Sátán és önnön bűnös testünk (Rómabeliekhez 7:18-23; 1.Péter 5:8). Ha teljesen átadjuk életünk a Szent Léleknek, akkor elvárhatjuk, hogy az olyan akaratlagos bűnök felett, mint például a szexuális erkölcstelenség, a lopás, vagy a hazugság, uralkodni tudjunk. Ezen bűnök ugyanis tudatos döntéseink eredményei, ezért Isten elvárja tőlünk, hogy az Ő erejével és hatalmával le is győzzük azokat (Rómabeliekhez 8:37). Ennek értelemében tehát csak olyan dolgok cselekvésére adhatjuk tudatosan szívünk, amelyek Istent becsületét öregbítik.
Másfelől viszont még mindig a por-testünk anyagi korlátai között élünk. Olyan, még egymásnak is sokszor ellentmondó szenvedélyek és érzelmek viharában vesztegelünk, mint például az önsajnálat, a harag és a félelem. Már egyetlen buja vagy mohó gondolat is képes foltot ejteni a szellemi tökéletesség fehér vásznán, és ezzel semmissé tenni annak ösztönző erejét, hogy igenis diadalmaskodhatunk a bűnök felett. Nem véletlenül kaptuk a következő parancsot: “Le is rombolunk minden emberi okoskodást és vitatkozást, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak!” (2.Korinthusbeliekhez 10:5). Az önnön testünkkel vívott legnagyobb csatáinkat gyakran senki más által fel nem ismerhető módon, szívünk belső zugaiban vívjuk. Más bűnöket pedig sokszor csak azok elkövetése után ismerünk fel. Vajon hányszor fordult már elő velünk, hogy mondtunk valamit, majd később rájöttünk, hogy “azt azért mégsem kellett volna mondani”?
Bár tehát lehetséges elérni az önuralom és a Lélek általi vezéreltség azon szintjét, melynek eredményeként már csak azokat a dolgokat tesszük, amelyek Istent dicsőítik, mégis igaz marad, hogy “csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jeremiás 17:9). Gyakran még saját motivációinkat sem értjük, vagy képtelenek vagyunk meglátni saját hibáinkat, míg Isten rájuk nem mutat. Ezért bátorít minket Isten arra, hogy folyamatosan valljuk meg Neki bűneinket és tisztítsuk meg szívünket: soha ne feltételezzük magunkról, hogy bűntelenek vagyunk. János első levelének 1:8-9 igerésze igen világossá teszi ezt: “Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”
A bölcs keresztény hívő nem is feltételezi, hogy már elérte volna a bűntelen tökéletességet. Ha mégis ezt gondolja, akkor az már büszkeségnek minősül, ami bűn (Jakab 4:6; Példabeszédek 16:5). Folyamatosan meg kell vizsgálni saját szívünk, hogy megláthassuk, utaink vajon az Úr örömére vannak-e. Dáviddal együtt így imádkozhatunk: “Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat! És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!” (Zsoltárok 139:23-24). Fohászunk így is hangozhat: “Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted, legyenek, oh Uram, kősziklám és megváltóm” (Zsoltárok 19:15). Attól is óvakodnunk kell, hogy egy tompa, törvénykező szemléletbe csússzunk alá, amely azt az érzést váltja ki bennünk, hogy tökéletesek kell legyünk ahhoz, hogy Isten szemében kedvesek lehessünk.
A Rómabeliekhez írt levél 7. fejezete Pál apostol saját testével folytatott szenvedélyes küzdelmét örökíti meg, és ezzel bátorítást ad mindnyájunk számára. Végül egyetemben mondhatjuk: “Hálát adok Istennek [Aki megszabadít engem] a mi Urunk Jézus Krisztus által...”. (25. igevers - betoldva). A Zsoltárok könyvének 103:13-14-es igerésze vigaszunkra siet, mikor felismerjük, hogy képtelenek vagyunk teljesen azzá válni, amivé teremtve lettünk: “A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.” Amikor felidézzük magunkban, hogy egyedül Jézusban van a mi Isten előtti igazságunk (2.Korinthusbeliekhez 5:21), akkor szabadok leszünk a félelem helyett a szerető szív örömével szolgálni Istent.
English
Lehetséges úgy élni az életünk, hogy csak olyan dolgokat tegyünk, amelyekkel tiszteljük Istent?
