Kérdés
Mit tanít a Biblia az alázatról?
Válasz
A Biblia meghatározása szerint az alázat nem más, mint szelídség, szerénység, valamint az önösség hiánya. A Kolossébeliekhez írt levél 3:12 igehelyén-, valamint más passzusokban található eredeti görög szó „elmebeli szerénység"-ként fordítható. Ebből is láthatjuk tehát, hogy az alázat a szív (a teljes belső emberünk) egyik tulajdonsága, nem pedig egy külső szemmel érzékelhető „magatartás". Az alázat maszkját bárki felteheti, még akkor is, ha szíve valójában telve van büszkeséggel és gőggel. Az Úr Jézus szavai szerint az Isten országa a lelki szegényeké (Máté 5:3). A „lelki szegény" kifejezés, azonban nem buta-, vagy szellemi fogyatékos embert jelöl, mint ahogyan azt magyar nyelvterületen a legtöbben érteni vélik. Egy újabb fordítás ugyanezen igehelyen olyan emberekről beszél, „akik felismerik, hogy szükségük van Istenre" (EFO 2012). A lelki szegénység, tehát azt jelenti, hogy (f)elismerjük Isten előtti teljes szellemi csődünket. Mindazok, akik eljutnak az alázat ezen szintjére, Isten ígérete szerinti örök életet örökölnek. A szívből való alázatosság tehát a keresztény hívő egyik fő ismérve, a keresztény élet előfeltétele, kell legyen.
Mikor Jézus Krisztus elé járulunk, akkor azt mindig teljes alázatban kell tegyük. Fel kell ismerjük, hogy nem vagyunk különbek az Ékesnek nevezett kapunál ülő sánta embernél, aki csak kéregetésből és koldulásból volt képes megérni a következő napot. Hozzá hasonlóan nekünk sincs semmink, amit Isten elé tudnánk vinni, amit fel tudnánk Neki ajánlani. Belátjuk azt is, hogy Isten előtt egyetlen érdemünk sincs, hogy teljességgel képtelenek vagyunk önmagunkat megváltani. Jobb híján tehát bűneinket és az Ő kegyelméért való kiáltásunkat visszük az Úr elé. Ekkor Isten nagy irgalmában és kegyelmében részesít minket, amit alázatos köszönettel el is fogadunk. Innentől fogva egyre inkább képesek leszünk az Ő követésének-, és mások szolgálatának szentelni életünket. Meghalunk „önös lényünknek", hogy Jézus Krisztusban új teremtményként folytathassuk életünket (2.Korinthusbeliekhez 5:17). Sose felejtsük hát, hogy Ő a mit sem érő életünket a saját végtelen értékére váltotta, hogy bűneink minden tartozásáért a saját igazságosságával fizetett. A Jézusban elrejtett életünket — hit által — az Ő testének tagjaként élhetjük. Csak Isten Fiától kaphatunk ekkora ajándékot, Aki túláradó szeretetében Önmagát adta értünk (Galátziabeliekhez 2:20). Ő az igazi alázat örök példája.
A Szentírásban elénk tárt alázat, azonban nem csak ahhoz szükséges, hogy egyáltalán elfogadhassuk Isten kegyelmi ajándékát, és beléphessük az Ő örök nyugodalmába, hanem ahhoz is elengedhetetlen, hogy nagyok lehessünk az Ő mennyei királyságában (Máté 20:26-27). Ebben is Jézus Krisztus a követendő példánk. Ő sem azért jött, hogy Őt szolgálják, hanem hogy Ő szolgáljon másokat, így nekünk is arra kell kötelezzük magunkat, hogy mások érdekeit a saját érdekeink (f)elé sorolva felebarátainkért éljünk (Filippibeliekhez 2:3). Ez a szellemiség élből kizár minden önző szándékot és felfuvalkodást, mint ahogyan a versengés és a viszálykodás mindazon megnyilvánulásait, melyek részben önigazultságból-, részben pedig önvédelemből fakadnak. Jézus Krisztus cseppet sem szégyenkezett amiatt, hogy szolgai formát felvéve (János 13:1-16), magát megüresítve, alázatosságban járt, míg a kereszthalál fényes győzelmében örökre megdicsőült (Filippibeliekhez 2:8). Az alázat palástját magára öltve mindig engedelmeskedett az Úrnak, és mindig készen állt arra, hogy kizárólag az Atya akaratát teljesítse. Krisztusi hívekként (keresztények) készek kell legyünk félretenni minden önös késztetésünket, és alá kell vessük magunkat Isten tökéletes akaratának, élő és ható Igéjének. Az igaz alázat megtermi az istenfélelem (a bölcsesség kezdete; a gonosztól való eltávozás)-, az elégedettség-, és az üdvbiztonság minden fentről való jó gyümölcsét.
Isten félreérthetetlenül adja tudtunkra, hogy Ő a szelídet és az alázatost felemeli, de „a kevélyeknek ellene áll" (Példabeszédek 3:34; 1.Péter 5:5). Bátran valljuk meg Neki minden büszkeségünket, és hagyjuk magunkat kimosni minden szennyünkből az Ige fürdőjében. Meg van írva, hogy mindenki, aki felmagasztalja magát, szembehelyezkedik Istennel, így Isten — saját dicsőségére nézve, és a mi legjobb érdekeinket szüntelen szem előtt tartva — megaláz majd minket. Ha azonban mi magunk alázzunk meg magunkat az Ő hatalmas keze alatt, akkor Ő fog minket felmagasztalni is, és még nagyobb dicsőséggel és kegyelemmel körülvenni bennünket (Lukács 14:11). Az Úr Jézus Krisztus után Pál apostol is az alázat követendő mintáját tárta elénk. Nagy ismerete — és még nagyobb ajándékai — ellenére is úgy tekintett önmagára, mint az „apostolok között" a legkisebbre, és mint a bűnösök között a legelsőre (1.Timótheushoz 1:15; 1.Korinthusbeliekhez 15:9). Az igazán alázatos ember, Pálhoz hasonlóan, nem saját önigazultságában keresi önnön múló dicsőségét, hanem Jézus Krisztus keresztjében találja meg Isten örök dicsőséget (Filippibeliekehez 3:3-9).
English
Mit tanít a Biblia az alázatról?
